Itt voltak a huszárok

A Bütyköldéről, a Kolomposról és az Apáról Fiúra Egyesületről

Azt hiszem, nem  túlzás kijelenteni, hogy tegnapelőtt délután az Apáról Fiúra Egyesületnek köszönhetően az idei március 15-i eseménysorozat legsikeresebb rendezvénye zajlott az Ipolyi Kulturális Központban. A Családi Bütykölde és az azt követő Kolompos Színház  – az önkormányzat jóvoltából ingyenesen megtekinthető – Jönnek a huszárok című zenés mesejátéka gyerekek, s természetesen szülők sokaságát vonzotta, s vonta be a közös tevékenység és játék örömeibe.

Általában – arról később majd szó esik, miért mondjuk, hogy általában –  először a Kolompos lép színpadra aktuális, gyermekeknek szóló előadásával, s azt követi a Bütykölde, a darab „témájához” kapcsolódó tárgyak készítésével. Most azonban a színházteremben sok egymást követő  program miatt megfordult a sorrend, ami talán még szerencsésebb is volt így, mert az alkotómunka jótékonyan ráhangolta a gyerkőcöket a 16 órakor kezdődő műsorra. Stílszerűen párták, csákók, szalmalovacskák, kokárdák készültek  a szülők és a játszóházi oktatók segítségével. A lelkesedéssel és a résztvevők számával egyaránt elégedett volt Forgácsné Molnár Anette, az Apáról Fiúra Egyesület elnöke is.

– 2004-es megalakulásunk első pillanatától kezdve fő célunknak tekintjük a magyar népi és kézműves hagyományok, tevékenységek, magyar tánchagyományok, a népzene megismertetését és megszerettetését. E cél megvalósítását segíti, hogy többségünk pedagógus (óvónő, tanár), de van közművelődési szakember, művelődésszervező is tagjaink között; ebből kifolyólag tudjuk garantálni oktatásunk, foglalkozásaink színvonalát, ill. rendezvényeink sikerességét.

Forgácsné Molnár Anette

Csak a  Bütyköldében munkálkodók számát tekintve is sikeresnek tekinthetjük a mostani rendezvényünket, de nagyon sokan várnak kint, akik a Kolomposra kíváncsiak.

 – Őket ti hívtátok meg?

 – Igen. Nagyon régi és jó velük a kapcsolatunk, rendszeresen hívjuk őket Miklósra. Programtípusaink között is ez szerepel: Kolompos Színház + Családi Bütykölde, és általában ez a sorrend is. Most ez a felcserélődés egy kivételes eset.

 – A programtípusaitok kapcsán jutott eszembe. A jövőbeni céljaitok között többek között az szerepel, hogy a kézművesség, a népi kultúra, a néptánc területén egy kistérségi centrumot szeretnétek létrehozni. Ezt hogyan, hol és milyen formában képzelitek?

 – Elsőként és legfontosabbként említeném meg, hogy a közelmúltban egy, a működésünkhöz kiválóan alkalmas épületben sikerült új otthonra találnunk. A régi, Táncsics út 4. sz. alatti „lakhelyünk” kicsi, esztétikailag nem megfelelő, megkockáztatom egészségtelen is volt ahhoz, hogy ott bármi érdemlegeset lehessen csinálni. Most viszont egy több helyiségből álló kertes házba költözhettünk. Szabó József esperes úr ajánlott fel egy, a református egyház tulajdonában lévő ingatlant nekünk. Együttműködési megállapodást kötöttünk, az egyház és önzetlen vállalkozók segítségével – ezúton is köszönet nekik érte -, no meg magánerőből felújítottuk, magunk képére formáltuk. Itt már minden körülmény adott a továbblépéshez, rövid és hosszú távú céljaink megvalósításához.

 – Ez azért még kevés a kistérségi centrummá váláshoz.

 – Ez igaz. De a dologhoz az is hozzátartozik, 42 tagunk van, s a tagság köre Rábapatytól Csíksomlyóig tejed. Ebben a körben szép számmal vannak különböző mesterségek kiválóságai, akiknek van mit átadniuk, akiktől van mit tanulni. Velük lehet tartalmas, magas szintű foglalkozásokat tartani.

Az ő segítségükkel szeretnénk ezt a centrumot létrehozni itt, az új helyünkön, s nyitni, akár külföld felé is, csoportokat fogadni, nyári táborokat szervezni.

 Sikert kívánva a nagy és szép célok megvalósításához, ejtsünk néhány szót a Kolompos együttesről is. Nevük a hazai népzenei életben az 1980-as évek végén tűnt fel. Táncházi zenekarként, táncegyüttesek kísérőiként váltak ismertté, majd önálló koncertekkel Svédországtól Szicíliáig, Kanadától Japánig bejárták a világot. Aztán  1990 decemberében egy óriási fordulat történt a zenekar életében. Meghívást kaptak egy óvodába táncházat tartani, amiből egy zenés-mesélős, játékos-táncos mókázás lett. A gyerekek körében kiváltott óriási siker, a romlatlan rácsodálkozás és érdeklődés „megfogta” a zenészeket is.

Zoli, azaz Nagy Zoltán

Néhány hónap alatt elkészült egy szürettől pünkösdig tartó sorozat, melyben a népszokásokat mutatják be a kicsiknek játékos módon, az előadásokba őket is bevonva, rengeteg vidámsággal fűszerezve. Akkor a mostaniak közül még csak Nagy Zoltán volt az együttes tagja, a csapat mai formája az ezredfordulóra alakult ki. A Kolompos azóta a gyerekek körében az egyik legnépszerűbb együttes, műsoraikat és mesejátékaikat kicsik és nagyok (felnőttek) egyaránt szeretik.

 – Sose bántad meg a cserét, a világot jelentő deszkák elhagyását a gyerekekért? – kérdeztük Nagy Zoltánt, aki egykor a világjáró csapat tagja volt, a mainak pedig vezetője.

 – Egy kicsit sem és egy pillanatig sem. S azt hiszem, az együttes egyetlen tagja sem bánja, hogy gyerekeknek játszunk. Menet közben rájöttünk, hogy legjobban a gyerekekhez értünk, és nagyon szeretjük is őket. Megtanultuk, hogyan lehet megérinteni őket, hogyan kell szólni hozzájuk, s a mesejátékaink is ennek függvényében születtek, alakultak. Igyekszünk olyan népzenén, népi hagyományokon alapuló, játékos előadásokat összeállítani, amely megfogja őket, amelyekbe be lehet vonni őket. Kihívás ez, és nem is kicsi.

Én hiszek benne, hogy nem egy esetben életre szóló benyomást keltenek előadásaink. Azért is, mert vannak ezt igazoló tapasztalataim. Sok olyan  gyerekről tudunk, aki a mi hatásunkra kezdett el zenét tanulni, táncolni. Legyünk szerények, mondjam inkább azt, a mi hatásunkra is.

 – Valamiféle közvetítő szerepről beszélhetünk?

 – Igen, azt hiszem, jól fogtad meg a lényeget. Úgy gondolom, mi közvetítők vagyunk a gyerekek és a kultúra között, próbáljuk nem veszendőbe menni hagyni azt az óriási értéket, amit a népi kultúra hordoz. Nem könnyű versenyre kelni a modern világgal, televízióval, számítógéppel, okos telefonnal, stb., de megtesszük. És sikeresen, mert a közvetlen találkozások, a közös játék során olyan hangulatok teremtődnek, olyan élményeket kapnak a gyerekek, amilyeneket a tv, számítógép előtt ülve soha. –

 Az előadás előtt lezajlott beszélgetést messzemenően igazolták az előadáson tapasztaltak. A legifjabbak együtt lélegeztek a színpadon látottakkal, lelkesedve jelentkeztek huszárnak, kendőt lobogtató falusi leánykáknak, kórusban kiabálták véleményüket, a feltett kérdésekre a válaszokat. A végén még táncra is perdültek, sétáltak, sétáltak, egy kis dombra lecsücsültek. S talán reggelig is kitartottak volna, ha a mesejáték nem lett volna véges.

Pásztor

Megosztás