Miért kell gondolázni egy nagyobb eső után?

Közzétéve ekkor: 2014 május 8. 16:27

/Visszapillantás egy elcseszett beruházásra, mely során félmilliárdot buktunk/

A napokban cikket jelentettünk meg az esőzések miatt város több területén bekövetkezett áldatlan állapotok kapcsán. Az írás azzal fejeződött be, várjuk a reakciót, kezdődhet a munka. Sajnos, ez inkább reményt fejezett ki, mint realitást, a dolog ennél sokkal összetettebb. Bő két évvel ezelőtt már egy blogban foglalkoztam az üggyel, de úgy gondolom, most, a történtek után nem árt a témát kicsit feleleveníteni.

Kiindulópontunk legyen az – túl messzire ne menjünk -, hogy 2000-2001-ben és 2005-2006-ban a rendkívüli csapadékos időjárás következtében ugyancsak rendkívüli belvízvédelmi intézkedések váltak szükségessé. Bizonyára sokan emlékeznek még rá, hogy a város több részén éjjel-nappal megállás nélkül működtek a szivattyú, mert a belvíz házakat, kerteket öntött el, és néhány régebbi épület összedőlését még így sem lehetett megakadályozni. Ezen események egyértelművé tették, hogy az önkormányzatnak belátható időn belül végleges megoldást kell találnia, amire, ha nem is pillanatokon belül, egy pályázat formájában lehetőség is nyílott.

Innen azonban adjuk át a szót a dokumentumoknak, egészen pontosan a képviselő-testület 2012.január 30-án tartott ülése előterjesztésének és jegyzőkönyvének. A jobb megértés, könnyebb követhetőség érdekében a jegyzőkönyvet úgy tömörítettük, hogy annak lényegét nem csorbítottuk.

 Az előterjesztésben a következők voltak olvashatók:

8 „A csapadékviszonyok egyenlőtlen elosztása szükségessé tette, hogy a városból kivezető főgyűjtő csatornák felújítását, átvezető képességének javítását, olcsóbb üzemeltetését eredményező átalakítását és a befogadó felé történő szabályozottabb továbbítását lehetővé tevő gyűjtő, szabályozó rendszerek kiépítését.

 Ennek a projektnek a megvalósítására az Önkormányzat pályázatot nyújtott be 2008. március végén 2008. évi árakon. A pályázat ún. kétfordulós eljárással került meghirdetésre, az első fordulós döntést követően a Képviselő-testület   határozattal döntött a másodikfordulós pályázat benyújtásáról. A pályázat 2009. augusztus 18-án benyújtásra került. A döntésről 2010. februárjában értesítette az Önkormányzatot a KSZ /Közreműködő Szervezet/. Az Önkormányzat 57 974 200 Ft sajáterőhöz 499 727 000 Ft támogatást nyert el. A sajáterő csökkentésére 35 956 339 Ft EU Önerő Alap támogatását is elnyert. A támogatási döntést követően az Önkormányzat 2010. május 25-én kötötte meg a Támogatási Szerződést és elkezdte a projekt megvalósítása érdekében a közbeszerzési eljárás előkészítését és bonyolítását.

 A közbeszerzési eljárás 2010. július – augusztusban folyt le, és a tervek szerint 2010 szeptemberében kötötte volna meg az Önkormányzat a vállalkozói szerződést. Ezen az eljáráson a legmagasabb ajánlat is a rendelkezésre álló keretösszegen belül maradt (401 millió Ft nettó). Az eljárásban részvevő ellenérdekű fél azonban Közbeszerzési Döntőbizottsághoz fordult, amely új eljárásra utasította az Önkormányzatot, amely ellen az Önkormányzat fellebbezett. A Bírósági eljárás 2011. májusáig húzódott. A Bírósági tárgyalás lezártával új közbeszerzési eljárás megindítását kezdeményezte az Önkormányzat. A  KSZ a kiviteli tervekre kiírandó eljárás megindítását nem engedte, mivel a kiviteli tervezés alkalmával a csatornaszakaszok hossza és mérete megváltozott (legnagyobb változást az jelentette, hogy a korábban elkészült engedélyes terveket módosítani kellett a kiemelt vasút rekonstrukciós projekt miatt.

2 a módosulásokat az engedélyen átvezetettük, /de/ Az engedélyezési eljárás elhúzódása miatt az új közbeszerzési eljárás lefolytatására már nem állt elegendő idő rendelkezésre. Ettől függetlenül az Önkormányzat a projekt megvalósítás érdekében a szükséges előkészületeket megtette.

 Azonban a műszaki ellenőr azt állapította meg, hogy az elmúlt évek árszínvonal emelkedésének köszönhetően, ha 2012. év elején kerülne kiírásra az eljárás, akkor várhatóan jóval a rendelkezésre álló keret összeg felett érkeznének ajánlatok. A tervezői költségbecslés alapján akár 900 millió Ft-ot meghaladó ár is kalkulálható, azonban ez verseny helyzetben sem lenne alacsonyabb, mint 700 millió Ft. Ez jelentősen nagyobb terhet jelentene az Önkormányzat számára, a megvalósításához további 250 – 300 millió Ft sajáterőt kellene az Önkormányzatnak hozzárendelni a projekthez.

További kötelezettségvállalás és a kivitelezésre rendelkezésre álló összeg saját erőből történő kiegészítése nem járható út, városunk költségvetése erre fedezetet nem nyújt, /így/  a legcélravezetőbb megoldás a támogatási szerződés megszüntetése”

Az előterjesztéssel kapcsolatosan kérdéseket tettem fel, amelyeket jegyzőkönyv rögzített:

Serfőző István képviselő az alábbi kérdéseket fogalmazza meg:

1.        Miért támadta meg az önkormányzat a Közbeszerzési Döntőbizottság döntését?

2.        Ki és milyen érvek mellett látta úgy, hogy a Közbeszerzési Döntőbizottság döntésének megtámadása sikeres lehet?

A kapott válaszok nem voltak teljesek, inkább részlegeseknek, illetve hiányosaknak tűntek. Ezután észrevételek következtek, amelyekből kettőt emelnék ki:

Serfőző István képviselő közli, ha a Közbeszerzési Döntőbizottságnál nem támadták volna meg, akkor mi 2010. szeptemberében szerződést kötöttünk volna a legjobb ajánlattévővel. A lényeg számára igazából az, hogy több képviselő társa által is fontosnak minősített beruházást elbukunk.  Ha megnézik összegszerűségében ez a dolog 535,7 millió forint, amit elbukunk, egy olyan, a város számára fontos projekt esetében, ahol a támogatottság 96,1 %-os volt. Összességében ez a városnak 22 millió forintjába került volna. Valamit elbukunk, és megint nincs felelőse ennek a veszteségnek.

Szabó Péter alpolgármester sajnálatosnak tartja ezt a jelenlegi helyzetet, hiszen vannak városrészek, utcák, ahol ez a probléma, gyakorlatilag idő kérdése csak, hogy mikor jelenik meg, és ennek a pályázatnak a visszamondása ezt a helyzetet nem szünteti meg.

Végül a következődöntés született:

Törökszentmiklós Város Önkormányzatának Képviselő-testülete kezdeményezi „A törökszentmiklósi bel- és csapadékvíz-elvezető rendszer rekonstrukciója” című projekt megvalósítására vonatkozó támogatási szerződés közös megegyezéssel történő megszüntetését.

Hát így történt, hogy elbuktunk egy, a város belvíz biztonsága szempontjából fontos beruházás megvalósításának lehetőségét. Elbuktunk 535,7 millió forintot, egy 96,1 %-ban támogatott projekt pályázati forrását, ami a városnak mindössze 22 millió saját forintjába került volna. Felelős máig sincs, az a probléma viszont Szabó alpolgármester úr jóslata szerint egyes városrészeken időnként újra és újra megjelenik, azaz vannak utcák, amelyek egy-egy kiadós zuhé esetén továbbra is csónakázó tóvá válnak.

Serfőző István

/A két fotó illusztráció/


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés