Semjén Zsolt: Franciaország megtagadta önmagát, az égő templom kifejezi

Közzétéve ekkor: 2019 április 17. 9:56

az apokaliptikus értékvesztést

 SZERZŐ: ÁGOSTON ZOLTÁN

Tragikus szimbólumot lát a párizsi Notre-Dame-ot pusztító tűzben Semjén Zsolt – derül ki abból a Remete Szent Antal vízióit megszégyenítő interjúból, amelyet a miniszterelnök-helyettes adott a Hír TV-nek. A politikus először arról beszélt. hogy a tűz nemcsak a francia nemzetet érinti, hanem az egyetemes emberiséget, hiszen mindannyiunk keresztény és kulturális örökségének felbecsülhetetlen értéke a Notre-Dame, aztán – hangsúlyozva, hogy nem mint a KDNP elnöke, hanem mint magánember teszi a megjegyzést, azt mondta: – Én ebben egy tragikus szimbólumot látok.

Az a Franciaország, amelyik megtagadta – mint az egyház legidősebb leánya, úgy hívták régen Franciaországot – saját történelmét, megtagadta önmagát, megtagadta saját kereszténységét és hitét, ez az égő templom valahogy kifejezi azt az apokaliptikus értékvesztést, aminek a nyugati világban tanúi lehetünk. Adja Isten, hogy ez a tragédia egy olyan jel legyen, ami felrázza a francia nemzetet

és nem csak a templomnak az újraépítése tekintetében, hanem a saját nemzeti önbecsülésük, a saját történelmük, a saját franciaságuk, a saját kereszténységük tekintetében.

 
 

Az interjú ezt megelőző részében Semjén Zsolt kárhoztatta egy kicsit a francia vezetést

– Franciaországban államosították a templomokat, ehhez képest Franciaország, ami elvileg egy jóléti, nyugati ország, egy töredékét sem volt hajlandó adni a Notre-Dame 

– mondta, csakhogy ez az állítás enyhén szólva sántít, Emmanuel Macron francia elnök nemzeti adománygyűjtó kampányt hirdetett a valószínűleg több éven át tartó restaurálás költségei miatt, ami pedig a tulajdoni viszonyokat illeti, Franciaországban az 1789-es forradalmi törvények óta az egyházi épületek nagy része köztulajdonban van, a katolikus egyház soha nem igényelte vissza őket. Állam és egyház szétválasztását egy 1905-ös törvény is szentesíti.

Ami a tüzet illeti, a párizsi ügyészség gondatlanságból elkövetett károkozás miatt indított vizsgálatot, a terrortámadást és a gyújtogatást kizárták.

168Óra


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés