MEGÚJULÓ IDŐMUTATÓK

Közzétéve ekkor: 2018 október 16. 14:40

Sebők Emília

TORONYÓRA – Évszázadokon át nem volt más időmérője a szegény embereknek, felnéztek a faluban, a településközpontban mindenünnen jól látható toronyórára. Pedig amit láttak és toronyórának mondtak, mondunk ma is, az a külső falon lévő számlap a mutatókkal, maga az óra, az óraszerkezet, az a falon belül helyezkedik el. Ha valaki mostanában Törökszentmiklóson a katolikus nagytemplomnál jár és alaposan körbenézi a tornyokat, kis szerencsével érdekes dolgokat, történéseket láthat.

A templom két tornya hátulnézetben: jobb oldali torony hátsó órája; a bal oldali torony belső oldalán nincs óralap, és a hátsó oldali lapról hiányoznak a leszerelt mutatók (A szerző felvételei)

„Az idők mulandóságát jelző toronyórát Sovinszky József budapesti órás készíté saját találmányú precisior szerkezettel, …” – így írt Eigner Nándor török-szent-miklósi káplán 1900-ban az akkor elkészült új római katolikus templom megáldása alkalmából kiadott Emléksoraiban. Majd szót ejtett nemcsak az óraszerkezetről, hanem az óralapokról és a mutatókról is: A hat toronyóralap (merthogy a tornyok egymás felé néző belső oldalain nincs óralap) átmérője 1,88 méter, a két, vaslemezből készült mutató pedig összesen 16 kilogramm súlyú egy-egy számlapon.

Az idő azonban az időmérők és azok részei fölött sem múlik nyomtalanul. Míg a templom nagyszerű óraszerkezete (erről lásd külön keretes írásban) mégiscsak védett helyen van, az óralapok és a mutatók folyamatosan ki vannak téve az időjárás hatásainak. Korábban ezért többször is átfestették a lapokat, de erről nincs pontos adatunk. A régi fotókon látható kép és a mai valóság közötti különbség tanúsága szerint egy valamikori felújítás során modernizáltak is: az eredeti óralapon az órákat jelző római számok klasszikus metszésű, úgynevezett talpas betűtípusból lettek megrajzolva, ma pedig, ha felnézünk rájuk, egy modern számformát látunk:

Úgy tudni, hogy 1990 körül (sajnos itt is bizonytalan az emlékezet!) a törökszentmiklósi MEZŐGÉP I. üzemében történt egy felújítás. Ekkor az eredeti számlapokat leengedték, újrafestették, majd felhúzták a helyükre. 1996-ban az eredeti, vasból készült, de akkor már igen leromlott állapotú mutatók darabjai alapján készültek új mutatók vaslemezből, az eredetivel megegyező alakzattal, merevítéssel, megfelelő ellensúlyokkal.

Csakhogy már azóta is eltelt több mint 20 év! Így az igencsak elöregedett, rozsdafoltos óralapokra nézett fel nem egyszer Balla Imre, a Szigma B. Acélszerkezetgyártó, Szolgáltató és Kereskedelmi Kft. ügyvezetője is, és mert már más felújításokban is segítették itt a templom előtti téren az egyházat, nemrégiben felajánlotta az óralapok és a mutatók felújítását. Ha az állapotuk miatt pedig ez nem lehetséges, akkor a szükséges újbóli legyártását. Bordás Péter plébánossal egyeztetve az elképzelést, megkezdődhetett a munka. Nem könnyű, de nagyon szép feladatra vállalkoztak. Amely munkában szakszerű együttműködéssel vesz részt – a tervezésben és a gyártás ellenőrzésében – Szekeres József, a helyi katolikus plébánia kántora, aki 1996-ban dolgozott az óralapok restaurálásán, a mutatókat pedig akkor édesapjával maguk készítették el.

Most elsőként a baloldali torony hátsó falán lévő óralapról szerelték le a mutatókat néhány héttel ezelőtt, és persze lemértek minden paramétert, amely szükséges a számlapok újbóli legyártásához. Mi pedig, földön járó halandók, ha nem tudunk róla, észre sem vesszük, hogy az egyik toronyórának most nincs mutatója! De hamarosan lesz! És számlapja is, szép új!

A Szigma B. Kft.-nél végül úgy döntöttek, hogy mind a hat számlapot kicserélik, nem próbálkoznak a felújításukkal. A 1,5 mm vastag acéllemezből legyártott óralapok az üzemudvaron várják, hogy felvigyék rájuk a speciális festéket, amelyre (a szokásos 25 év helyett) 40 év minőségi garanciát vállal a külföldi gyártó! Tegnap meg is történt a festékgyártó cég szakemberének jelenlétében az első számlap lefestése. A kivágott festősablon, matricalemez is megvan, amellyel majd ráfestik a fehér lapra, lapokra a fekete római számokat, visszatérve az eredeti klasszikus számformákhoz.

Az első elkészült óralap az üzemudvaron még festésre várva és a festése (A Szigma B. Kft.-től kapott fotók)

Az 1996-ban Szekeres József és édesapja által elkészített mutatók közül elsőként leszerelt pár egészen jó állapotban van, elegendő lesz a gondos tisztítás, felületkezelés, újrafestés, nem kell helyettük újat gyártani. De a továbbiakban még lekerülhetnek mutatók, amelyek korrodációja olyan mértékű, hogy már nem lehet megmenteni őket. Akkor Szekeres József tökéletes és erre az alkalomra digitalizált műszaki rajza alapján újakat gyártanak helyettük.

Az épületnél lefolytatandó munkamenetrendről szólva: először kicserélik a bal hátsó óralapot, rászerelik a felújított mutatókat, és ha minden rendben lesz, az így szerzett tapasztalatok birtokában folytatják a többivel. De mert az egyáltalán nem biztos, hogy mindkét torony mindhárom oldalán ugyanazon állapotokat találnak a leszereléskor, hiszen az elöregedés különböző fokú lehet, nem tudni, mikorra lesz mind a hat falon új óralap, felújított, szükség esetén újragyártott mutatókkal. Balla Imre optimista számításai szerint, ha a következő számlapoknál nem találnak sokkal rosszabb állapotokat, mint az elsőnél és az időjárás is engedi, akár már a város napjára, idén december 6-ára kész lehetnek. De ígéretet nem tehet erre.

Az sem könnyű feladat, hogy a 60 kilogrammos számlapok és a szintén nehéz mutatók rendben a helyükre kerüljenek. A felszerelés még nincs megszervezve, de nagy részben Szekeres József fogja végezni, természetesen az egyházközségben mindig szívesen segítő emberek és a Szigma B. Kft. szakemberei segítségével. Mivel a számlap mögött a torony falán egy nyitott rész található, így belülről csigával ki lehet engedni a számlapokat. Külső alpinista munkafolyamatra nincs szükség a szereléshez. A templomot úgy építették meg, hogy az ilyen beavatkozások elvégezhetők legyenek. Éppen ezért bár nagy szenzációnak, sőt még veszélyesnek is tűnhet a művelet, megfelelő előkészítés mellett ez kockázatmentes. A mutatókat a számlapokon lévő szervizablakokon keresztül lehet fel- (és le) szerelni. (Ezek a szervizablakok, a mutató-tengely és a IX. szám között lévő 28×28 cm-es kis nyitható ablakok. Ha jól megfigyeljük, lentről is látszanak.)

Az óraszerkezetet nem kell felújítani, az rendben van (lásd erről a keretes írást.) De azt Balla Imre és csapata nem is vállalhatná, hiszen az más szakterület. Viszont teljes egészében felújítják a hat darab meghajtó szerkezetet, amelyek az óramű mechanikus mozgását átviszik a mutatókra. A régi mesterek olyan precízen és időtállóra konstruálták meg ezeket, hogy nincs szükség az újjal való cseréjükre.

Hogy pontosan mennyibe fog kerülni mindez a Szigma B. Kft.-nek, azt egyelőre nem lehet tudni, hiszen még nem is lehet előre látni az összes szükséges munkálatot. Egy ilyen céges adománynak is megvan természetesen az értéke, amelyet az egyház illetékese által elismert adományozó levél alapján adnak át. Majd pedig a cég az adóhatóság felé adót csökkentő támogatásként számolhat el.

Az öröm pedig minden itt élőé és idelátogatóé lesz, ha felnézünk a felújított hófehér számlapokra, a szép rajzolatú koromfekete mutatókra és számokra, hogy tudjuk: „Hány az óra”?

Szemtől szembe


Megosztás

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés