Hallásvizsgálat? Kell az nekem?
Közzétéve ekkor: 2019 március 2. 10:50Pásztor Gábor
A téma iránt egy ismerősömtől hallottak keltették fel az érdeklődésemet. Mint elmesélte, reggel, hajmosás előtt még tisztán hallotta a tévét, mikor végzett, alig-alig. Pontosabban csak fél füllel, a másikra teljesen megsüketült. Nyomás a fülészetre, szerencsére kiderült, nincs komoly probléma, a felgyülemlett fülzsír okozott dugulást, amit egyszerű, gyors mosással el lehetett távolítani. Megint hallott.
Aztán kiderült, mégis van gond, ha egyelőre nem is komoly. Elhangzott az orvostól a rutinkérdés, egyéb panasz, bármilyen apróság legyen is, van-e. És akkor ismerősömnek derengeni kezdett, ha szól a rádió, tévé, nem hallja a kapucsengőt, fiai minden szavát hallja, de bizony az asszonyéra nem egyszer rá kell kérdezni, családtagjai már többször érdeklődtek: haragszik, hogy kiabál?
Ezeket elmondta, kapott egy beutalót hallásvizsgálatra. Ott aztán kiderült, hogy idegi eredetű halláscsökkenése van. Egyelőre a magas hangok meghallása okoz nehézséget, de ez tovább fog romlani, fokozatosan terjed a mélyek felé, és idővel általános halláscsökkenés alakul ki. De megvigasztalták, lehet ezen segíteni, csak egy megfelelő hallókészülék kell. Próbára kapott is egyet, azzal megint hallja a csengőt, a feleségét, még az utcán a szélfútta falevelet is.
Mivel a halláscsökkenés megnehezíti, súlyos esetben lehetetlenné teszi az emberek közti kommunikációt, megkeserítheti az egyén és környezete életét, úgy gondoltuk, nem árt kicsit „tudományosabban” is körbejárni a kérdést. Ehhez a törökszentmiklósi rendelőintézet audiológus (hallásvizsgálatokat végző) szakasszistensének. segítségét kértem.
– Mennyire gyakori a halláskárosodás, a nagyothallás Magyarországon?

A hallásvizsgálat nem tart sokáig és fájdalommentes
– Nyugodtan mondható népbetegségnek. Gyakoriságát a népesség 10 %-ára becsülik, azaz mintegy 1 millió ember szenved valamilyen fokú halláscsökkenésben. Óriási tévedés, hogy ez korhoz kötött betegség, különböző formái minden korosztályban előfordulhatnak. A veleszületett halláscsökkenés érintheti – sajnos érinti is – az újszülöttet, de az élet további szakaszaiban is bármikor felléphet. Ugyanakkor az igaz, hogy a kor előrehaladtával, mint bármilyen más károsodás, gyakoribb.
– Van valami megfoghatóan közös jellemzőjük? Van rájuk segítség?
– A zajártalom következtében kialakuló halláscsökkenés jellemzője, hogy a halláskiesés a magasabb hangoknál kezdődik, és innen terjed a mélyebb frekvenciák felé. Az időskori halláscsökkenés tünetei is hasonlóak. Itt eleinte ugyancsak a magasabb frekvenciájú hangok észlelése esik ki, majd később a mélyebb hangoké. Ami az ismerősét illeti, nem ismerem a konkrét esetet, de a csengők általában magasabb frekvencián szólnak, a nőknek magasabb a hangszínük, így e betegek beszédértése velük kapcsolatosan rosszabb, főleg háttérzaj esetén.
De nem kell megijedni, a hallásélmény a legtöbb esetben egy jól megválasztott hallókészülék segítségével jelentősen javítható. Baj akkor van, amikor a halláscsökkenés miatt a beszédkészség is nagymértékben megromlik. Ezen már a legprofibb hallókészülék sem tud segíteni. Idáig nem szabad eljutni, megfelelő vizsgálattal idejében észlelni kell a bajt.
– Fájdalmas, macerás egy ilyen vizsgálat?
– Egyáltalán nem, semmiféle kellemetlenséggel nem jár, és gyorsan le is zajlik. Ül a delikvens egy hangszigetelt fülkében fülhallgatóval a fülén, s csak jeleznie kell, hallja-e az azon keresztül kapott hangokat.
– Sokan esztétikai okokból elutasítják a hallókészüléket, s van is benne valami. Magam is láttam már egy-két cifra készüléket.

A modern készülékek szinte észrevehetetlenek…
– Régen lehetett. Ma már a legkorszerűbb készülékek szinte teljesen rejtve maradnak, a külső hallójárat mélyén, vagy a fül mögött foglalnak helyet, működésük teljesen automatikus. Esetleg fülbevalónak, egyéb díszítőelemnek tűnnek.
– Megnéztem a neten, a fülorvosok, audiológusok által ajánlott készülékek ára elég húzós. A tévében negyed annyiért kínálják ezeket a portékákat.
– Csakhogy azok nem speciális hallókészülékek, hanem mini hangerősítők. Minden frekvenciát felerősítenek, azt is, amelyikre a fülnek nincs szüksége. Ilyen szempontból sok esetben nemhogy javítana a helyzeten, hanem komolyan árthat. Ezért olcsók. Talán érzékelhetőbb a dolog, ha a szemüveget veszem alapul. Mindenütt vásárolható az olcsó olvasószemüveg. De a két szem romlásának mértéke eltér egymástól, más-más dioptriára volna szüksége, ezért ennek a tömegcikknek a használata csak tovább ronthat a látáson. Nem véletlenül kell a szakorvosnál vizsgálatkor letakarni az egyik szemet.
– A nagyothallásnak a rossz halláson túl milyen következményei lehetnek?

...mert ilyen kicsik
– Komoly károsodást szenvedhet az egyének közötti társadalmi érintkezés, munkahelyi, családi problémák jelentkezhetnek, a nagyothalló befelé fordul, szorongás, depresszió, pszichoszomatikus betegségek léphetnek fel. Súlyos esetben az illető beszéde is torzul, helytelen, nem megfelelő hangerejű. Minél több idő telik el a halláscsökkenés kialakulása óta, annál nehezebb az illető egyént visszaszoktatni a hangok világához. Szerencsére ma már a munkahelyek is egyre komolyabban veszik a dolgot, s küldik dolgozóikat audiovizsgálatra De legújabban a szemészethez hasonlóan fülészeti vizsgálat is kell a jogosítvány megszerzéséhez.
A nagyothallás átok a környezetnek és átok az elszenvedőjének. Az emberek nem tudnak, és nem akarnak ordítva beszélgetni, kiabálva senkinek nincs kedve figyelmesnek lenni, érdeklődni vagy hosszasan megbeszélni bármit is, maradnak a tőmondatok, a szűkszavú információk. De a nagyothallás a csönd börtönébe zárja a szenvedő alanyt is. Először csak észleli, hogy mindenki motyog, direkt halkan beszélnek, mintha össze akarnának súgni a háta mögött. Aztán érzékeli, hogy nem szeretnek már vele beszélgetni
– Nagyapám erősen nagyothalló volt, a körülötte levőkkel ordítva konzultált. Azok muszájból visszaordítottak neki. Ez esetenként komikus volt, de általában nagyon is tragikus.
– Idős korban előfordul, hogy a fokozatosan, lappangva kialakuló halláscsökkenés és a mentális funkciók beszűkülése miatt gyakran az érintett egyén számára nem is tudatosul, hogy halláscsökkenése alakult ki, hanem csak a környezet érzékeli a panaszt.
– Az emberi viszonylatokon túl okozhat-e más kárt a hallássérülés?
– Túl a kommunikációs nehézségeken, a halláscsökkenés veszélyes az utcán, hisz a személy nem hallja a közeledő járművet, de olykor még a dudálást sem, s otthonunkban is a különféle zajok (csobog a kádban a víz, kifutott a leves, csöngetett a mikró, vagy szól a telefon, kivágódott az ablak) sokat segítenek a tájékozódásban.
– Mivel zárjuk a beszélgetést?
Ön feltette a kérdést, kell-e a hallásvizsgálat. Én meg azt kérdezem, kell-e nekünk vállalnunk a nagyothallással járó veszélyeket, meg kell-e fosztanunk magunkat a hallástól, a biztos tájékozódás lehetőségétől, ha nem muszáj.
Szemtől Szembe
Megosztás
Hirdetés