Semmi nem változott?! Rosszabb lett! Sokkal!

5 éve írtam, most találtam rá. Újra elolvastam, s rádöbbentem, örülnék, ha visszasírhatnám azokat az időket.

Mert azóta minden csak romlott ebben az országban. Nem tudom, hány nyugdíjas és nagycsaládos vagy egyedülálló, munkanélküli fél a közelgő ünnepektől. Biztosan nagyon sokan. Elgondolkozom vajon mi vár még ránk? Mennyi mindenről kell még lemondanunk azért, mert ellopták az országot. Mert egy szűk kör rátette mindenre a kezét, ami pénzt hozna, amiből jutna tisztességes munka, fizetés és nyugdíj.

Mit kéne tenni azért, hogy a gyerekeknek boldog ünnepük legyen? Hogy  a szülők – már aki egyáltalán kap hitelt – ne eladósodva vehessenek csokoládét, szaloncukrot, fenyőfát s alá játékot a gyermeküknek! Hogy a nyugdíjasok  ne csak álmodozzanak arról, milyenek is voltak anno az ünnepek!

Nem tudom. De azt igen, hogy ma már talán örülnék annak a helyzetnek, amin anno, 2018-ban keseregtem.

 Kedves Télapó!

Én még sohasem írtam neked. Tudom, nagyon korán van még, de nálunk Magyarországon  nagyon lassú a posta. Meg gondolom, hamarosan eláraszt a sok gyerek is a kérésével. Te elég idős vagy ahhoz, hogy megértsél. Én  azt szoktam mondani, nem öreg vagyok, csak a második gyerekkoromat élem.

Most kérnék,  mert az élet rövid, és szeretnék még egyszer egy szép, meghitt Karácsonyt megélni. Ne félj , nincsenek nagy kéréseim. Tulajdonképpen talán nem is neked kéne írnom, hanem a Hazám kormányának. De az reménytelen. Abban reménykedem,  ha már a világon senki más, Te talán meg tudod oldani, hogy emberként nézzenek minket, időseket.

Elmesélem neked, mit szeretnék.

Elsőként tisztességes nyugdíjat.  Nem gondoltam én sokra, csak annyira, hogy miután becsületesen kifizettem minden rezsimet,  maradjon annyi, hogy meg tudjam venni a gyógyszereimet. Aztán szeretnék nagyon úgy élni, hogy ne az akciós újságokból kelljen kiböngésznem, mi a legolcsóbb élelmiszer, amit megvehetek magamnak. Nagyon szeretnék minden nap valami pici húsit enni, zöldséget és gyümölcsöt. Jaj, és a kedvencemet,  a tejet. Tudod, nagyon drága lett idén minden. Sőt, most olvasom, hogy még ennél is drágább lesz a tej, a hús, a kenyér és minden élelmiszer. Eddig reggelenként felbontottam egy doboz tartós tejet a 1,5 %-os fajtából,  ahhoz főztem kávét. Ez volt minden nap a reggelim kenyér, zsemle, vaj és felvágott nélkül. Ezekre nem telt eddig sem. De most a tejjel is gond van. 200 forint alatt csak nagyon ritkán kapható. Így hát a múlt hónaptól lemondtam róla és persze arról a pár csepp kávéról is, amivel ízesítettem. Tudod eddig volt nálunk olyan, hogy közgyógyellátás. Ma is van, de képzeld 1200 forinttal több lett a nyugdíjam, így már nem vagyok rá jogosult. Jó lenne, ha annyi lenne a nyugdíjam, hogy az összes gyógyszeremet minden hónapban ki tudnám váltani, de az idén ez már nem megy. Van, amit kettétörök, és csak a felét veszem be, van, amit ki sem tudok váltani. Nagyon szégyellem magam, mikor az orvos mondja ez nem jó vagy az nem jó a leleteimben, ilyenkor nem merek a szemébe nézni. Ő ugyanis mindent megtesz értem, de én nem tudtam kiváltani azt a fránya sok gyógyszert.

Aztán nagyon szeretném, ha gyakrabban és hosszabb időre tudnám igénybe venni a gondozónőmet. Az sincs ingyen, pedig nagy segítség ám. Aztán látom, Te repülsz sok helyre. Nekem már ilyen vágyam nincs, csak annyit szeretnék, hogy azokat a gyógyászati segédeszközöket, amik megkönnyítenék a közlekedésemet, életvitelemet, azokat ki tudnám váltani. Nagyon drágák, akár a kerekesszék, akár az ortézis, de még egy sima kapaszkodó is megfizethetetlen a kisnyugdíjasnak.

Jön a tél. Valamikor nagyon szerettem, de most félek. A pici kis otthonomban csak 2 kis helyiséget fűtők,  azt is csak 16,5 fokra már évek óta. Ennyit tudok kifizetni. Nincs tartozásom a szolgáltatók felé. Minden számlám időre ki van fizetve, de bár alig látok, már nem merem felkapcsolni a villanyt. Már délelőtt kikészítem a gyógyszereimet, míg látok. Villanyt nem kapcsolok fel este sem. Nem lehet! Kiszámoltam évente 550 m3 gáznál nem használhatók többet, 150-200 KW/ó -nál nem használhatok több villanyt. Ennyire futja. Nyáron dözsi van a vízzel, mert ott a kerti kút, ha valaki behozza a vizet, akkor lehet spórolni a vízszámlával.

Mondd, Télapó, nagyon nagy kérés, hogy idén és ha megérem, jövőre annyi nyugdíjemelést kapjunk, hogy naponta ehessek legalább 2 szelet kenyeret vagy zsemlét valami kis felvágottal, délben valami meleget főzhessek? Elég egy tál étel is már, délután 1 db gyümölcs és este valami fincsi kis falat –szigorúan csak egy falat – , amit éppen megkívánok. Jaj, nehogy luxusra gondolj ám! Esetleg kiváltani azokat a fránya gyógyszereket, lecserélni a segédeszközöket. Új szemüveg is kéne,  abba is csak egy lencse, mert  egyik szememre már nem látok. Viszont a műszem  olyan drága, hogy azt kérnék Karácsonyra, ha van ilyen a puttonyodban.

S még egy utolsó kérésem lenne. Ha jön a Szenteste,  jó lenne egy terülj, terülj asztalkám. Mindenből pici rajta, úgy, mint régen.

Télapó kedves, már alig merem leírni, de annyira szeretném, hogy ne csak nekem teljesítsd mindezeket a kéréseket,  hanem minden idős nyugdíjas magyar honfitársamnak. Mindazoknak, akik végig dolgozták az életüket, hogy jobban éljenek a gyerekeik és az unokáik. Nem nyugdíjprémiumra és korrekcióra vágyunk, hanem tisztes ellátásra. Mert tudod, az a 16 ezer forint és a 2,6 % jövő évi nyugdíjemelés, mindezen kérésekre nem elég.

El tudnád mindezt intézni?

Előre is köszönöm szépen 2,7 millió nyugdíjas nevében. Ennyien várjuk, hogy hozzál nekünk élhető, szép Karácsonyt és egy jobb évet.

Magyarország 2018. 09.24.

Rosta Ágnes, a kisnyugdíjas

Megosztás