Orbán nyíltan elismerte, hogy világnézeti alapon válogatják ki

Közzétéve ekkor: 2021 április 30. 13:46

az egyetemi kuratóriumok tagjait

Orbán Viktor péntek reggeli rádióműsorában szóba került, hogy az ellenzék az Alkotmánybíróságtól kéri annak a kedden megszavazott törvénynek a megsemmisítését, ami alapján most az állam több mint 10 egyetemet, jelentős ingatlanokat és részvénycsomagokat adjon alapítványi tulajdonba.

A miniszterelnök egyébként rendkívül rugalmatlannak tartotta az eddigi felsőoktatási rendszert. És mivel a világ legjobb egyetemei nem állami, hanem alapítványi formában működnek, ezért a kormány is arra jutott, hogy alapítványi formára alakítja át a magyar egyetemeket. Azért elismerte, hogy külföldön ez szervesebben alakult ki, „hosszú évtizedek alatt, van, ahol ez évszázadok alatt jött létre, Magyarországon meg mindent a kommunisták leállamosítottak”. Úgy gondolja, hogy ha a kommunisták nem tették volna be a lábukat Magyarországra, akkor az egyetemek is jobb állapotban lennének. De az alapítványi rendszernek köszönhetően hosszú távon stabilan, kiszámíthatóan működhetnek majd, „még a kormányok sem fogják tudni rángatni ezeket az egyetemeket, sokkal szabadabbak lesznek, nagyobb lesz az autonómiájuk”. 

Ahogy arról részletesen írtunk, kezdetben az egyetemek is támogatták volna egy rugalmasabb működési modell kialakítását, de valami egészen mást kaptak, mint amiről évekig tárgyaltak a kormánnyal. 

Alig egy év alatt a magyar felsőoktatás nagy része állami fenntartásúból politikai ellenőrzés alatt tartott magánintézménnyé vált. 

Az alapítványi fenntartásba került egyetemek nagy része továbbra is állami finanszírozásból működik majd, az élükre kinevezett kuratóriumok azonban gyakorlatilag teljhatalmat kapnak az intézmény irányításában. Ezek a kuratóriumok fogadják el az egyetem költségvetését, éves beszámolóját, szervezeti és működési szabályzatát, intézményfejlesztési és vagyongazdálkodási tervét, de a rektor kinevezésébe is komolyabban beleszólhatnak. A keddi szavazás után már csak öt darab állami egyetem maradt Magyarországon: az ELTE, a BME, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem, a Magyar Képzőművészeti Egyetem és a Zeneakadémia.

 
 
 
 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés