Időnként törvény és erkölcs fölött a Törökszentmiklósi KE?
Közzétéve ekkor: 2019 április 26. 14:02Pásztor Gábor
A felesleges viták elkerülése céljából előre leszögezem, az alábbiakban nem a sportról, a sport gyerekekkel való megszerettetéséről lesz szó. A TKE név bármi egyébre, akár egészen más tevékenységet folytató civil szervezet nevére behelyettesíthető lenne. A jelenség a fontos, az, hogy a személyes érdekeltség – nem feltétlenül korrupcióra kell gondolni – vagy csupán szimpátia hogyan és miért győzhet a törvényességgel és etikával szemben
Bizonyára akadnak, akik annak idején felfigyeltek, s ma is emlékeznek rá, hogy 2016-ban a TKE hogyan, milyen körülmények után kapott önkormányzati támogatást. 2015-ben a helyi sport támogatásáról született egy képviselő-testület által elfogadott rendelet, amely kimondta, hogy nem részesülhet önkormányzati támogatásban az a sportszervezet, amelynek a pályázat benyújtásának időpontjában az önkormányzat vagy más közintézmények felé tartozása, illetve köztartozása van.
Miután a következő évben, 2016-ban az egyesület a pályázatában nyilatkozott arról, hogy szervezetüknek lejárt tartozása van az önkormányzat felé, a képviselő-testület elé került előterjesztés szerint a hatályos rendelet értelmében a pályázat érvénytelen lett, s így a TKE nem részesülhetett támogatásban.
Hosszas vita kezdődött, s egyes képviselők addig csűrték-csavarták a dolgot, hogy végül is a honatyák a maguk által alkotott és elfogadott rendelet ellenére megszavazták a kézilabda egyesület számára a támogatást. Markót Imre polgármester pár nap múlva rendkívüli testületi ülésen tért vissza az ügyre, s jogkörében eljárva kérte az újratárgyalást. Úgy vélte, néhány nappal előtte a képviselők a saját maguk által meghozott önkormányzati rendelettel szembe menve, azt semmisnek tekintve hoztak döntést, s véleménye szerint ezzel akár jogszabálysértést is elkövethettek. Ezért kérte, hogy tárgyalják újra a pályázatokról szóló határozatot, és a tárgyalás során mindenki törekedjen arra, hogy minden tekintetben törvényesen járjanak el.
Az újabb vita során felmerült az is, hogy a TKE tagi létszámáról valótlan adatokat szolgáltatott, más közintézmény vagy közintézmények felé magas összegű tartozása van, mindez azonban nem számított, a képviselő-testület nagyon megosztva ugyan, de nem vonta vissza korábbi, a támogatást megszavazó határozatát. A TKE, annak ellenére, hogy nem járt volna neki, kapott 3.3 millió forintot.
Azóta eltelt majd három év, és teljesen elfelejtődött a dolog. Azaz elfelejtődött volna, ha nem robbant volna megint a bomba. De robbant.
Az egyesület nyert el önkormányzati támogatást 2017-ben 2018-ban, s pályázott az idén is. Kapott is, bár a megelőző évekhez képest igen soványka összeget, míg ugyanis az előző két esztendőben bő 3,5, ill. 3 millió forintot, most csupán 1,5-et. Mivel az írásos előterjesztés nem fűzött hozzá indokot, újságunk úgy vélekedett, a komoly mínusz összefügghet azzal, hogy a TKE tavaly kiesett a bajnokságból, ma már nincs felnőtt csapata sem. A történtek utólagos ismeretében azonban lehet, hogy más okok is közrejátszottak.
A döntés március 28-án született meg, s most, április 25-én ismét tárgyalt róla a képviselő-testület. Már az is érdekes, hogy az előzetesen nyilvánosság számára bejelentett napirendi pontok között a téma nem szerepelt – jobb, ha minél kevesebben tudnak róla? -, ami viszont ott kiderült több mint érdekes. Mert kiderült, hogy teljes titokban április 12-én volt egy zárt testületi ülés is, ami jogilag érthető, mert személyiségi kérdések is terítékre kerültek, de meggyőződésünk, hogy akadtak olyan honatyák, akik kimondottan örültek, hogy a nyilvánosság teljes kizárásával tárgyalhatták meg a kínos ügyet.
Természetesen, zárt ülésről lévén szó, nem tudhatjuk, miért kellett soron kívül összehívni a testületet, azt sem , miről esett konkrétan ott szó, de teljesen törvényesen mégis ki lehetett a lényeget deríteni. Az április 25-i nyilvános ülés előterjesztésében Markót Imre polgármester, megemlíti, hogy
És íme a nyilatkozat, amelyre utalt a levélíró:
A levél sem áll rendelkezésünkre, de egyrészt ilyen vádat nem alaptalanul fogalmaz meg bárki is, másrészt a vád egyik része, a valótlan adattartalmú nyilatkozat, egyéb tényekből egyértelműen beigazolódik. Nem abból, amit Székely Nikola Facebook-oldalán közzé tesz, mert akár ez is lehet alaptalan vádaskodás, bár a rágalmazást normális ember igyekszik elkerülni. Hogy valami lehetett benne, abból gyanítjuk, hogy a címzett, bár válogatatlan szavakkal igen komoly sértéseket vágtak a fejéhez, nem indított pert a posztot író ellen, nem próbált bírósági úton elégtételt venni.
A lényeg az, hogy a képviselőtestület – nem lehet tudni, pedig érdekes lenne, kik hogyan szavaztak – a levél valóságtartalmát nem is vizsgálva a zárt ülésen úgy döntött, hogy a 2019. évre odaítélt sporttámogatás első részletének kifizetését engedélyezi. Tették ezt annak ellenére, hogy a fentieknél egy sokkal súlyosabb és könnyen ellenőrizhető tény is felmerült. Ismét az előterjesztés szövegéből idézünk:
Megismétlődött tehát az, ami 2016-ban, azaz a TKE-t a város képviselői – tisztelet a kivételnek – törvényen és erkölcsön felül állónak ítélték. Mégsem végződött „happy enddel” a dolog. Április 24-én ugyanis megérkezett a Karcagi Szakképzési Centrum válasza, ami egyértelművé tette, hogy az egyesületnek valóban volt tartozása a közintézménnyel szemben, s így az is igaz, hogy hamisan nyilatkozott a pályázat beadásakor.
Ezt a nagyon is hivatalos iratot már nem lehetett semmisnek tekinteni, elhallgatni. Érdekek ide, érdekek oda az önkormányzatnak az egyesülettel kötött támogatási szerződést fel kellett mondania, s noha megint akadtak, akik a büntetést enyhíteni szerették volna, a korábban született rendelet értelmében a TKE-t 2021. december 31-ig kizárta a támogatási rendszerből.
(15.napirendi pont)
Szemtől Szembe
Megosztás
Hirdetés