Rémhírekkel hangol a Fidesz a jászberényi megismételt választás előtt

Közzétéve ekkor: 2019 november 9. 14:04

az ellenzéki jelölt ellen

Miután Jászberényben szűken, de győzött az önkormányzati választásokon az ellenzéki jelöltként a Közösen Jászberényért Egyesület színeiben induló jobbikos Budai Lóránt, majd a választási bizottság úgy döntött, meg kell ismételni a választást, a Fidesz válogatott rémhírekkel, többek között a villany kikapcsolásával igyekszik maga mellé állítani a választókat – írja az Alfahír.

A fideszes Szabó Tamás polgármester támogatói levélben buzdítják a választókat a kormánypárti jelölt támogatására, melyben munkahelyvesztéssel, valamint a közvilágítás lekapcsolásával riogatnak Budai megválasztása esetére.

Azt írják,

„Ha majd kikapcsolják a világítást Jászberényben, ha majd kivonulnak a vállalkozások, ha te is elveszíted a munkahelyedet, akkor majd kérdezd meg Budai Lórántot: miért is?

Van még egy lehetőség november 10-én.

Szavazz Jászberény megmaradására!

Ne szavazz Budaira!

Gondolkozz!!!!”

Budai rendezvényét aktivistákkal is igyekezett megzavarni a kormánypárt a lap beszámolója szerint, többek között a helyi cigány közösséget igyekeznek meggyőzni arról, hogy az ellenzéki jelölt megválasztása esetén üldöztetés lenne osztályrészük a városban.

A politikus úgy nyilatkozott egy esetről, mikor egy ismerős házaspárt látott cigányüldözéstől tartó táblát tartani:

„Odamentem hozzájuk, és mondtam nekik: »ismerjük egymást, a gyerekeink együtt járnak az óvodába, bölcsődébe, mindennap találkozunk, kezet fogunk. Mikor bántottalak én titeket?« Válasz nem jött, rendkívül zavarban voltak. Én nagyon sajnálom, hogy ezek az emberek ennyire megvezethetőek, de nekünk kezet kell nyújtanunk, és menni kell előre közösen”.

A kampányrendezvényen egyébként felvonultatták a jobboldali ellenzék színe-javát, részt vett Márki-Zay Péter, Hódmezővásárhely polgármestere, a Mindenki Magyarországa Mozgalom vezetője és ellenzéki megmondóember, valamint Lukácsi Katalin jászsági politikus, Orosz Mihály Zoltán, az érpataki modell ötletgazdájának pajtása is.

A hódmezővásárhelyi polgármester kifejtette, megmutatták, hogy a cigánysággal együtt dolgozva fel tudják zárkóztatni a leszakadt rétegeket,

„Ezzel szemben a Fidesz az elmúlt 9 évben egyetlen egy cigányembert tudott felzárkóztatni, Farkas Flóriánt”.

Lukácsi is összefutott egy ismerősével, aki ellene tüntetett „Lukácsi Katalin az örök vesztes” táblával majd mikor megkérdezte mi a problémája, csupán a „kormánypropagandát mondta vissza”, ez pedig az Alfahír beszámolója szerint mély szomorúsággal töltötte el. Ezzel kapcsolatban úgy nyilatkozott,

„Ilyen a NER, ez ellen dolgozunk. Ez az eset nagyon megmart, de inkább arra ösztönöz, hogy nagyon gyorsan lebontsuk a rendszert, mert megmérgezi a lelkeket”

Abban valamennyi politikus egyetértett, hogy az árokásás helyett az árkok betemetésére van szükség, és fakardozás helyett higgadtan kell beszélni a Fidesz támogatóival is, hogy megnyerjék őket az ellenzék ügyének.

A jászberényi helyzettel a jobbikkos N1 tévé részletesen foglalkozott.

via Alfahír

Címlapkép: Budai Lóránt / Facebook

Mérce


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés