Polt Péter: Tömegesen csaltak az ukránok a magyar kettős állampolgársági

Közzétéve ekkor: 2019 február 6. 9:49

kérelmekkel

106 esetben született jogerős ítélet olyan ukrán állampolgárokkal kapcsolatban, akik hamis adatokkal kérvényeztek magyar állampolgárságot, útlevelet, továbbá jelentették be magukat magyarországi lakcímekre – derült ki Polt Péter legfőbb ügyész válaszából, amelyet a DK-s Vadai Ágnes parlamenti írásbeli kérdésére adott. Ez alapján idén január 28-ig 370 ügyben indult nyomozás, ebből 32 esetben még a felderítési, 27 ügy a vizsgálati szakaszban van, 156 esetben vádemelés történt, és 106 esetben született jogerős ítélet.

Az ügyészi válasz szerint az esetek többségében úgy akartak kettős ukrán-magyar állampolgársághoz jutni a kérelmezők, hogy nem tudtak magyarul, de „a hivatalnok felelősségét is felvető módon” mégis megszerezték azt. Utóbbira példa, hogy tavaly kommandósok fogtak el két magyar kormányhivatali alkalmazottat, akik ukránoknak intéztek hamis okiratokat. Polt válasza szerint olyan eset is volt, hogy egy magyarul tudó ember jelent meg a konzulátuson, de egy magyarul nem tudó személynek állították ki az állampolgárságot.

 

Tavaly a DK kampányolt azzal, hogy tömegesen, lakásonként akár több tucat ukrán állampolgárt jelentettek be Kelet-Magyarországon egyes ingatlanokba, hogy egy korábbi szovjet-magyar egyezményt kihasználva illegálisan jussanak magyar nyugdíjellátáshoz. A fiktív lakcímek ügyében Polt azt írta, „az érintettek által aláírt lakcímbejelentők alapján a Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatalának hatósági nyilvántartásában valótlan adatok kerültek bejegyzésre”, és ezekből hatósági igazolványokat is kiállítottak.

Az ukrán határ menti falvakban történt népességrobbanásról ebben a riportunkban írtunk részletesen. Kispaládon a  2018. április 8-i választások előtt tucatjával jelentettek be ukrán állampolgárokat egy-egy családi házba, a megméretés napján pedig megnyitották a határátkelőket is.

168Óra

 
 
 
 


Megosztás

1 hozzászólás

  • MÁRIA HODOSI says:

    A szemünk előtt zajlott az ukránok választási csalása akkor a főügyész úr méltóztasson lépni olyan tempóban ahogy az ellenzékkel szemben szokott

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés