Gábor György a közszolgálati médiáról, a magyarok tűréshatáráról és a

Közzétéve ekkor: 2020 október 3. 9:24

Fidesz szellemóriásairól

Több helyütt is olvasom, hogy a „közszolgálati” (közszolgálati: ettől az ember bepisil a röhögéstől) M1 híradójának képernyőjére azt írták ki, hogy „Varga Judit lesöpörte Donáth Annát.”
Már megint a nyelv.
Tessék csak felütni a Fidesz házilag tartott és gondozott fórumait a Pesti Srácoktól a Magyar Nemzeten át a 888-ig (és ma már meg lehet hosszabbítani a sort Bicskéig és Lovasberényig), nincs alkalom, hogy ne ütközzön bele az ember az alábbiak valamelyikébe: „helyre tették őket”, „felmosták velük a padlót”, „padlóra küldték őket”, „kiütötték”, „lesöpörték”, „hazazavarták” „ráfagyasztották a mosolyt a képükre” és így tovább.
Ez a fajta dicsekvő, lehengerlő, diadalt sugalló szöveg nem más, mint a kisebbrendűségi érzés legtisztább manifesztációja. Valójában a magabiztosnak látszó nímandok ezekkel a panelekkel leplezik le kételyeiket, félelmeiket, s törekszenek elaltatni bizonytalanságaikat. A világtörténelemben éppen úgy, mint a mindennapokban számtalanszor találkozhatunk ilyen esetekkel és hasonló módon kompenzáló, felettébb komikus alakokkal. A szocialista világ sajtója és a szocialista országok vezető politikusai kivétel nélkül ugyanezt művelték. Azóta ismertté vált a végeredmény.
Mellesleg a fentiek pendant-ja, amikor – hasonlóan gigantikussá pénzelt arccal – arról számolnak be, hogy az ellenzék „sivalkodik”, a zéró tolerancia nevében „ajvézik”, “tüntikézik”, aztán „hisztizik” vagy még ennél is szellemesebben „hisztikézik”.
A nyelv mellett pedig ott a retorika.
Ma is megtudtuk, magától a kiemelkedő tehetségű, autonóm visszhangzó felülettől, Gulyás Gergelytől, hogy a Magyarországot elítélő jelentést Soros György mondta tollba.
Azt feltételezik, hogy amott senkinek sincs egyetlen önálló gondolata, mind ugyanolyan hülye, mint ők emitten, s maguktól nem képesek egyetlen értelmes elgondolást vagy mondatot elrebegni, ehhez minimum Sorosra van szükségük. Keresnek egy ad hominem ellenséget, aki aztán tollba mond, lediktál, szájba rág, lefizet, megvásárol, marionettként dróton rángat, zsarol és visszaél, a pénz- és (politikai) tőkespekuláns, és így tovább, ez is meghosszabbítva Brezsnyevig, Walter Ulbrichtig, Honeckerig, Gomulkáig, Todor Zsivkovig, Gustáv Husákig, Ceaușescuig vagy Biszku Béláig és Komócsin Zoltánig. Mintha mondjuk a nyugati sajtó, Londontól Sydney-ig, vagy New Yorktól Wellingtonig önmagától, saját iniciatívájára nem lett volna képes nagyjából ugyanazt elgondolni és megírni annak idején, például Szaharov Gorkijba történt száműzetésekor.
És Gulyás és remek kollégái és sajtósai feltételezése abszolút jogos, minthogy saját helyzetükből indulnak ki: az ő köreikben tényleg csak akkor szabad egy pontot vagy egy vesszőt kitenni, ha a vezér arra engedélyt adott. Náluk tényleg van egy útszéli fiók-Cipolla, aki beint, ők meg a vezérlő tábornok intésére csatasorba rendeződnek.
Mintha a szép emlékezetű Pravda jelentését olvasná az ember: „A burzsoá sajtó mintegy karmester intésére ítélte el a Szovjetunió békepolitikáját.”
Amúgy ez a kormánypárti-hatalmi logika tökéletesen kompatibilis napjaink orosz politikai logikájával, amelyből nyilvánvalóvá vált, hogy Navalnij önmagát mérgezte meg novicsokkal.
Ezt az észjárást már meghosszabbították Moszkvától Budapestig. A kérdés csak az, hogy magát a novicsokot is tervezik-e meghosszabbítani.

***

Orbán azt mondta, hogy sem a németek, sem a franciák nem tűrték volna azt a tiszteletlenséget, amit a magyarok kaptak.
És ebben most tökéletesen egyetértek a miniszterelnökkel. Egészen biztosan nem tűrték volna sem a németek, sem a franciák, sem az összes nyugat-európai állam azt a tiszteletlenséget, a megalázás megannyi formáját, az aljas meglopásokat, a cinikus átveréseket, a folyamatos szociális veszélyeztetést stb., vagyis – ahogy Orbán fogalmazott – a tiszteletlenség megannyi módját és formáját, ahogy a hatalmon lévők saját lakosságukkal bánnak, önnön cselédségüknek tekintve és akként használva valamennyiünket. És valóban: a franciák ilyenkor fel szokták szedni az utcaköveket és barrikádokat szoktak emelni; a németek kevésbé szoktak ilyet tenni (ahogy Sztálin szerette idézni a régi viccet: a németek azért nem csinálnak forradalmat, mert akkor előfordulhat, hogy rá kell lépni a fűre), de a Sollen jegyében teoretikusan (a filozófiában, a művészetben, az irodalomban) olyat “szoktak” alkotni, ami talán még a Wass Albert- vagy a Prohászka Ottokár-oeuvre-nél, de még Ákos zeneművészeténél vagy Balázs Péter színművészeténél – és sorolhatnám – is valamelyest jelentősebbnek mondható, „fejben”, „elméletben”, „teoretikusan” vívva meg a maguk forradalmát. (A remek irodalmi érzékkel rendelkező Napóleon Beaumarchais művét, a Figaro házasságát a francia forradalom előszelének mondta, miként a Goncourt fivérek Schiller Ármány és szerelmét tekintették a német forradalomnak.)
Ám a lényegre visszatérve, bízzunk abban, s ezzel a jogosan felháborodott Orbánt is szeretném megnyugtatni és lecsillapítani, hogy 2022-ben valóban nem fogja tűrni tovább a saját kormányától rázúduló tiszteletlenséget a magyar lakosság.
És nem teoretikusan, nem fejben, hanem elcsalhatatlan és meghamisíthatatlan, a megszokott láncszavazásoknak és a leálló számítógépes rendszernek nem kitett szavazócédulákon.
Ott egye meg a fene, ha mindezért a fűre kell taposni!

***

Molière Úrhatnám polgár c. komédiája legfőképp azt mondja el, hogy pénzért úgyszólván mindent meg lehet venni: aki prózát akar venni, megveheti, aki táncot, megveheti, aki grófnőt, azt is megveheti, aki a török szultán fiát akarja, megveheti, de ha szultánt akar venni, háremestől, azt is megveheti. Minden megvehető, kivéve a saját tudás és a tisztesség. Így aztán Jourdain úr a darab végére eléri, hogy nagyon sok pénzért egy nem létező címet vásárol, s a pénzéért mamamusivá ütik, vagyis még jól el is verik.
Kár, hogy a Fidesz nagy műveltségű szellemóriásai közül egy sem olvasta el a darabot.
Ezek a velejéig korrupt gazemberek, akik hozzászoktak ahhoz, hogy minden megvásárolható, főként az állam pénzén, meg az európai uniós polgárok pénzén, a fél Balaton, meg az egész, kastélyok, szállodák, akadémikusok, művészkék és tudóskák, rektorok és Rektori Konferencia, “megvesztegethetetlen” egyházak és baltás gyilkosok, diplomamunkák és professzori kinevezések, luxusjachtok és luxuskurvák, letelepedési kötvények és legfőbb ügyészek, bérsajtósok és minden hájjal megkent ázsiai diktátorok, minden és mindenki. De most bambán néznek ki a fejükből, és nem értenek semmit: magasabb fizetéseket ígértek az SZFE dolgozóinak, meg csillogó csecsebecséket, csak sztrájk ne legyen, meg legyen az ezredesnek egy ajtó, amin bemehet, Vidnyánszkynak egy csinos trón a segge alá, meg a két olajos szakinak egy benzinkút az Ódry színpadon, na jó, a Padláson, ám mondom, nem olvastak Molière-t, s nem tudják, hogy ők az úrhatnám polgárok. Mert pénzért sem tudták megvenni sem az SZFE oktatóit, sem a hallgatókat, sem tudást, sem tisztességet. A “van az a pénz” világa beleütközött a “nincs az a pénz” világába.
És ez így van rendjén: ezeknek több marad jachtra és helikopterre, legyen nekik, amott viszont megmaradt a tudás és a tisztesség.
Az SZFE-n a minap az intézmény történetének legjelesebb oktatóiról, művészekről, tudós főkről neveztek el termeket. Lefogadom, hogy itt sosem lesz terem Vidnyánszkyról elnevezve
Esetleg egy privát jachtkikötő a Balatonon még megkaphatja az ő nevét.

Facebook


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés