Ismerjük meg a város kórusát, a Sanctonicolaum kórust

Csikiné Lukszics Ágnes

Alig egy éve, február 2-án alakultak meg, s júliusban a Szentmiklósi Napokon már komplett, önálló műsorral mutatkoztak be, szeptember 1-jén az agrárszakképző iskolák országos tanévnyitóján énekeltek,  október 31-én, a reformáció napján a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral léptek fel. Szinte minden városi vagy kulturális rendezvényen – többek között márc. 15., aug. 20. – ott voltak, mára már számon tartják őket, e rövidke idő alatt a város életének szerves részévé váltak. Ők a Sanctonicolaum – Szentmiklós középkori latin neve – Kórus, amely karnagyával, Csikiné Lukszics Ágnessel utolsó fellépésük, az Ipolyi Kulturális Központban rendezett karácsonyi évzáró műsor után ültünk le beszélgetni.

– Azt tudom, hogy eredendően váci vagy, azt is, hogy Debrecenben tanultál, de azt nem, hogy mikor és hogyan kerültél Törökszentmiklósra.

– 1978-ban kerültem ide. A Debreceni Zeneművészeti Konzervatóriumban végeztem hegedűtanárként, az akkori zeneiskolai igazgató, Meleg Károly hívására jöttem ide, aki azonnal kinevezett főállású tanárrá. Azóta itt élek, s azóta is ebben az iskolában tanítok.

Az Ipolyi karácsonyi évzáró műsorán

– Közben elvégezted a karvezetői szakot, 2006 óta a gyerekkórus vezetője vagy. Ez volt az első kórusod?

– Igen, ez volt az első s 2015-ig, a felnőtt kórus megalakulásáig az egyetlen is.

– Nem volt benned egy kis félsz minden tapasztalat nélkül beleugrani az ismeretlenbe, a gyerekek után a felnőttek világába?

– Dehogynem. Amikor a Ghymes koncert után Kontosné Marika, az Ipolyi igazgatója megkérdezte, nem volna-e kedvem egy városi felnőtt kórust szervezni és vezetni, igencsak feladta a leckét. Napokig gyötrődtem, mert tudtam, hogy nagyon nagy fába vágnám a fejszémet, tudtam, mennyi munkával, mekkora felelősséggel jár egy ilyen vállalás. Kétségeim voltak, lesz-e elég megfelelő jelentkező, találok-e megfelelő anyagot. Ugyanakkor izgatott a szakmai kihívás, a lehetőség, hogy próbára tegyem magam.  Végül ez utóbbi felé billent a mérleg nyelve, ma már bátran mondhatom, nem bántam meg.  De be kell vallanom, annak ellenére, hogy jó irányba haladunk, kedvezőek a visszajelzések, némi félsz még időnként ma is bujkál bennem, hogy hosszabb távon is eleget tudok-e tenni az elvárásoknak.

A Szentmiklósi Napokon

– Kikre, milyen körre számítottál, mikor eldöntötted, belevágsz?

– Elsősorban a volt zeneiskolás növendékeimre, először őket kerestem meg. Számítottam a kollegákra; óvónőkre, tanítókra, tanárokra is. Aztán kiderült, kár volt kételkednem, mert, ahogy terjedt a kórus megalakulásának híre, mások is csatlakoztak, a „régiek hozták barátaikat, ismerőseiket. Ma már több mint negyvenen vagyunk.

– Elégedett vagy a létszámmal, a kórus összetételével? Hogy érzed, milyen minőséget képviseltek?

– Nem azért mondom, mert ezt illik mondanom, de igen. Könnyen tanul a csapat, nagyon szeretnek  közösen énekelni, és egyre jobban teszik is. Őszintén mondom, öröm velük dolgozni. Talán a fiúszekción lehetne egy kicsit erősíteni – lehet ezt keringőre való felhívásnak venni -, no, nem minőségben, mert a meglévők nagyon szépen teljesítenek, hanem létszámban.

– A Szentmiklósi Napokon komplett, változatos műsorral mutatkoztatok be. Hogyan alakult ki ez a színes repertoár?

– Ez is egyféle közös munka eredménye. Bischof tanár úr, Laci bácsi azt javasolta, hogy a fellépésekre dallamos, könnyen emészthető műveket válogassak, olyanokat, amiket szívesen meghallgat a közönség, s olyanokat, amelyeket a kottát olvasni nem tudó kórustagok is könnyen megtanulnak. Én magam igyekeztem olyanokat keresni, amelyeket a tagok annak idején – amikor még komoly énektanítás folyt – általános vagy középiskolában tanulhattak. Persze, választottam nehezebb kórusműveket is, azokat is meg tudjuk tanulni, csak kicsit tovább tart. A kórustagok is javasoltak számokat, musicalbetéteket, filmzenéket, popzenekarok számait. Herczegh Kata, a Miklós Néptáncegyüttes vezetője is ad ötleteket, könnyen koreográfozható dalokra. Így jött össze az a műsor, amiben vannak klasszikus kórusművek, korálok, reneszánsz madrigálok, népdalok, Zorán, Republic, Kormorán számok.

Augusztus 20-án

– Léptetek már fel a Miklós Néptáncegyüttessel, Bakondi András gitárkíséretével, egyik sem vált hátrányotokra. Hogyan merült fel a közös munka ötlete? Lesz hagyomány belőle?

– Azt hiszem, én gondoltam először arra, hogy az éneket erősítheti, színesítheti, ha tánccal van egybekötve, vagy zenei kísérettel csendül fel. Herczegh Kata rögtön vevő volt az ötletre ő választottra ki készletünkből a megfelelő dalt vagy ő adott tippet, mit tanuljunk meg, szívesen vállalta, hogy ezekre koreográfiát dolgoz ki, betanítja táncosaival. Bakondi András gitárkíséretének beépítése sem volt bonyolult, hiszen a felesége, Gabika velünk énekel. Szerintem nem egy-két alkalomra szólt a közös munka, amikor erre lehetőség lesz, a jövőben is kooperálni fogunk.

– Volt közös fellépésetek a Szolnoki Szimfonikus Zenekarral is. Ennek komoly értéke van? Velük hogy kerültetek kapcsolatba?

– Hallották, hogy megalakult a kórus, s hogy én vagyok a karvezető. A zenekar vezetője, aki régóta ismer engem, felhívott telefonon, s felajánlotta, lépjünk fel közösen. Nagyon jólesett, hiszen úgy kaptuk az ajánlatot, hogy meg sem hallgattak előtte bennünket, vagyis ez egy megelőlegezett bizalom volt. Úgy tűnik nem lettünk erre érdemtelenek, mert rögtön a koncert után újabb ajánlatot kaptunk egy tavaszi közös fellépésre. Az előbb volt arról szó, hogy időnként még bujkál a félsz bennem, de például a szimfonikusok ajánlatai csökkentették ezt, mert igazolni látom munkánk eredményét.

A Szolnoki Szimfonikus Zenekarral a Református Templomban

– Sok apró fellépésetek van két-három számmal, amelyekkel esetenként háttérbe szorultok. Nívós, sokrétű műsorotok van, amivel a Szentmiklósi napokon óriási sikert arattatok. Nem kellene inkább az ilyen önálló fellépésekre törekednetek? Igény volna rá.

 – A jövőben tervezünk ilyeneket, de előbb ehhez a számokat be kellett tanulni, össze kellett érni, komoly műsort összeállítani, amihez rengeteg idő kellett. Készülünk a jövő októberi felnőtt kórusok minősítőjére is, amin egy eredményes szereplés sokat lendíthetne rajtunk.

– „Csupán” énekeltek, vagy közösség is vagytok?

Én úgy gondolom, mára nagyon jó, megkockáztatom, baráti közösség lettünk, jól érezzük magunkat egymás társaságában. Most volt, 21-én az évadzáró bulink, kiváló volt a hangulat, felhőtlenül, szabadon szórakoztunk.

– Melyek a közelebbi, távolabbi terveitek? Vannak-e, álmaitok vágyaitok?

– Részemről az, de ezt a többiek nevében is mondhatom, hogy együtt maradjunk, együtt énekelhessünk. Szeretnénk a város kulturális életének meghatározó szereplői lenni, egyfajta új, színvonalas értéket megjeleníteni, a szakmai elismertséget illetően a minősítések során egyre feljebb lépkedni. Komolyan ambicionál bennünket, hogy sokaktól kapunk biztató szavakat, lélekben sokan támogatnak bennünket.

– Csatlakozom a lélekben támogatókhoz, sok-sok kellemesen együtt töltött időt, sikeres szerepléseket és minél előbbi szakmai elismerést kívánok. Köszönöm a beszélgetést.

***

Szerzői magánvélemény

Évzáró buli jó hangulatban

Csikiné Lukszics Ágnes azzal zárta mondandóját, hogy sok a biztató szó, a lélekbeni támogató.   Lehet, hogy neki, a finom művészléleknek ez elég, de valójában nem az. Számomra, a racionálisabban gondolkodó számára ez nagyon kevés.

A kórus nagyon rövid idő alatt nagy ívet futott be, olyan színvonalon énekel, olyan repertoárt alakított ki, amivel bátran sok helyen megállhatná a helyét.

Persze, lehet erre azt mondani, mit beszél ez a laikus itt, de ezt nem én mondom egyedül. Annak idején, a Szentmiklósi Napok alkalmával adott műsoruk idején már idéztem egy szakembert, aki szerint „ahhoz képest, hogy fél éve alakultak, csaknem professzionális szinten énekelnek, s mindezt könnyedén, a közös éneklés látható örömével tették.” Azóta már futottam össze más szakemberrel is, akinek hasonló a kórus teljesítményéről a véleménye. Az is valószínű, hogy a Szolnoki Szimfonikus zenekar nem mindenkinek ajánlja fel a közös szereplés lehetőségét. A közönség pedig akkor, a Szentmiklósi Napokon vastapsával mondott véleményt.

Úgy vélem, ezzel az értékkel a városnak jobban kéne sáfárkodnia, ez a kórus annál többet érdemel, mint hogy a mindenkori városi rendezvényeken egy-két dalt elénekeljenek. Ez a kórus  a városé. Városi kórusnak nevezik őket, a nevükben a város nevét hordozzák, s ha majd sikereket érnek el, azok a város sikerei is lesznek. Mint ahogy annak idején a Liszt Ferenc Kórus is a városé volt, sikereivel Törökszentmiklós is büszkélkedhetett. Bízom benne, hogy előbb-utóbb a város is felismeri ezt.

Pásztor

Megosztás