Népszava: Az EP perelne, amiért részben elérhetővé tették

Közzétéve ekkor: 2024 január 16. 15:56

a blokkolt uniós támogatásokat

Az Európai Parlament csütörtökön szavaz a magyarországi jogállamiságról szóló állásfoglalásáról. A dokumentumnak nincs jogi következménye, és a blokkolt magyar támogatásoknál a képviselő-testületnek nincs közvetlen szerepe, de kormányoldali politikusok többször panaszkodtak az EP nyomására.

Keveslik az igazságügyi reformokat és perelnének

Népszavához került ötpárti határozati javaslat felszólítja az EP jogi bizottságát, hogy vizsgálja meg: az Európai Bizottság jogszerűen szabadított-e fel 10,2 milliárd eurót a Magyarországnak elkülönített felzárkóztatási támogatásokból. Azért kéri a jogi elemzést, mert

pert fontolgatnak az Európai Bizottság ellen a döntés miatt az Európai Unió Bíróságán.

A javaslatot kereszténydemokrata, szocialista, liberális, zöldpárti és szélsőbaloldali képviselők jegyzik. Ha az öt frakció együtt szavaz, elvileg kényelmes többséggel fogadhatják el a szöveget.

Az Európai Bizottság tavaly decemberben döntött úgy, hogy elérhetővé teszi a felzárkóztatási támogatások egy részét. Az uniós testület arra jutott, hogy a kormány teljesítette az elvárt igazságszolgáltatási reformokat. Az európai parlamenti javaslat szerint viszont Magyarországon még a közelmúltbeli reformok után sem független az igazságszolgáltatás, „mivel

az elfogadott intézkedések nem nyújtanak elegendő biztosítékot a politikai befolyással szemben, és vagy megkerülhetők, vagy nem megfelelően alkalmazhatók”.

A szöveg azt állítja, hogy Magyarországon továbbra sincsenek megfelelő ellenőrzési mechanizmusok és közbeszerzési eljárások az uniós költségvetés védelmére.

A tervezet a magyarországi demokrácia további eróziója, a jogállamiság és az alapvető jogok helyzetének romlása, valamint a „szuverenitási” jogszabály miatt is aggódik a Népszava szerint.

A tagállamokat kérik, hogy haladjanak a hetes cikkes eljárással

A tervezet felszólítja az állam- és kormányfőkből álló Európai Tanácsot és a tagállamokat, hogy léptessék a következő szakaszba a hetes cikkes eljárását és állapítsák meg, hogy Magyarország súlyosan és tartósan megsértette-e az uniós értékeket.

Az Európai Parlament 2018-ban kezdeményezte az eljárást, ami azóta is elakadt a megelőzőnek hívott szakaszában, és a tagállamok az időnkénti meghallgatások ellenére eddig nem döntöttek sem a leállításáról, sem a továbbléptetéséről.

Magyarország még az eljárás első ágában van, ahol az uniós miniszterek négyötödös többséggel mondhatnák ki: fennáll az egyértelmű veszély, hogy Magyarország súlyosan megsérti az uniós alapértékeket. Előtte ajánlásokat tehetnek, de még idáig sem jutottak el. Az EU-ról szóló alapszerződés hetes cikke nem mondja ki egyértelműen, hogy a megelőző ágat le kell zárni a másik megindításához, utóbbi vezethet büntetéshez és az alapértékek megsértését egyhangúlag kell benne megállapítani (az érintett ország kivételével). Az alapszerződések a miniszteri Tanácsban a szavazati jog megvonását említik példaként a szankcióra, de erről a tagállamok döntenek.

A mostani európai parlamenti javaslat nem utal rá, hogy vonják meg a magyar szavazati jogot a miniszteri Tanácsban.

Elítélik a rutinszerű vétózgatást

Az Európai Parlament „határozottan elítéli Magyarország miniszterelnökének cselekedeteit, aki az EU stratégiai érdekeit teljes mértékben semmibe véve és megsértve úgy döntött, hogy blokkolja a többéves költségvetés felülvizsgálatáról szóló határozatot és az ukrajnai segélycsomagot is” a javaslat szerint. Az EU semmiképpen sem engedhet a zsarolásnak, és meg kell reformálni a döntéshozatalt, hogy ne lehessen visszaélni a vétókkal.

A közelgő soros magyar elnökség miatt aggódnak

A javaslatban megkérdőjelezi, hogy az Orbán-kormány képes lesz-e hitelesen ellátni az EU Tanács elnökségét 2024 júliusától, mert nem tartja be az uniós jogot, az uniós értékeket és az őszinte együttműködés elvét.

Arra is felszólítja a tagállamokat, hogy hamar helyettesítsék az Európai Tanács hamarosan leköszönő elnökét, így biztosan ne lehessen ideiglenesen Orbán Viktor az utóda.

telex.hu


Megosztás

1 hozzászólás

  • KOVÁCS JÁNOS says:

    CSAPJANAK MÁR ODA,NE ENGEDJÉK,HOGY ORBÁN LEGYEN ELNÖK.BORZASZTÓ,HOGY ITTHON ÁLLANDÓAN,AZ UNIÓ ELLEN VAN,OTT MEG BEHÚZZA FÜLÉT,FARKÁT.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés