Hetven év óta semmi nem változott?

Tisztelt szerkesztőség!

Fotó: cultura.hu

Időnként előfordul, hogy az ember olvas egy régebbi írást, és rácsodálkozik: Jé! Ezt akár ma is írhatták volna. Aztán vagy eltöpreng rajta, vagy sem, lehet, hogy valahol mélyen az olvasottak elraktározódnak, de az is lehet, hogy örökre elfelejtődnek. A múltkoriban azonban véletlenül kezembe került egy könyv, amelyet biztosan sokáig nem fogok elfelejteni. Hamvas Béla Az öt géniusz című  írásáról van szó, amely 1948-ban jelent meg, de a benne megfogalmazott gondolatok valószínűleg hosszú évekig érlelődtek.

Lehet, hogy az egyetlen ilyen leszek, de az olvasottak, pontosabban egyes részletei megdöbbentő erővel hatottak rám. Ennyire nem változik a világ? Hamvas Béla jövőbelátó volt? Avagy az örök igazságokat megfogalmazó ókori görög vagy római bölcsek, drámaírók kései utóda? Kérdések, amelyekre megpróbáltam magamnak felelni, de ezek csupán az én feleleteim. Tudom, hogy a Hamvas által megfogalmazottak nem mindig és mindenkire érvényesek, azt meg pláne nem gondolom, hogy mindenki egyet is ért vele. De részben sokan biztosan, mert sok igazság van bennük. S hogy a sokak számára a töprengés lehetősége megteremtődjön, kérem a szerkesztőséget, az alábbi két – általam összevágott -részletet tegyék közzé a könyvből.

Előre is köszönettel: (lapjuk rendszeres olvasója) Tímár Ferenc Budapestről.

„Magyar földön (soha) nem volt egység. Az egységnek ez a hiánya akadályozta meg a népet nemcsak abban, hogy történeti céljait elérje, hanem abban is, hogy önmagában, amennyiben egyéb körülmények megengedték volna, elviselhető életet éljen. … Ezen a földön az igazi katasztrófákat nem az idegen hatalmak túlsúlya okozta nagy veszélyek idején, hanem az itt élő emberek árulása egymás ellen. Dühödt szembenállás merő testvérgyűlöletből  Ez a testvérharc nem hasonlít semmiféle ismert és leírt népharchoz. Olyasvalami ez, aminek semmiféle külső és történeti és társadalmi indoklása nincs. A magyar nép benső és külső története is csak ebből a gyűlölködésből érthető. Az itt élő ember legelső ösztönszerű mozdulata a (másik) magyarral szemben az elutasítás és a negatívum és a nem.

A gépkocsivezető gyűlöli a járókelőt, és úgy hajt hogy a sarat ráfröcskölje. A járókelő gyűlöli a gépkocsivezetőt, mint a kereskedő a vásárlót, akire rossz áruját igyekszik rásózni, a vásárló gyűlöli a kereskedőt, akit, ha lehet, megcsal. Az adófizető gyűlöli a hivatalnokot, a hivatalnok gyűlöli az adófizetőt, a kalauz gyűlöli az utast, az utas gyűlöli a kalauzt. A legutóbbi fél évszázad alatt ellenséges hatalom többször szállta meg az országot, minden ilyen alkalommal a megszálló hatalmakhoz a följelentéseknek a százezre érkezett, legtöbbször névtelenül. A följelentések nagy többségben indo9kolatlan és értelmetlen bosszúk voltak, csakhogy a másikat a föld színéről letöröljék. A legelső reflex, akinek lehet, kártokozni, mintha mindazért, ami neki nem sikerült, a másik lenne a felelős.”

***

„ A nemesi kaszt, mint uralkodo kisebbség, egy nép és állam vezetésére önmagában alkalmatlan. A többi között abban a hiszemben van, hogy kormányozni rendeletekkel és hirdetvényekkel kell. Ez a gyakorlat kulminált később a gombnyomáselméletben, amely azt gondolja, hogy a népet vezényszavakkal lehet vezetni. Nincs szükség másra, mint vezérkarra. A gazdasági és politikai és az oktatási és a törvényhozási, sőt a gondolkodási és művészeti kérdéseket is vezérkarok döntik el. Olyan vezetés, amely absztraktul halad egy rögeszme irányában, mialatt a néppel való mindennemű kapcsolata megszűnt. A kiáltvány és vezényszó kormányzása át nem léphető szakadékot teremt aközött, aki vezényel és aközött, akinek engedelmeskednie kell. A vezénylő mint a nép feltétlen dsiktatórikus személye kilép a társadalomból fölfelé, a közösség pedig üressé válik. Csak a társadalom alatt és fölött élnek, benne nincs senki.

Az üzérkedést és hataloméhséget, mindinkább elvekkel, sőt világnézetekkel építették alá.A kormányzat egyre kevesebb kritikát bír el, végre egyáltalán egy szót sem.

Olvasónknak igaza van. Elolvastuk, egyet nem mindenben értünk, de valóban sok igazság van a közel hetven éve leírtakban Annyi mindenképpen, hogy közlésre érdemesnek tartsuk. /szerk./

Megosztás