Karácsony csak olyan intézkedéseket hagy jóvá,

Közzétéve ekkor: 2020 március 25. 18:47

amelyeket minden frakció támogat

Szalai Anna

Fotó: Mónus Márton / MTI

Amelyik javaslatot nem övezi teljes mértékű konszenzus, azt módosítják, pontosítják.

A héten nem ülésezik a Fővárosi Közgyűlés, mert a nevében én hozok döntéseket – jelentette be a Városháza üres Dísztermében sétálva Karácsony Gergely főpolgármester. A Fővárosi Közgyűlés bizonytalan ideig nem ül össze. – Ezt nem én akartam így, hanem ezt írja elő a számomra a törvény, miszerint „Veszélyhelyzetben a fővárosi közgyűlés feladat- és hatáskörét a főpolgármester gyakorolja.” – teszi hozzá rögtön a kormánypárti média bírálataira reagálva.     

Nekem ehhez kell magam tartani. De ezzel a jogkörrel én visszaélni nem fogok – ígéri a városvezető -, aki folyamatos egyeztetéseket folytat a többséget adó frakciókkal, a független polgármesterekkel és az ellenzéki Fidesz-frakcióval is. Ezen egyeztetések eredményeképpen, csak olyan döntéseket ír majd alá, amelyek a közgyűlésen is többséget kapnának, és mindegyik esetében figyelembe veszem a Fidesz álláspontját is. Amelyik javaslatot nem övezi teljes mértékű konszenzus, azt módosítják, pontosítják. A fentieknek megfelelően teljeskörű konszenzus mellett nevezte ki Rudolf Pétert a Vígszínház élére és csoportosítottak át egymilliárd forintot a járvány miatti védekezésre. Mindenki egyetértésével dolgozzák ki azt a programot is, amely a járvány miatt nehéz helyzetbe került kis és középvállalkozásokat hivatott segíteni.

– Sok millió ember vette már tudomásul a világban, hogy a járvány legyőzése nagyobb részt azon múlik, képesek vagyunk-e együttműködni, képesek vagyunk-e a belátásra, a méltányosságra. Együttműködésből, méltányosságból, belátásból azoknak kell példát mutatni, akikre a járvány elleni védekezés elsődleges felelőssége hárul. Benne a magyar közélet szereplőire. Egyszer az életben, amikor tényleg nem kevesebb, mint az élet múlik rajta, legalább akkor mutassunk példát – szólít fel a főpolgármester. 

Népszava


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés