„Orbán elégedetlen volt a Kúriával, most lecseréli”

Közzétéve ekkor: 2020 július 29. 13:25
 
Sándor Zsuzsa

Nem a tyúklopási ügyek miatt találták ki az ítélkezés reformját, hanem az olyan esetek miatt, amikor a Fidesz 2018-ban egy mandátumot vesztett saját álláspontja szerint a Kúria döntése miatt, hiszen a külföldről érkezett, nem lezárt borítékokban érkezett szavazatokat nem számolták bele a végeredménybe – mondta Sándor Zsuzsa jogász, volt bíró, aki szerint aggályos az is, hogy a hírek szerint Polt Péter egykori helyettese kerülhet a Kúria élére.

Sándor Zsuzsa jogászt, volt bírót kérdeztük arról, mennyire mondhatóak függetlennek jelenleg a magyar bíróságok. Szerinte az új jogszabályokat, rendelkezéseket elnézve egyre kevésbé. A Kúria eseti döntései (több ezer döntés) szerinte kötelezőek lesznek az összes bíróságra nézve, ez az a fajta precedensjog, amely az angolszász jogrendszert jellemzi. Ez nem lenne ördögtől való, ha nem lenne ennyire szokatlan a kontinentális jogrendszerben, és ha lehetne bízni abban, hogy megfelelnek a törvényeknek. Ezenkívül olyan szabályt is hoztak, hogy ha egy alsóbb bíróság eltér a kúriai döntéstől, akkor úgynevezett jogegységi panaszt lehet benyújtani ellene, és ezt a Kúria kilenctagú tanácsa bírálja el.

Úgy fogalmazott: „a hatalom szempontjából fel van ez gyönyörűen építve”, mert a Kúriára átkerül most nyolc eddigi alkotmánybíró, akinek nem kell olyan előfeltételeknek megfelelniük, mint más leendő bíróknak. Egyszerűen, „ha egy alkotmánybíró azt mondja, hogy én mostantól bíró akarok lenni”, akkor a köztársasági elnök kinevezi, úgy is, hogy nyolcból hatan sose voltak bírók. Hozzátette: most már valamennyi alkotmánybírót „a Fidesz ültette a helyére”, és ők kerülnek át a bíróságokra.

Darák Péter, a Kúria elnöke (középen jobbról) beszédet mond a testület ülésén a Kúria dísztermében 2017. október 16-án. Mellette balról Kónya István elnökhelyettes. Fotó: Soós Lajos/MTI

Az említett kilenc bíró „dönti el, hogy milyen lesz az ítélkezés Magyarországon”. Személyi változás csak szűk körben lehet. Jelezte, évekre-évtizedekre visszamenően vannak kúriai ítéletek, amelyek adott esetben ellentmondóak egymásnak, így szerinte vélhetően a politikai szempontokat leszámítva is káosz lesz emiatt.

Nem azért találták ezt ki, hogy a tyúklopási pereket egységesen ítéljék meg, hanem például azért, mert a Fidesz 2018-ban egy mandátumot vesztett a saját álláspontja szerint a Kúria döntése miatt, mivel a külföldről érkezett, nem lezárt borítékokban érkezett szavazatokat nem számolták be. Orbán Viktor akkor azt mondta, „a Kúria nem nőtt fel a feladatához”, ezért most „lecserélik”. Darák Péter elnöki mandátuma év végén lejár, és a hírek szerint az a Varga Zs: András az esélyes a helyére, aki éveken keresztül Polt Péter helyettese volt, és nem arról volt közismert, hogy visszautasította volna a Fidesz igényeit.


Megosztás

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés