Karácsony Gergely: Ez az út a kilátástalanság felé vezet

Közzétéve ekkor: 2020 július 17. 9:14

Karácsony Gergely és a V4-es főpolgármesterek (Fotó: Karácsony Gergely Facebook oldala)

Amerre ez az út vezet, ott bezárkózás van és kilátástalanságba süppedés, ott szegénység és kirekesztettség van, ott korrupció van, a keleti autokráciák világa a nyugati demokráciák helyett – így kommentálta Karácsony Gergely, hogy a kormány lényegében feltételeket szabna az uniós hitelfelvétel támogatásához.

Lapunk is beszámolt róla, hogy az Országgyűlés fideszes többsége által – a keddi rendkívüli parlamenti ülésen – megszavazott határozati javaslat több alapelvet rögzít, amelyet a kormánynak képviselnie kell az uniós költségvetésről, benne a tervezett hitelfelvételről szóló tárgyalásokon. Ilyen például, hogy fejeződjön be a hazánk ellen indított hetes cikkelyes eljárás, illetve az, hogy a pénzek elosztását ne kössék a jogállamisághoz.

A főpolgármester azzal érvelt, hogy Magyarországot a bajban – a járvány nyomában dörömbölő gazdasági-szociális válság jó nagy baj – nem a Türk Tanács, nem a kipcsakok klubja, de nem is Kína vagy Putyin, hanem az Európai Unió tudja és akarja megsegíteni. Mint írta, a hitelfelvétel terhét elsősorban és legfőképp a nagyobb, gazdagabb tagállamok állják. – A magyar kormány adósságcsapdáról szóló kijelentései már csak ezért is álságosak. Különösen azok egy olyan kormánytól, amelyik az unokáink unokáit is eladósítja felesleges és káros beruházásokkal, Paks 2-vel és a Belgrád-Budapest vasúttal az oroszok és Kína felé, teszi ezt ráadásul titkosítva, sunyin és suttyomban – fűzte hozzá.

Karácsony Gergely elfogadhatónak nevezte, hogy azok, akik a segítség terheinek nagyobb részét viselik, biztosak szeretnének lenni afelől, hogy a támogatás célba ér, és nem lopják el útközben. – Magyarország esetében – tudjuk – efelől nem lehetnek biztosak – írta. Ezért aztán a pénzügyi segítség feltételéül szabni kívánt jogállaminak nevezett kritériumok elsősorban valójában antikorrupciós szabályok. Hogy ezt a magyar kormány ilyen hevesen támadja, felér szerinte egy beismerő vallomással.

A főpolgármester kitért arra is, hogy ha a magyar kormány nem hajlandó betartani a jogállami normákat, vagyis a korrupcióellenes szabályokat, akkor ezt az önkormányzatok vállalják helyettük. Ezért is küzdenek azért, hogy az uniós források jussanak el közvetlenül a helyhatóságokhoz. A visegrádi országok főpolgámresterievel – Matúš Vallo pozsonyi, Zdeněk Hřib prágai és Rafał Trzaskowski varsói főpolgármesterrel – közösen ennek érdekében Angela Merkel kancellárhoz és a német elnökséghez fordultak.

Magyar Hang


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés