“Piroskával mindég baj volt” (Jancsó Piroska története) 2.

Közzétéve ekkor: 2017 augusztus 9. 12:10

Legát Tibor

Egy törökszentmiklósi ház használaton kívüli kútjának mélyén találták meg a városban 1953. október 13. és 1954. augusztus 14. között eltűnt lányok – többségükben gyerekkorúak – holttestét. A házban lakó 20 éves Jancsó Ladányi Piroska már a felfedezés napján – 1954. szeptember 3-án – beismerő vallomást tett, anyja, a szintén ott élő Jancsó Borbála tagadta, hogy tudomása lett volna a gyilkosságokról.

A tűzoltók egész éjszaka dolgoztak, hogy kiemeljék a kútból a holttesteket, de a helyszínelők – talán az eléjük tárult látvány okozta sokk hatására – a legalapvetőbb vizsgálatokról is megfeledkeztek. Nem foglalkoztak tárgyi bűnjelekkel, például a kötél-, drót- és bőrszíjmaradványokkal, a holttesteket sem vizsgálták meg – a jegyzőkönyv szinte kizárólag a halottak személyazonosságára és a ház berendezési tárgyaira korlátozódott.

Fotó: Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár

Még javában zajlott a helyszínelés, amikor Jancsó Ladányi Piroska beismerő vallomást tett. A lányt azonnal Szolnokra szállították, de első kihallgatása teljes káoszba fulladt. A szakmai szabályokat felrúgva a kihallgatáson szinte a teljes nyomozói állomány részt vett – a zavarodottságot jól mutatja, hogy még a gépírónő is feltett kérdéseket. Ennek megfelelően a gyanúsított teljesen zavaros történetet ismertetett – utólag úgy tűnik, azt mondta, ami éppen az eszébe jutott. A gyilkosságokat elismerte, de hozzátette, hogy bűnsegédei is voltak: a 45 éves Raffael Józsefné, a 23 éves Fekete Sándor és egy orosz katona. Előbbi kettőt azonnal letartóztatták, de elég gyorsan kiderült, hogy semmi közük nem lehetett a gyerekek eltűnéséhez. Sem Raffaelné, aki csak futólag ismerte a lányt, sem Fekete Sándor, Piroska egyik áldozatának udvarlója nem tartózkodott az eltűnések idején Törökszentmiklóson – utóbbi börtönbüntetését töltötte. Az orosz katona alibijéről nincsenek adatok, de ennek nincs is jelentősége, mert másnapi kihallgatásán Jancsó Ladányi Piroska már egy teljesen új, sokkal összeszedettebb és valószerűbb történettel állt elő. Olyannal, melynek hallatán a nyomozók ereiben meghűlt a vér. Ráadásul Jancsóék életútjának ismeretében egyáltalán nem tűnt hihetetlennek.

Rémes lány

Aki korábban is ismerte Jancsó Borbála elhanyagolt házát, csak a legrosszabbat mondhatta. A törökszentmiklósi közvélemény anyát és lányát is prostituáltként tartotta számon. Piroskáról az járta, hogy kizárólag szovjet katonákkal tart kapcsolatot, a 45 éves Borbáláról pedig azt beszélték, hogy a helybeli férfiaknak kínálja magát – aprópénzért, élelmiszerért. Házukat valóságos kuplerájként emlegették, bár aki ismerte a helyet, és bordélyházat is látott már, ezt minden bizonnyal cáfolta volna. Az 1954. szeptember 3-án tartott helyszíni szemle jegyzőkönyve szerint “Az épület két részből áll, egy konyha, amiben két ágy és egy asztal van elhelyezve. (…) Az ágyon van két párna, amelynek színét a piszoktól megállapítani nem lehetett. A lakás földes, úgy a szoba, mint a konyha. (…) A szobában és annak közepén kb. 2 q forgács van kiöntve, a szobában, a bejárati ajtó háta megett egy 5-ös mintájú, öntött vaskályha van beállítva 3 téglára. (…) Mindkét helyiség gondozatlan, piszkos, a falat, mely fehérre volna meszelve, a portól és a piszoktól nem lehet megkülönböztetni, hogy milyen színű. Mindkét helyiség férges, gondolok itten egér és bolha állatokra. A ruházat és ágyneműnek mondható ruhadarabok szennyesek és piszkosak, ugyanúgy az evőeszközök. (…) Az épülethez oldalkamra van építve. (…) Az oldalkamrában két használt, lukacsos lábas van, azonkívül emberi ürülékek.”

Noha a nyomorult körülmények, a nagyfokú igénytelenség és nemtörődömség Jancsó Borbála történetének tükrében sem lenne törvényszerű, kétségtelen, hogy az asszony addigi sorsa nélkülözött minden olyan elemet, melyből ne az ellenkezőjére lehetne következtetni.

Apja Törökszentmiklós postása, később utcaseprője volt, emellett 5 holdas földjén gazdálkodott. Borbála 8 éves volt, amikor meghalt az apja, tizenöt testvéréből tizenkettő (!) ekkor már nem élt. Iskolába sohasem járt, írni-olvasni nem tudott. A család elszegényedett, de miután Jancsó Borbálát 16 éves korától – alkalmi szeretői miatt – szájára vette a város, anyja és testvérei megszakították vele a kapcsolatot. Cselédként dolgozott, gazdáinál lakott, keresetét prostitúcióval próbálta kiegészíteni. Sohasem házasodott meg, négy férfitól öt gyermeke született, közülük három mintegy 3 héttel a születése után meghalt – két csecsemő halálát kihűlés okozta, egy megfulladt. “Az akkori körzeti doktor (…) még felelősségre is vont, hogy nem-e fojtottam meg a gyermekem” – vallotta 1954. szeptember 7-én, de a dolognak nem lett következménye sem akkor, sem később. Piroska nevű lánya 1934-ben született, Ladányi Gyula törökszentmiklósi, 40 holdas gazdától, József nevű fiának – aki az eltűnések idején csak 11 éves volt – Weisz Lipót kereskedő volt az apja. Ladányi csak 1949 után – hatósági felszólításra – ismerte el apaságát, a rendszeresen fizetendő tartásdíjat 600 forint készpénzzel “váltotta meg”.

Jancsó Borbála a háború után alkalmi, főleg segédmunkából élt, és továbbra is jártak hozzá a férfiak – a tanúvallomások alapján 3-10 forintot fizettek neki, de előfordult, hogy egy tál levesért és 10 deka zsírért is vállalkozott közösülésre – olykor gyerekkorú fia jelenlétében. Az elmeszakértői vizsgálat szerint, “sajátságosan szétfolyó, aprólékos, körülményes előadásmódja kétségtelenül szellemi korlátoltság jeleként fogható fel”.

Noha a kihallgatási jegyzőkönyvekben leírtakra gyakran jellemző a “körülményes előadásmód”, Jancsó Borbála vallomásaiból így is kitűnik, hogy lányával a kapcsolata nem volt problémamentes. “Piroskával mindég baj volt a gyerekek miatt. Ha utcán mentem vele, amelyik gyerek mellette elment, minden ok nélkül arcon vagy hátba vágta őket. Mindég azon volt, hogy másokat megüssön, másoknak fájdalmat okozzon. Ilyenkor – mikor egy-egy gyereket megütött – látszott rajta, hogy meg van elégedve magával” – mondta az anya. Piroska 1944 karácsonyán, vagyis már 10 évesen megszökött, kamaszként pedig egyre gyakrabban távozott el otthonról. 1951-ben például Nyíregyházán kapcsolták le, mert a Szovjetunióba akart átjutni, de többször keveredett lopási ügyekbe is. 1954-ig háromszor indítottak ellene eljárást, 1953-ban hat hónapi börtönbüntetésre ítélték lopásért, de egy hónap után, az általános amnesztia idején kiengedték. “Kb. 13-14 éves lehetett, amikor szovjet katonákat környékezett meg. Állandóan a nagyvásártér környékén csavargott. (…) Anyám hívta fel figyelmemet a gyermek erkölcstelen magatartására, azonban a gyermek magaviseletét nem tudtam megváltoztatni. (…) Emiatt sok keserűséget okozott nekem, és jelenleg is állandóan szovjet katonákkal tart nemi kapcsolatot” – vallotta Jancsó Borbála, hozzátéve, hogy mivel ezt ő nem nézte jó szemmel, mindennapossá vált közöttük a veszekedés, ami később tettlegessé fajult. “Piroska igen hamar haragra lobbant. (…) Többször előfordult, hogy engem is megvert úgy, hogy orromon, számon jött a vér. Azt is megcsinálta, hogy kést, tányért, edényt vágott hozzám, ha mérges lett. (…) Megítélésem szerint Piroska soványsága dacára igen jó erőben volt. Engem mikor 1950 őszén megvert, akkor csak fél kézzel bántott, és mégis úgy megvert, hogy csupa seb voltam még napok múlva is. Azóta mindig féltem Piroskától, amit akart, azt megtett, én nem mertem neki szólni semmiért” – mondta Jancsó Borbála, és mindezt lánya sem tagadta. “Én mióta az eszemet tudom, mindég szegény sorban éltem – folytatta az asszony. – A háború után már kezdett szűnni szegénységem, de ez a Piroska lányom nem akart dolgozni, ami megmozdítható volt, azt ellopta hazulról. Két házasságon kívüli gyereke született közben. (…) A kisleány már 3 éve nincs otthon, valami intézetbe elvitték. Egyébként Piroska nemigen szerette kislányát és nem is bánkódott utána. Csupán 1953-ban született Mihály nevű kisfiát szerette, de ezt is csak úgy, hogy amíg ő napokig csavargott, nekem kellett rá vigyázni.”

De Jancsó Borbála lányáról tett vallomása más, furcsa részletekkel szolgált. Például naivan állította, hogy lánya az állatokat is szerette, ha betévedt hozzájuk kutya vagy macska, azokat befogadta. Majd hozzátette: “De érdekes, hogy a kismacskák és kiskutyák nemsokára megdöglöttek, amint hozzánk kerültek. Én magam többször láttam, hogy az állatok a szemem láttára kinyúltak (…) a döglött macskákat kidobtam a szomszéd udvarba.” Amikor megkérdezték tőle, “nem vett-e észre valami furcsaságot Piroska és az állatok között”, így felelt: “Tavaly és tavalyelőtt, amikor a hűtőházban dolgoztam, többször vásároltam az üzemben húst, és mikor hazavittem, Piroska képes volt nyersen is enni belőle. Nemcsak csirkehúst, hanem marhahúst vagy sertéshúst is nyersen megevett. Azt mondotta, hogy neki jobban esik nyersen a hús, mint megfőzve.” Megdöbbentő lehetett, hogy az asszony teljesen magától értetődőnek tartotta az efféle dolgokat, ám miután egy konkrét esetről is beszámolt, a nyomozók teljes joggal gondolhatták, hogy ez a nő egyszerűen nem éri fel ésszel, miféle dolgok történtek körülötte. “Még van egy szégyenletes esete is Piroskának. Ez úgy történt, hogy Boda Ferencné húgom még 1950-ben nálunk lakott, és valahová készülődtünk elmenni vele. Piroska és Józsi nevű fiam – aki akkor 7 éves volt – otthon maradtak. Húgom valamit otthon felejtett és így visszament a lakásba. Ekkor az ágyban, meztelenül négykézláb állt Piroska és Józsi nevű fiam pedig nyalta az alsó testrészét. Piroskát igen megszidta a húgom, ezért ő az én gyógyszeremet, valami Sevenalettát egy egész üveggel bevett és majdnem meghalt tőle. Habzott a szája, de azért nem halt bele.”

Álmodik a nyomor

Amikor Piroskát kérdőre vonták, semmit nem tagadott, sőt részletesen felsorolta, hogyan kínozta és ölte meg az állatokat. Öccsével kapcsolatban pedig csak ennyit mondott: “A féltestvéremmel való fajtalankodás során igen kellemes érzést éreztem.” Azt viszont tagadta, hogy prostituált lenne. Elmondta, hogy az orosz katonákkal 14 éves kora óta volt viszonya, magyar férfival viszont soha. Kijelentette: “A közösülésekért a szovjet katonáktól pénzt nem kaptam és nem is kértem, csupán egy esetben történt, hogy kisebb összegű ellenszolgáltatást kötöttem ki. A kezdetben velem közösülő szovjet katonákat szerettem, így a velük való nemi viszonyom szerelmi alapon nyugodott.”

A felsoroltakból úgy tűnik, hogy Jancsó Ladányi Piroska érzéketlen ösztönlény, primitív “moral insanity” volt, csakhogy – ellentétben anyjával – ő egyáltalán nem nyugodott bele sorsába: a világ dolgai iránt érdeklődő lány, a környezetében élőknél sokkal tájékozottabb és lényegesen műveltebb volt. Noha csak öt elemit végzett, falta a könyveket, állítólag verseket is írt, rajzolt, többen állították, hogy jól beszélt oroszul. “Általában szerettem olvasni. Olvasnivalóim a legkülönbözőbb tárgykörről, helyekről kerültek ki. Olvastam nagyrészt a piacon vásárolt 20 filléres regényeket, így közülük néhány címére is emlékszem: Lángoló préri, Tom Tiller (sic!), Vadnyugat hősei. (…) Szerettem tanulni, és mivel a tanuláshoz elégséges könyv nem állott a rendelkezésemre, más könyveiből tanultam. Miután az iskolából kimaradtam, könyveket továbbra is szereztem a könyvtárból. (…) Anyám ellensége volt a könyveknek, mikor azokat megtalálta, nyomban betüzelte. (…) Erős vágy volt bennem, szerettem volna minél többet utazni, kívántam minél több várost látni, megismerni” – mondta, de Budapestnél messzebb soha nem jutott.

Nyikolaj kedvéért

Jancsó Ladányi Piroska második kihallgatásán több orosz katonát nevezett meg – elsősorban Nyikolaj Bogacsovot – mint a tragédia okát. Bogacsovnak megtetszett Komáromi Mária, aki a szovjet helyőrség mellett legeltette a teheneket, és azt mondta, szeretné feleségül venni lányt, és magával vinné a Szovjetunióba. A katona megígérte azt is, hogy elintézi, Piroska is velük tarthasson, második gyermeke apjához. Csakhogy Bogacsov a Vörös Hadsereg úti házban megerőszakolta Komáromi Máriát, míg Piroska a kocsmában volt italért. Miután hazaért, Bogacsov magukra hagyta őket, a kislány pedig avval fenyegetőzött, hogy mindent elmond a szüleinek. “Én nagyon megijedtem, hogy bajom származhatik ebből, és gondoltam, hogy mit csinálhatnék vele. Ekkor ötlött eszembe, hogy megölöm őt és a lakásunk elején lévő kútba bedobom. (…) Marika kapálózott, rugdalózott, és kb. 10-15 percig tartó fojtogatás után rángatózása megszűnt.” A vallomás szerint a második gyilkosságot is nemi erőszak előzte meg a Vörös Hadsereg úti házban. Ezt egy André (sic!) nevű orosz katona követte el, Jancsó Ladányi Piroska pedig ezt a kislányt is – akit a piacról csalt a lakására, hogy csirkét vegyen tőle – megfojtotta, és a kútba dobta. A lány elmondta, hogy a többi áldozat halála is hasonlóképpen történt, ezeket ismét Bogacsov erőszakoskodása előzte meg, de hozzátette, hogy az ötödik alkalommal egy másik katona, bizonyos Hammelzanov őrmester is jelen volt, a gyilkosságot pedig Bogacsov követte el nadrágszíjával. “Én Nyikolajt nem vontam felelősségre a történtekért, hanem hagytam őket szó nélkül eltávozni. Nyikolaj egy néhányat káromkodott és köpködött, majd az őrmesterrel együtt eltávozott. (…) A holttestet a földre húztam, majd a pokróccal letakartam. (…) A pokrócba tekert holttestet kihúztam a kútig, nyakán hagyva a már említett szíjat, majd a kútfedelet leemelve a holttestet a lábánál a kútba leeresztettem.”

Jancsó Ladányi Piroska hangsúlyozta, hogy az utolsó esetet leszámítva a gyilkosságokat saját elhatározásából, egyedül követte el. “Védelmemre mindössze annyit kívánok előadni, hogy a gyerekeket azért öltem meg, mert Bogacsov Nyikolaj nevű szovjet katona ismerősöm azzal hitegetett, hogy a Szovjetunióba fog kivinni engem. (…) Én azért vágyakoztam kimenni a Sz.U.-ba, mert a gyerekem apjával kívántam a kapcsolatot felvenni, és egyébként is a szovjet katonákat annyira megszerettem, hogy nem tudok tőlük megválni” – mondta, és avval fejezte be: “Nyikolaj követelte tőlem, hogy szerezzek neki érintetlen kislányokat, és arra tekintettel, hogy korábbi ígéretét beváltsa, ennek a kérésnek eleget tettem.”

Jancsó Ladányi Piroska szeptember 5-én tett vallomásában látszólag nem volt ellentmondás, a legapróbb részletekre is kitért, mindezt olyan magától értetődően, hogy a kihallgatói elsőre talán fel sem fogták, mit hallanak. De ha fel is fogták, hiszen megérteni nem lehetett, újabb legyőzhetetlen akadály állt előttük: hogyan közöljék mindezt az oroszokkal? Közöljék-e egyáltalán?

Szégyellem

Nincsen arra vonatkozó adat, miféle kommunikációt folytattak a magyar hatóságok a szovjetekkel, utánajártak-e a lány által elmondottaknak, mint ahogy az sem derült ki, hogy e vallomás megtétele után mi történt Jancsó Ladányi Piroskával. A Sztálin halálát követő enyhülés – Nagy Imre első miniszterelnöksége ideje – kétségtelen jelének tűnik, hogy a lány megélte a másnap reggelt. Két-három évvel korábban a hatóság minden bizonnyal teljesen másként kezelte volna az ügyet, a nyomozást az állambiztonság felügyelte volna, s miután kiderül a szörnyű bűncselekmény-sorozat, minden nyomot igyekezett volna eltüntetni, s az egészet meg nem történtté tenni. De 1954 szeptemberében a korábbi megsemmisítő gépezet működése már korántsem volt annyira olajozott, sőt valószínűleg teljes zűrzavar uralkodott a tekintetben, hogy egy kellemetlen ügy eltussolásában hol a határ. Ennek ellenére Jancsó Ladányi Piroska másnap új vallomást tett – ebben pedig szó sem volt szovjet katonákról. A korábbinál is durvább, hátborzongató részletekről annál inkább. Kiderült az is, hogy a lány két másik gyereket is megkörnyékezett, ám őket nem tudta a házba csalni. Jancsó Ladányi Piroska új vallomásában már a nőkhöz való vonzódásáról beszélt, amit elmondása szerint 15 éves kora óta érez, és ez az érzés egy pornográf tartalmú könyv illusztrációinak láttán kristályosodott ki benne. “A helyi piacon vásároltam egy különös könyvet, amelyben képek is voltak, és azokon láttam, hogy nők egymással szemben nemi igényeiket természetellenes módon elégítik ki, sőt találtam ebben a könyvben olyan képet is, amelyen egy kutya nyalta egy nő nemi szervét. Ennek a könyvnek az olvasása felkeltette bennem az ott látott irányba az érdeklődésemet” – mondta, és hozzátéve, hogy korábbi – másokra is terhelő – vallomásait a szégyen motiválta. Kijelentette: “Kezdetben azért tettem eltérő előadásokat, mert szégyelltem cselekményem igazi okát megnevezni. Ezért mondottam azt is, hogy a kislányokat orosz katonák részére szereztem meg, majd hogy azok a velük történteket el ne árulják, megfojtottam őket. Szégyelltem bevallani azt, hogy elferdült nemi igényem kielégítése végett öltem meg a lányokat, ezt ma is nagyon szégyellem.”

A jegyzőkönyvek szerint a lány azért változtatta meg vallomását, mert közölték vele: Bogacsov 1954 nyarán már nem tartózkodott Magyarországon. Hogy ezt az információt a magyar nyomozók honnan szerezték, és mennyire volt hitelesnek tekinthető, valószínűleg sohasem derült ki, mint ahogy az sem, hogy a nyomozók esetleg alkalmaztak-e más kényszerítő eszközt.

Csupán annyi bizonyos, hogy a lány szeptember 6-ától kezdve egészen a legfelsőbb bírósági tárgyalás utolsó harmadáig tartotta magát a korábbihoz hasonló részletességgel előadott új vallomásához, ám ez minden képzeletet felülmúlt. E szerint “a hullák látása nem váltott ki bennem különösebb érzést, nem irtóztam tőlük, mindenáron a kielégülést kerestem, a nyalás jelentett nekem élvezetet”, vagyis eszerint Jancsó Ladányi Piroska áldozataival csak a gyilkosság után (!) létesített szexuális kapcsolatot. A lány hangsúlyozta, hogy a gyilkosságokat egyedül követte el, sem anyjának, sem másnak nem volt tudomása a kútba dobott holttestekről. 

 

MagyarNarancs

Folyt. köv.3.

Halálkút (Jancsó Piroska rémtörténete) 1. rész


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés