Kínos fotót posztolt Németh Szilárd a közszolgálati egyetem tanévnyitójáról

Közzétéve ekkor: 2019 szeptember 11. 16:07

Ez a karlendítés nem az a karlendítés, de régen baj, ha emiatt magyarázkodni kell.

Hagyomány és Modernség – ezzel a címmel osztott meg egy fotót Németh Szilárd, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem hallgatóinak fogadalomtételéről. Hogy a modernség miben merül ki, az nem egyértelmű a fotóból, de hagyományokat biztosan felidéz, méghozzá nagyon rossz emlékűeket. 

A képen négy közszolga, közöttük egy leendő honvédtiszt mereven előre tartott karral mondja el fogadalmát egy díszjogar előtt.

A fotó nagy felzúdulást váltott ki a kommentelők között : „Nettó náciság, megdöbbentő és dühítő. Ha csak ismerethiányból táplálkozik, akkor is!” – írta egyikük, míg mások inkább azzal mentegették a képet, hogy ez csak kartartás, nem lendítés.

Az ügy kapcsán megkerestük a Nemzeti Közszolgálati Egyetemet is, hogy megértsük, mi is történik az eseményen – hogy a dolognak nincs köze a náci köszöntéshez, az sejthető volt, de az arra emlékeztető gesztusok is minimum kínosan hatnak egy állami egyetem tanévnyitóján. Egy korábbi, 2017-es tanévnyitón készült felvételeken pedig az látszik, hogy az elsőéves hallgatók a díszjogarra tett kézzel mondanak esküt.

Tanévnyitónknak minden évben fontos része a hallgatói fogadalomtétel, amelynek során az egyetemi karok egy-egy képviselője az egyetemi jogarra helyezett kézzel mondja el fogadalmát (…) A NKE tanévnyitóján készült fotó a fogadalomtétel egy pillanatát örökíti meg. Az Ön által említett kép egy olyan pillanatot rögzít, amikor a kezek nem értek a jogarhoz, de egyértelműen látszik rajta az is, hogy a jogar felé kinyújtott karok szimbolikusan az egyetemhez tartozást fejezik ki” – írta megkeresésünkre az egyetem sajtóosztálya, hozzátéve, abszurdnak és súlyosan sértőnek tartják, hogy ezt a jelképes gesztus a náci rituáléval vetjük össze.

Tetszik vagy sem, a szimbólumok üzenetértéke ugyanakkor elválaszthatatlan a hozzájuk kapcsolódó eseményekhez, tudásanyaghoz: az is közismert, hogy a szvasztika több ezer éves indiai szimbólum, de ez senkit sem mentene meg a rendőrségi eljárástól, ha az utcán mutogatná a nácik által is használt horogkeresztet. Ugyanígy, a történelmi tények ismeretében mindenképpen rosszul fest, ha egy egyenruhás férfi merev kartartással tiszteleg egy „méltóságjelvény” előtt.

Népszava


Megosztás

3 hozzászólás

  • klupacstiborne@gmail.com says:

    Valamikor ezt az intézményt Államigazgatási Fóiskolának hivták,ide jártam,komoly és rendkivüli rendszerető iskola volt,ennek a tagozata Veszprémben volt,minket az állam és a lakosság tiszteletére készitettek fel,törvényt és annak ismerete volt a cél,sok olyan tanárunk volt aki annak idején miniszter volt,,,arra készitettek fel bennünket,hogy emberségesen bánjunk a hozzánk forduló emberrekkel ebböl garniturából lettek a jegyzök és megyei tanácsi dolgozók,persze akkor is voltak káderek de annyi mint most…az avéleményem most is közel a hetven feletthez,hogy az ilyen közszolga intézményben olyan emberek legyenek akik ezt az iskolát elvégezték,hiszen az orvos és peda helye nem a közszolgálati szférában van,hanem a betegnél és gyermeknél akiket kiképeztek a közszlga egyetemen annak ott a helye…ez az én véleményem régi fötanácsos…aki szerti az igazgatást

  • Szekeres Barnabás says:

    Rendkívül ostoba és roppant tájékozatlan a cikk szerzője! Még az általános műveltséggel is hadilábon álló célközönség pedig fenntartások nélkül issza a félművelt népszaga újságírók szavait… Rosszindulatú kötekedés az egész cikk! Szellemi szegénységi bizonyítvány az oldal szerkesztőire nézve, ha ezzel egyet tudnak érteni!

  • Névtelen says:

    Szégyen!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés