Orbán találkozott a Néppárt bölcseivel, csak sehol nem beszélt róla

Közzétéve ekkor: 2019 június 22. 15:26

PJ  PJ

Az Európai Néppárt (EPP) Értékelő bizottságának (a “bölcsek tanácsának”) kezdeményezésére Orbán Viktor miniszterelnök péntek délután Brüsszelben találkozott a testület vezetőjével, Herman van Rompuy-jel és két másik tagjával. Erről viszont a kormánymédia csendben hallgatott, csak a Néppárt közölte a hírt Twitteren, szúrta ki a Népszava.

És bár Orbán Viktor azt mondta, nem tudja, mit kellene vizsgálnia a bölcseknek, és nem is fogadja ezt el, június közepén írt levelet nekik, amiben azt állította, nonszensz, hogy a Fidesz ne lenne elkötelezett az európai értékek iránt. Többek között azt írta,

  • a magyar jogszabályok mindenben megfelelnek az uniós jognak;

  • a magyar bíróságok függetlensége garantált az alkotmányban, viszont a közigazgatási bíróságokról szóló törvény visszavonásáról nem tesz említést;

  • A szólás- és véleményszabadság helyzete miatt sem kell aggódni Orbán szerint, és megemlíti a kormányközeli sajtótermékeket tömörítő KESMA-t, ugyanakkor úgy látja, hogy a legfontosabb közéleti médiumok, az RTL Klub, a HVG, az ATV, a Blikk és a Népszava kormánykritikusak.

  • A korrupció miatt sem kell szégyenkezni, mert az OLAF vizsgálatainak 47 százaléka ügyészségi nyomázást von maga után, az európai átlag csak 42 százalék. 

  • Szerinte a civil szervezetek sincsenek elnyomva, mert 60 ezer ilyen szervezet működik az országban.

  • A CEU önként távozott Bécsbe, senki nem vegzálta őket, pláne a kormány nem.

A bölcsek viszont visszadobták a választ, szerintük azok eléggé problémásak.

Hogy mi zajlott a mostani brüsszeli találkozáson, azt egyelőre nem tudni.

Index


Megosztás

1 hozzászólás

  • Ilona says:

    A Néppárti bölcsek kristály tisztán látják, hogy mi történik hazánkban. Kristály tisztán látják és tudják, hogy mit kellene tenni ahhoz, hogy a helyzet a demokrácia szabályai szerint megváltozzon, rendeződjön. Azok a körülmények, amelyek kialakultak tovább nem tolerálhatóak. Azonban a kialakult helyzet megváltoztatását nemcsak a Néppártnak kellene szorgalmazni, hogy megszüntetésre kerüljön, hanem az egész EU minden pártcsaládjának. Azonnal meg kellene vonni minden támogatást mindaddig, amíg ez a kormány nem változtat a kialakult helyzeten, vagy amíg ez a kormány hatalmon van.. A támogatások megszüntetése minden bizonnyal a kormányt és az országot is olyan helyzetbe tudná hozni, ami a hazai társadalom minden tagja számára szolgálhatna olyan példaként, amin el kellene gondolkodni és nem utolsó sorban cselekedni a kialakult helyzetet megváltoztatásán.

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés