Meglepetések és változások testületi ülése
Közzétéve ekkor: 2020 január 31. 9:43Pásztor Gábor
Meglepetéssel indult és azzal is zárult a január 30-i önkormányzati ülés. Az időközi választás eredményeként gyökeresen megváltozott a helyzet. Miután az 1. körzetben az OSZE színeiben Mészáros Zoltánné Dancza Anikó győzött a Fidesz színeiben induló Dr. Pataky Tibor ellenében, Markót Imre polgármester csapata megszerezte az abszolút többséget a képviselő-testületben. Szinte mindenki arra számított, hogy többsége birtokában Markót Imre pontot tesz eddigi sikertelen kísérletei végére, s megszavaztatja mindazt, ami eddig az ellenzék, a fideszes képviselők ellenállása miatt nem sikerült. Hát, nem egészen így történt.
Rögtön az ülés elején nem kis meghökkenést váltott ki a hallgatóság körében – a képviselők körében nem, hisz ők bizottsági üléseken már megtárgyalták a dolgot – az alpolgármester személyére vonatkozó javaslat. Eddig, háromszori alkalommal Révi Attilát jelölte helyettesének Markót Imre, holott tudta, a fideszes képviselők úgysem választják meg. Most, amikor ennek már nem lett volna akadálya, mégsem az ő megszavaztatására került sor. A polgármester meglepetésre Polgár Andrást terjesztette elő általános helyettesének. Miután a képviselők egyhangúlag megszavazták, az önkormányzat mulasztásos jogsértése, melyet a megyei kormányhivatal állapított meg az alpolgármester hiánya miatt, s megtárgyalására január 31-ig adott határidőt, megszűnt. Az alpolgármesteriszteletdíjának, költségtérítésének elfogadtatása pusztán formalitás volt, miután azt jogszabály határozza meg. Ez az előbbi esetében 314.109, utóbbiéban 47.116 Ft..

Úgy tűnt, Révi Attila sem marad feladat és tisztség nélkül. Az írásos előterjesztés szerint tanácsnoki tisztséget kapott volna, akinek feladata a „Törökszentmiklós 300” emlékév köré csoportosuló programsorozat felügyelete, általában a kulturális élet, a település ifjúságpolitikájának fellendítése lett volna. Volna. Mert a csaknem utolsó napirendi pont hozta az igazi bombameglepetést. Hiába került az OSZE abszolút többségbe, Révi nem kapta meg a kellő, 7 szavazatot. Nem, mert saját csapattársa, Kiss Márk ellene voksolt. A hat igen pedig kevés volt a tanácsnokság elnyeréséhez.
Az abszolút többség birtokában sor kerülhetett a képviselői tiszteletdíjak módosítására is. Korábban megfogalmazódott indoklásként, hogy a 67.200 forintos alapdíj összege 2011 óta változatlan, s azóta messze lemaradt a hasonló lakosságszámú településeken alkalmazott díjaktól. ( A szinte teljesen egyező lélekszámú Karcagon 97.080, a 16.000 fős Mezőtúron 86.577, de még az alig 11.000 lakosú Kisújszálláson is 80.000 Ft.) Ennek figyelembe vételével a képviselő-testület a képviselői alapdíjat havi 90.000 Ft-ban határozta meg, s ennek függvényében módosultak a bizottsági elnöki, tagsági tiszteletdíjak is. Amennyiben a képviselő igazolatlanul távol marad az ülésekről, tiszteletdíja csökkenthető, akár meg is vonható.
Fehér Petra, a Pénzügy és Városfejlesztési Bizottság tagja előzetes letartóztatásban van, s emiatt feladatát huzamos ideje nem tudja ellátni, s nem lehet tudni, meddig áll fenn ez a helyzet. Miután bizottsági tagságáról lemondó nyilatkozatot nem tett, a képviselő-testület bizottsági tagságából visszahívta. Érdekes, a fideszes képviselők véleménye is megoszlott, hiszen egy igen és egy nem szavazatot adtak, egyikük pedig tartózkodott. Fehér Petra helyére Hendrik Zoltán fideszes képviselőt kérte fel Markót Imre polgármester, akit a testület meg is szavazott.
Az alpolgármesteri megbízatás, illetve lemondások miatt a bizottságok személyi összetételében egyéb változások is történtek. A képviselő-testület korábban a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság elnökévé Kiss Márkot választotta, tagjai Fehér Petra, Kovács László, Ónodi Erzsébet és Polgár András lettek. Miután Polgár András a jövőben az alpolgármesteri posztot tölti be, helyére Mészáros Zoltánné került. Ugyanez a változás történt az eddigi Kovács László elnök, Bihari József, Hendrik Zoltán, Ladár György és Polgár András tagok alkotta Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottságban is. Itt eddig Mészáros Zoltánné külső tag volt, helyére a testület Tálas Annamáriát szavazta meg.
Az Oktatási és Kulturális Bizottság (eredetileg Bihari József elnök, Fehér Petra, Ladár György, Ónodi Erzsébet, Kiss Márk) külsős tagságáról lemondott Dr. Bischofné Németh Katalin helyét a jövőben Oravecz Tivadar tölti be, s miután képviselői tagságáról Kiss Márk is lemondott az Oktatási és Kulturális Bizottságban, helyére Markót Imre polgármester Révi Attilát javasolta. A képviselő-testület a bizottsági változásokat megszavazta.
A 2019. október 13-i önkormányzati választásokat követően teljesen megváltozott a Roma Nemzetiségi Önkormányzat összetétele. Az eddig ciklusokon keresztül testületet alkotó Lungo Drom képviselőit a Jövő Alakítók Szövetsége Egyesület (JASZE) jelöltjei váltották. Az újonnan megválasztott testület megfogalmazása szerint, aktívan részt szeretne venni a település életében, elő kívánja segíteni a településen élő romák szocializálódását, felzárkózását. Ennek megvalósításához nem lévén saját forrásuk, képviselőiknek sem tudnak tiszteletdíjat meghatározni. Ezért támogatásért az önkormányzathoz fordultak. Kérték, hogy a nemzetiségi önkormányzat elnökének 77.300 Ft/hó, elnökhelyettesének 76.00 Ft/hó, tagjainak pedig (3fő) 23.190 Ft/hó tiszteletdíjat ítéljen meg az önkormányzat. A honatyák abból kiindulva, hogy előbb bizonyítson a kisebbségi önkormányzat, 6 OSZE nem, három Fidesz igen és egy tartózkodás mellett leszavazta az előterjesztést.
Mivel az alapanyag árak jelentősen megnövekedtek, szükségessé vált a gyermekétkeztetési díjak emelése. Ez olyan mértékű, amely csak az élelmezés szinten tartására s a konyhák kiegyensúlyozott gazdálkodásának biztosítására alkalmas. Bár a családok terhei nőnek az áremelkedéssel, többségüknek még mindig ez az élelmezési forma a legkedvezőbb gyermekük számára.
Szemtől Szembe
Megosztás
Hirdetés