Gémesi szerint amikor lehallgatták, be is törtek hozzájuk

Közzétéve ekkor: 2021 július 20. 13:21

Gémesi György, Gödöllő polgármestere, a Magyar Önkormányzatok Szövetségének elnöke is rajta van azon a listán, amire azok kerültek fel közel 300-an, akiket állítólag a magyar kormány által megrendelt lehallgatások céloztak. Furcsa betörések, megzsarolt kollégák, lehallgatott feleség.

Szerinte két okból figyelték meg. Először azért akarták megbuktatni, mert 2017-ben bejelentette, hogy egy új jobboldali pártot hoz létre, “hogy legyen egy hiteles, értékrendben értve jobboldali párt is”, és ennek érdekében önkormányzati vezetőkből álló jelöltlistát állított össze. Kezdetben 60-70 polgármester sorakozott fel a kezdeményezés mögé, majd “elkopott ez a szám és 12-en maradtak, akiket komoly zaklatásnak tettek ki a választási kampány alatt”. Mindenkinek megtalálták azt a pontját, amivel visszalépésre tudták bírni, mondta.

“Ebben a Fidesz látott reális veszélyt. Vannak módszerek, ha más nem egy pályázat, vagy két három beszélgetés az országgyűlési képviselővel”. Gémesi úgy emlékszik, hogy akkoriban egy jelölt meg is kérdezte tőle, hogy jól szétnéz-e, mielőtt átmegy a másik oldalra az utcán, és neki is volt egy olyan érzése, hogy titkosszolgálati módszereket használnak ellenük.

A másik ügy, amiben megfigyelhették, az a Zöld Híd hulladékgazdálkodási társulással volt kapcsolatos, ami egy, több önkormányzatból álló társulás volt. Gémesi többször jelezte a kormánynak, hogy nem jó a magyar hulladékgazdálkodás, a kukaholding létrehozása szakmailag elfogadhatatlan, holott “komoly állami pénzeket toltak bele, évente 50-60 milliárdot”. Ez ellen egy szakmai rendszert dolgoztak ki. Szerinte ez nagyon zavarhatta a politikát, mivel hétről hétre ezzel a témával járta a médiumokat, de aztán politikai módszerekkel “levették” a társulás elnöki pozíciójáról. A polgármestereket behívták a helyi Fidesz irodába, és volt polgármester, aki onnan írt neki SMS-t, hogy szembe köpi magát, de muszáj megtennie, amire kényszerítik.

“A legsötétebb kádári időszakban sem történt így”. Gémesi jelezte, hogy az önkormányzati hulladéktársulás tönkretétele és “visszaállamosítása kaotikus és átláthatatlan rendszert eredményezett, ami a szolgáltatás minőségét rontotta”. Mivel szerette volna, ha azt a pénzt, amit a lakosság befizetett hulladékgazdálkodásra, a cég meg is kapja, figyelemfelhívásból a térségben leállította a hulladék szállítását három napra. “Ez egy óriási bűn volt a Fidesz szemében“. Szerinte azóta kiderült, hogy igaza volt, és úgy gondolja, hogy “ebben a folyamatban lehettek olyan információszerzési akciói a kormányzatnak, hogy hol lehet megfogni Gémesit, Gyenes Szilárdot” (ő volt az önkormányzati cég ügyvezetője – A Szerk.), akit szintén lehallgattak, és Gémesi azt is elárulta, hogy még az ügyvezető feleségét is lehallgatták.

Ezt teljesen megdöbbentőnek nevezte. Ezek miatt “válhatott veszélyessé”, de nem tudja, miért lenne ez nemzetbiztonsági kockázat “Ez a sunyi, lehallgatós történet a hatalom erejét fitogtatja, de a félelmet és gyengeséget jelképezi”. Hab a tortán, mondta, hogy ebben az időszakban betörtek a lakásába, de furcsa módon “nem vittek el igazán semmit“, majd két hétre rá betörtek a lánya lakásába is, de onnan sem vittek el semmit.

“Túl vagyok ezen”, mondta, és csak azért van elkeseredve, mert “az egész a rendszerváltás – akkor még a Fidesz által támogatott – antali politikájával szembe megy. Sunyi aljas módszereket használnak, hogy a vagyont és a hatalmat meg tudják tartani” – mondta a gödöllői polgármester. 

klubradio.hu


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés