Frontális támadás Jászberényben

Közzétéve ekkor: 2019 november 9. 8:58

Mindent elsöprő, lejárató akciókkal fűszerezett kampányt folytat az ellenzék Jászberényben, ahol november 10-én megismétlik a polgármester-választást. Olyan módszereket tesztelhetnek, elsősorban a közösségi oldalakon, amelyeket későbbi választásokon alkalmazhatnak. A kormánypártok abban bíznak, hogy a józan többség látja, melyik erőnek fontos a város, és nem ülnek fel az ellenzéki provokációknak, uszításnak.

Miközben az ország legtöbb településén lassan eltűnnek az önkormányzati választási plakátok, Jászberényben több és költségesebb kampányanyagot helyezett ki az ellenzék az elmúlt napokban a város közterein, mint az október 13-i szavazás előtt.

Ennek az az oka, hogy a Jászság központjában most vasárnap megismétlik a polgármester-választást. Mint ismert, az október 13-i megméretésen összesen négyen indultak: Szabó Tamás (Fidesz–KDNP) polgármester, a balliberális ellenzék jelöltje, Budai Lóránt (Közösen Jászberényért Egyesület), Dobrosi Péter (Mi Hazánk) és Magyar Levente (független). A megméretést Budai nyerte meg, aki az első tájékoztatás szerint 14 szavazattal győzött a polgármester-választáson.

Szabó Tamás azonban fellebbezést nyújtott be a helyi választási bizottság eredményt megállapító döntése ellen. A területi választási bizottság az indítványnak helyt adva, a rendelkezésre álló nyilatkozatokat, bizonyítékokat mérlegelve megállapította, hogy olyan súlyos jogsértések történtek, amelyek nemcsak a választópolgárok akaratát befolyásolhatták, hanem a választás eredményét is.

A határozat szerint az, hogy idegenek mentek be a szavazókörökbe, a szavazatszámláló bizottsági tagok „kontrollálatlanul” mozogtak, illetve a szavazási szándékot torzító pénzfelajánlások történtek, szervezetten szállították a választókat, olyan mértékben tették aggályossá a választási eredményt, amit csak új szavazás elrendelésével lehet orvosolni. E döntés ellen fellebbeztek, de a Szegedi Ítélőtábla jogerős végzésével elutasította a benyújtott felülvizsgálati kérelmeket.

A balliberálisok most többet költenek a kampányra, mint október 13. előtt                    Fotó: Mirkó István

Az, hogy Jászberényben az október 13-i választást nem a munka, hanem ismét a kampány követi, alaposan ráirányította a figyelmet a városra, és az ellenzék is lényegesen intenzívebben dolgozik, mint korábban. Nem riadnak vissza a durva lejárató akcióktól sem.

– Jászberényt a Jászság fővárosának tekintjük, ahol olyan ipari potenciál van, ami a megye szempontjából is igen jelentős. A város szépen fejlődik, folyamatosan pályázunk, és ezekhez mindig rendelkezünk a megfelelő önerővel. Csak az utóbbi években körülbelül hétmilliárd forint értékben indultak el fejlesztések – mutatott rá Szabó Tamás polgármester.

A politikus hozzátette: a folyamatosan javuló gazdasági teljesítőképesség mellett ki kell emelni, hogy a településen nagyon komoly oktatási, kulturális, sport- és civil élet folyik, és ezekre a kincsekre is nagyon fáj az ellenzékiek foga.

A polgármester szerint a felfokozott ellenzéki érdeklődésre magyarázat az is, hogy a balliberális oldal már 2022-re gyakorol. Azt vizsgálják, hogy miként lehet egy döntetlen körüli eredményt a maguk javára fordítani. – Ez a fajta felfokozott hangulat, körítés, amit az elmúlt napokban látunk, egyre nagyobb terhelést, problémát jelent a jászberényieknek.

Nehezen viselik az emberek, hogy az ország más pontjairól üzengetnek nekik és szólnak bele a helyi ügyekbe. Látszik a közösségi oldalakon, hogy az ellenzéki megszólalók döntő többsége nem jászberényi, de még csak nem is a térségben lakik. Furcsa, hogy olyanok is, mint az újpesti vagy a siófoki polgármester Budai Lóránt mellett kampányolnak, noha aligha ismerik – fogalmazott Szabó Tamás.

Jászberény polgármestere szerint a választásnak helyi és országos tétje is van, de őket elsősorban a város és a Jászság érdekli. Mégpedig az, hogy mit jelentene a városnak az, ha ellenzéki polgármestere lenne, főleg egy olyan politikus, mint a jobbikos Budai Lóránt. – Az ellenzék az elmúlt kilenc évben legalább annyit foglalkozott országos politikával, mint a helyi ügyekkel.

Támadták, hogy a kórházak és az iskolák állami működtetésbe kerültek, de még az adósságrendezést is kifogásolták – emelte ki Szabó Tamás. Szavai szerint kérdéses az is, hogy ha a tapasztalatlan és felkészületlen Budai Lóránt nyerné el a polgármesteri széket, akkor valójában ki vezetné a várost. Mögötte ott vannak ugyanis a balliberális pártok erős emberei, így például Gedei József (DK), a település korábbi polgármestere, korábbi országgyűlési képviselő, illetve az MSZP helyi elnöke, Balogh Béla is.

– A tét éppen ezért az, hogy ez a hataloméhes, később az együttműködésre képtelen társaság vezeti tovább a várost egy tapasztalatlan polgármester vezetésével, aki a megélhetési politikus iskolapéldája, vagy mi, akik kiválóan együtt tudunk működni a térség országgyűlési képviselőjével és a kormánnyal a település további fejlesztése érdekében – hangsúlyozta Szabó Tamás.

A kormánypárti politikus kitért az Electrolux-ügyre is, amelynek hátterében az áll: a vállalat szeptemberben bejelentette, hogy a következő évben mintegy nyolcszáz embert bocsát el Jászberényben, mert a porszívógyártást és a szabadon álló hűtőgépek gyártásának jelentős részét külső partnerekhez szervezi át.

Az ellenzék ezért a fideszes vezetést tette felelőssé, noha a döntést a cégcsoport svédországi központjában hozták meg, és abba a városnak, de még a kormánynak sem volt beleszólása. – Ennek ellenére a kormánnyal együttműködve keressük a befektetőket, akik az Electrolux helyébe léphetnek, amivel a nyolcszáz embernek állást tudunk biztosítani, és a város bevételei sem csökkennének. A térségben működő vállalkozók egyébként jelezték, hogy akár ezer embert is fel tudnának venni – fűzte hozzá Szabó Tamás.

Pócs János (Fidesz–KDNP), a térség országgyűlési képviselője megerősítette, Jászberénynek kiemelt szerepe van a térségben, így nagyon nem mindegy, ki viszi tovább a várost. – Szabó Tamás velem és a kormánnyal egyeztetve egy 22 pontos programot tett a választók elé, amelynek minden jászberényi ember haszonélvezője lehet. A kérdés az, hogy ezt a programot végig tudjuk-e vinni.

Az ellenzéki oldalon ezzel szemben egyetlen pontból áll a program, mégpedig abból, hogy gyűlölik Orbán Viktort, a Fideszt és annak helyi politikusait, erre viszont nem lehet egy város vezetését építeni. A balliberális pártok mellesleg egymást is gyűlölik, csak jobban utálják a Fideszt. Közösen képtelenek lennének dolgozni, a koncon vitatkoznának – emelte ki.

Az ellenzék a hatalom megszerzése érdekében valóban mindent bedob és minden konfliktust félretesz, ezért állhat elő az abszurd helyzet, hogy november 9-én Fekete-Győr András (Momentum) helyben, Jászberényben Budai Lóránt mellett kampányol.

Egy olyan politikus mellett állnak ki a balliberális pártok, így a Momentum is, aki korábban a kitörés napjára emlékezett, és előszeretettel idézett Hitlertől és Szálasitól is, utóbbit „Magyarország nemzetvédőjének” nevezve. Érdekes, hogy amíg augusztusban a Momentum nem volt hajlandó Kulcsár Gergely (Jobbik) debreceni képviselőjelöltet támogatni annak korábbi antiszemita megnyilvánulásai miatt, Budainak felmentést adnak, sőt Fekete-Győr helyben kampányol érte.

Magyar Nemzet


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés