Mozgássérültek kulturális seregszemléje Törökszentmiklóson

Közzétéve ekkor: 2017 május 15. 10:05

A törökszentmiklósi Kapocs Alapítvány  ötödik alkalommal rendezte meg a Mozgássérültek Megyei Kulturális Seregszemléjét az Ipolyi Kulturális Központban.

Mint Ladányi Istvánné, a Kapocs és a helyi MEOSZ-csoport elnöke elmondta,  a seregszemlére nem évente kerül sor, mert nem minden esztendőben sikerül az anyagi hátteret megteremteni. Az idén ez sikerült, mégsem jöttek be az előzetes számítások. A meghívásnak nem mindenki tudott eleget tenni, mert a meghirdetés után derült ki, hogy ugyanebben az időpontban más hasonló rendezvények is zajlottak. A legfontosabb volt a szolnoki Esély Nap, ami a megyeszékhelyi sorstársakat otthon tartotta. Máskor onnan 40-50-en is érkeznek, most az itteni létszám eleve ennyivel kevesebb volt, így „csak” 20-22 fellépővel és mintegy 70 vendéggel lehetett számolni.

Az, hogy a szokottnál kevesebben voltak, a megjelenteket kevéssé zavarta. Markót Imre polgármester és Ladányi Istvánné köszöntője után Bihari József, nemrég verseskötettel bemutatkozó törökszentmiklósi költő mondta el az alkalomra szóló saját versét, majd a seregszemlén fellépő mozgássérültek műsora következett. Elsőként a tiszaugi Szőke Tisza Fogyatékosok Otthona Szabadon Táncolók Tánccsoportja kerekesszékesei táncoltak. A műsorszám rendkívüli volt Nemcsak azért, mert hasonlót nem, vagy csak nagyon ritkán lehet látni a színpadon, hanem azért is, mert egészségesek és tolókocsisok csodálatos harmóniáját lehetett látni, s megindító volt a súlyosan sérültek öröme, hogy sikert arattak, s erre az időre feledhették sorsukat, bajukat.

A csoport megalakulásának körülményeiről, magáról a csoportról Fazekas Brigitta gondozót, a táncosok egyikét faggattuk:

– Azt, hogy honnan, kitől származott az ötlet , már meg nem tudom mondani. Az biztos, hogy 2015-ben alakultunk. Akkor ünnepeltük intézményünk fennállásának kerek évfordulóját  Valaki kitalálta, hogy csináljunk a tolókocsisokkal egy táncos műsorszámot, s akkora sikerünk volt, a mozgássérültek annyira élvezték a dolgot, hogy közösen úgy döntöttünk, csináljuk tovább. Azóta teljesen kinőttük magunkat.

– Milyen táncokat gyakoroltak be, hol, merre varázsolhatták már el a közönséget?

– Keringő, csárdás, sőt szamba van a repertoáron, külön tánca van a tolószékeseknek, egészségeseknek – ezek mi, a gondozók vagyunk – , mint ma is látható volt, vannak közös számok is. Felléptünk már Püspökladányban, Kenderesen, Kisújszálláson, Egerben és máshol is, de most hirtelen csak ezek jutnak eszembe.

Nem unják néha a próbákat, az utazást a tolószékesek?

– Egyáltalán nem. Minden percet élveznek, amit a tánccal tölthetnek, a fellépésnek, az ezzel járó utazásnak, ami számukra kirándulásnak számít, külön örülnek. Olyan ez a csapat, mint egy kis család, sok szeretetet adunk egymásnak, és kapunk is egymástól. Természetesen a csoport nem létezne segítség nélkül, s ezúton is szeretném megköszönni a támogatást Bódi Zoltánnénak, a felkészítő munkát Kósa István tanár úrnak és Bencsikné Oberna Brigittának, hogy önzetlenül varrja fellépő ruháinkat. –

Ezután a helyi Fogyatékosok Nappali Intézetéből Simon Ferenc gitárral magát kísérve többek között Kormorán dalt énekelt, Katona Piroska verset mondott, a törökszentmiklósi Kézenfogva Egyesület Kodály és Bartók feldolgozásokat énekelt.  A műsort  a rákóczifalvi  Baláti Zoltánné és a Kapocs Alapítvány elnöke, Ladányi Istvánné zárta versmondással.

A tiszaugiak mellett Rákóczifalva képviseltette magát öttagú delegátussal. Bolecsekné Ádám Mária, a kis csoport vezetője elmondta, hogy most ugyan csak ennyien jöttek el, de a MEOSZ  rákóczifalvi csoportjának közel 200 tagja van, közülük mintegy hetvenen aktívak. Igyekeznek tartani a kapcsolatokat, szinte minden hasonló rendezvényen ott vannak. Nagy örömmel érkeztek ide is, és nagyon jól érzik magukat.

A műsorszámokat Szilágyiné Polgár Anita, az „Ezerjó” Szentmiklós Táncegyüttes vezetője  – aki régóta szoros kapcsolatban van a Kapocs alapítvánnyal – értékelte, minden szereplő oklevelet kapott tőle. A seregszemlét közös ebéd, majd egy kiállítás zárta, amelyről külön írásunk olvasható majd.

Pásztor

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés