Képviselő-testületi (alakuló) ülés – 2014. 10. 27.

Közzétéve ekkor: 2014 október 27. 13:52

—— eskütétel  –  alpolgármester-választás  –  polgármesteri, alpolgármesteri illetmény  –  SZMSZ módosítása,    Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság megválasztása ———-

2014.október 27-én (hétfőn) a Polgármesteri Hivatal Dísztermében került sor az új összetételű képviselő-testület alakuló- s egyben első rendkívüli ülésére. Markót Imre polgármester „bemutatkozó beszédében” vázolta a testület ciklusra vonatkozó fő feladatait, és ismételten hangsúlyozta, pártpolitikától független és pártcsatározásoktól mentes önkormányzatot és polgármesteri hivatalt kíván működtetni. Hat napirendi pontot terjesztett elő, melyek között szerepelt a polgármester és a képviselők eskütétele, az alpolgármester megválasztása, a polgármesteri és alpolgármesteri illetmény, ill. tiszteletdíj, valamint költségátalány megállapítása. Sor került az SZMSZ (Szervezeti Működési Szabályzat) módosítására, s a testületi bizottságok megválasztására is.

Eskütétel

Eskütétel

A polgármesteri illetmény  mértékét törvény szabályozza, a 10-30 0000 fő lakosságszámú települések esetében ez a helyettes államtitkári illetmény 70 %-ának felel meg. Miután a helyettes államtitkári illetmény 747.878 Ft, Markót Imre polgármesteri illetményét 523.500 Ft-ban szavazta meg a testület. Költségtérítés összege – ami az illetmény 15%-a – 78.525 Ft lett..

A polgármester javasolta Fejes Tibor főállású alpolgármesterré való megválasztását, amivel kapcsolatosan Fejes Ferenc és Szabó Péter fideszes képviselők ellenvéleményüket fejtették ki, mondván, hiányzik a munkaköri leírás, ami alapján ez indokolttá lenne tehető. Miután Markót Imre polgármester biztosította őket, hogy a hiány pótlására a legrövidebb időn belül sor kerül, titkos szavazással 8 igen, egy tartózkodással és két ellenszavazattal főállású alpolgármesterré választották Fejes Tibort a képviselők. Illetményét a törvény szabta keretek között 366.450,- Ft-ban, költségtérítését 54.970,- Ft-ban határozták meg.

Két napirendi ponttal, az SZMSZ módosításával, ill. a bizottságok kialakításával, kapcsolatosan a következőket fontos megemlíteni. Markót Imre nem sokkal megválasztása után, október 15-i sajtótájékoztatóján a következőket hangsúlyozta: „Azt szeretném, hogy az önkormányzatba bejutott valamennyi politikai erő tudjon dolgozni, kapjon feladatot. Többségünkkel nem akarunk visszaélni, s ennek első lépéseként a Szervezeti Működési Szabályzatban végrehajtjuk azokat a módosításokat, amelyek ezt elősegítik. A képviselői kérdések és hozzászólások száma, időtartama le volt korlátozva, ezeket a korlátokat fel fogjuk oldani, ezzel is biztosítva annak a négy képviselőnek a számára az aktív közreműködés lehetőségét, akik nem a Jobbik soraiból kerültek a képviselő-testületbe.” A demokratizmus jegyében hozzátette „ Elképzelhetőnek tartom azt is, hogy a három szakbizottság egyikének elnöki tisztét is az úgymond ellenzéki képviselők valamelyike kaphatja.”

Nos, az újdonsült polgármester tartotta a szavát, az ígért demokratikus lépések már most, az első testületi ülésen bekövetkeztek. Korábban, Dr. Juhász Enikő 2010-es másodszori megválasztását megelőzően a képviselők minden napirendi ponthoz korlátlan számban kérdezhettek, hozzászólhattak, egyetlen kikötés volt, a hozzászólások összesítve nem haladhatták meg a kilenc perces időtartamot.  Juhász Enikő ezt a 16 éves hagyományt szüntette meg, s napirendi pontonként egyetlen két perces kérdésre és két hozzászólásra adott lehetőséget a képviselőknek, ezzel gyakorlatilag lehetetlenné téve az ellenzék működését, tevékenységét

A mostani módosítás jóval szélesebb lehetőséget biztosít az „úgymond ellenzéki képviselők” számára, amennyiben a jövőben egy-egy képviselő napirendi pontonként öt kérdést tehet fel összesen 5 perc időtartamban, hozzászólásokra pedig négy alkalommal lesz lehetőségük összesen 8 perces időkerettel. A képviselők a kérdések és hozzászólások vonatkozásában is szabadon gazdálkodhatnak keretükkel, azon belül önállóan dönthetik el, hogy az egyes kérdést, hozzászólást milyen időterjedelemben kívánják megtenni. Miután Serfőző István, az Elv képviselője a nyolc perces időkeretet szűknek találta, a polgármester nyitott volt a változtatásra, javasolta, hogy a kérdést közösen tárgyalják meg még egyszer, ő nem zárkózik el a módosítástól. Addig marad az előterjesztésben szereplő szám.

A bizottságok tekintetében is megvalósult elviekben, amit Markót Imre a sajtótájékoztatón még csak elképzelhetőnek  tartott, hiszen Serfőző István személyében a három szakbizottság egyikének elnöke a négy nem jobbikos képviselő közül került ki.

Jegyző, polgármester, alpolgármester

Jegyző, polgármester, alpolgármester

Javaslata szerint megmaradt a korábbi három szakbizottság az alábbi elnökökkel, tagokkal:

Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottság:  elnök: Révi Attila, tagok: Fejér Ilona, Kovács László,  Mészáros Zoltán,  Szabó Péter

Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság: elnök: Fejér Ilona,  tagok: Fejes Ferenc,  Kányáné Buzás Mónkia

Oktatási és Kulturális Bizottság: elnök: Serfőző István, tagok: Korpásné Antalicz Ildikó, Mészáros Zoltán

A három bizottság mégsem kezdheti meg tevékenységét, mert Fejes Ferenc, aki korábban kétszer négy évig a Szociális Bizottság elnökeként tevékenykedett, indoklás nélkül jelezte, hogy a jövőben az Oktatási és Kulturális Bizottságban szeretne ténykedni. Mivel ez a kérés két bizottság összetételét is borítja, csak a Pénzügyi és Városfejlesztési Bizottságot szavazták meg a képviselők egyhangúlag.

Az új önkormányzat felállása után rögtön rendkívüli ülésre is sort kellett keríteni, mert  olyan aktuális kérdés is felmerült, amelyre a válasz megadása nem tűrt halasztást.

Határozni kellett egy vis maior (előre nem látott, elháríthatatlan akadály) támogatás igénylésére vonatkozó pályázat benyújtásáról, amit az ősz eleji nagy esőzések tettek szükségessé. 2014. szeptember 14-én, az előző napon és éjszaka nagy mennyiségben lehullott csapadék miatt Törökszentmiklós belvízi veszélyeztetettsége annyira megnőtt, hogy belvízvédekezést kellett végrehajtani. A Kölcsey, Vásárhelyi, Alatkai, Herman Ottó utcák által határolt területről, a Kazinczy, Ady, Győrffy, Szabó Rektor, Ferdinánd utcákról, több helyről nem folyt el a csapadékvíz, mert a csapadék- és belvízelvezető rendszer nem vezette el a csapadékot, ezért szükségessé vált a II. fokú belvízvédelmi készültség elrendelése és védekezési munkák végzése.

Munkában a testület

Munkában a testület

Az érintett utcákban a Törökszentmiklósi Kommunális Szolgáltató Nonprofit Kft., a Tiszamenti Regionális Vízművek Zrt., valamint a polgári védelmi szervezetbe bevont személyek végeztek védekezési munkákat: szivattyúzást, szippantást, homokzsákok alkalmazását, majd a területek fertőtlenítését szeptember 16-ig. A védekezési munkák mindösszesen 3 445 792 Ft összegbe kerültek.

A vis maior támogatás keretében lehetőség van az egyes természeti károkból adódó, indokolt és szükséges védekezéssel összefüggő kiadások részbeni vagy teljes megtérítésére. A megítélhető támogatás maximuma az elismert költségek 70%-a.  Ennek megfelelően az előzetesen becsült támogatási igény összege 2 412 054 Ft, a saját forrás összege 1 033 738 Ft.

2014. szeptember 23-án a Katasztrófavédelmi Igazgatóság, október 03-án a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatal és a Közép-Tisza-Vidéki Vízügyi Igazgatóság megtartotta helyszíni ellenőrzéseit, melyek szerint a bejelentett esemény vis maiornak tekinthető, a védekezési munkák szükségesek és indokoltak voltak.

A támogatás igénylésére pályázatot kell benyújtani a Magyar Államkincstárhoz és a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Kormányhivatalhoz, amelynek kötelező melléklete – többek között – a képviselő-testület határozata arról, hogy saját erejéből – részben vagy egészben – a vis maior esemény okozta helyzetet nem tudja megoldani.  A rendkívüli ülés megtartását ezen határozat meghozatala tette szükségessé és halaszthatatlanná, amely vita nélkül meg is született.

Pásztor

 

 

.

 

.


Megosztás

4 hozzászólás

  • Buzás Sándorné says:

    Gratulálok
    a mai napon megalakult és munkáját megkezdett testületnek, külön
    Polgármester úrnak.Munkájukhoz sok sikert, és jó egészséget kívánok. Én
    mint a Törökszentmiklósi Cukorbetegekért Egyesület elnöke szervezetem
    nevében is kifejezem együttműködési szándékunkat vállalva közös program
    szervezéseket, és működésünkhöz munkánkhoz az egészségnevelés terén
    segítségükre számítunk.
    Fejér Ilona szociális egészségügyi és sport bizottság elnökét is
    szeretnénk felkeresni bemutatkozással és együttműködési szándékkal.

  • Lakatos Dzsoki Újing says:

    – Leváltották Viktort!
    – Na!
    – Igen! A Picurkát!
    – A mi picurkánkat?
    – Nem, csak a románt…
    – Ó, de kár!

  • Lakatos Dzsoki Újing says:

    Legyen békés, alkotó tevékenység! Adjon erőt hozzá a Jóisten mindnyájunk megelégedésére!

  • Konczi Lajos says:

    Bízom benne,hogy a Tisztelt képviselők ugyan azt akarják mint a Polgármesterünk….akkor nemvolt hiába a választás.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés