Jött, láttuk, győzött – Péterfy Bori az Ipolyiban

Pásztor Gábor

Egyszer egy interjúban azt mondta, nem tudja, meddig fogja csinálni a zenekart, de mindig azzal a tudattal megy fel a színpadra, hogy ez az utolsó koncert, és ezért nagyon jónak kell lenni. Az biztos, hogy Péterfy Borinak nem ez volt az utolsó koncertje a Love Banddel, de a szavát tartotta. Énekelt, előadott, a közönség közé ugrott a színpadról, megénekeltetett, letérdeltetett, egybeforrt a zenével, hallgatóságával. A mintegy másfél órát akkora dinamikával és temperamentummal töltötte fel, aminek hatása alól kortól és nemtől függetlenül senki nem tudta magát kivonni. Többek között erről beszélgettünk abban a csipetnyi időben, amit az előadás kezdete előtt szakítani tudott magának.

– A hétköznapi életben is olyan, mint a fotókon, klipeken? Ugyanolyan energikus, vagány, életvidám vadóc?

– Szerintem az, hogy egy színpadi ember hogyan éli meg hétköznapjait, elsősorban rá tartozik, az embereket kevésbé érdekli. Egyébként természetesen nem, ilyen is vagyok civilben meg olyan is. Mint mindenki másnak, nekem is vannak gondjaim, rossz pillanataim, én is vagyok fáradt, feszült, stb. De a munkában nem ismerek pardont, a pódiumon nem lehetek se boldogtalan, se fáradt, ott mindig erősnek kell lennem, ott mindig pezsegnem kell.

– Mindkét nem minden korosztályát meg lehet találni a koncertjein, szeretik, amit és ahogyan csinál. Női és férfi rajongói egyaránt vannak. Ön szerint miért?

– Talán azért, mert nem egy divathullámot meglovagoló zenei formáció vagyunk, olyan számokat csinálunk, amelyek kortalanok és időtlenek, megkockáztatom, igényesek is. A szövegeink sem banálisak, mondanivalót hordoznak. Jól összeszokott banda vagyunk, kilenc éve töretlenül, szépen működik a zenekar, amely idő alatt egyedi, sajátos stílust alakítottunk ki. Az előadásmód is csak ránk jellemző, úgy vélem, érdekes is. Mindez eredményezheti, hogy ötéves kortól ötven évesig elfogadhatóak és szerethetőek vagyunk.

– Művészdinasztiába született, talán Áprily Lajos és Jékely Zoltán költőket, Jancsó Adrienn előadóművészt említeném a felmenők közül, mint legismertebbeket. Mennyiben befolyásolta ez életét, predesztinálta a művészi pályafutást?

– Valamennyire biztosan. A géneket örökli az ember, s miután a családban nem orvosok, ügyvédek voltak, én sem ilyen irányba orientálódtam, nem ilyen jellegű ambícióim voltak. Nyilván a közeg, amiben él, felnő valaki, az sem mellékes, tehát valószínűleg nem véletlen, hogy művészi úton indultam el. Hogy aztán ebből mi lett, mi bontakozott ki, már egyéb tényezők függvénye is volt.

– Ha már szóba került, hogy mi bontakozott ki. Ön elsősorban énekesnőként ismert, holott számos filmszerepet kapott, színházakban játszott és játszik. Sőt! Az Alföldi vezette Nemzeti színészeként megkapta a Magyar Köztársaság Érdemrend lovagkeresztjét. Ennek milyen értéket tulajdonít?

– Helyén kezelem. Nem értékelem túl, de természetesen örültem neki. Örültem, mert ebből is érzékelhető volt, hogy látszom,figyelnek rám, számon tartanak. Túl azért nem dimenzionálom, mert tisztában vagyok vele, hogy manapság nem feltétlenül érdem szerint osztogatják a díjakat.

– Úgy tűnik, most az énekesnői mivoltja az elsődleges. Nem hiányzik a film, a színház?

– A színház semmiképpen, hiszen most is játszom, holnap például két fellépésem is lesz a Száll a kakukk fészkébe című darabban, a Belvárosi Színházban. Most indul a Discovery Channelen egy szerelmi gyilkosságokról szóló sorozat, , aminek én leszek a narrátora. Belátható időn belül filmezni is fogok, amit már nagyon várok.

– Egyszer azt nyilatkozta, minden nőben van szorongás. Most is így gondolja? Most is van Önben is?

– Ezt mondtam volna? Szerintem akkor elsősorban magamra gondoltam, bár meggyőződésem szerint időnként mindenkiben van, csak mindenki másként kezeli, s vannak, akik szorongásukat még maguknak sem vallják be. Egy színpadi emberben az átlagosnál nagyobb mennyiségben van, nála általában jóval magasabb az adrenalin szint. Az is valószínűleg igaz, hogy a nőkben nagyobb, hiszen sokkal több feladat hárul rájuk az életben, pláne, ha családja, gyereke van.  Nekik kell hátukon vinni, összetartaniuk a családot Ha ehhez még karrier is járul, az felfoghatatlan mennyiségű munkát jelent. Egy nőnek sokkal jobban kell teljesítenie, a férfiak és nők is keményebben ítélik meg.

– Azt is nyilatkozta egyszer, hogy a politika olyan, mint a fertő, lehúz a sárba. Mégis vannak politikai megnyilvánulásai. Vagy ezek inkább társadalmi szerepvállalások?

– Inkább. Sőt, egyértelműen. Politikai dolgokban nem veszek részt, mert ez az ország eljutott oda, hogy ha valaki kimond egy emberi mondatot, azt rögtön politikai állásfoglalásként kategorizálják be, holott  az illetőnek eszébe sem jutott politizálni. Viszont bármihez adom a nevem, amivel egyetértek, kimondom, ami felháborít, bármiben segítek, ha  fontos célról van szó. A civil szervezetek sokat tesznek fontos dolgokért, s civil ügyeket időmhöz és erőmhöz mértem gyakran támogatok.

– Számít, hol, milyen közönség előtt lép fel?

– Fel sem merül bennem a különbségtétel közönség és közönség között. Mindig mindent, mindenhol teljes erőbedobással csinálok. Ha már a beszélgetés elején esett erről szó, talán ezért is szeretnek, ezért is jönnek szívesen a koncertjeimre.

– Igen, ezért is. Köszönöm a beszélgetést.

Szemtől Szembe

Megosztás