Ember és Tisza
Közzétéve ekkor: 2018 december 5. 14:03Pásztor Gábor
A múlt héten a törökszentmiklósi Értékek Klubjában Dr. Tóth Albert professzor, tájökológus, főiskolai tanár tartott előadást Ember és Tisza, A Táj, amiben élünk címmel. Mottónak Széchenyi István 1846-ban született Eszmetöredékek c. írásából „A Tisza-völgy fajtánk bölcsője” mondatát használta.
Mivel a kutatók egy része vitatja a Tisza-völgy magyarországi létét, az előadó előjáróban tisztázta, mit értett a legnagyobb magyar e fogalom alatt: „Tiszavölgy alatt én nemcsak a Tisza ágyát értem és azon tért, mellyre a kicsapongó Tisza árja terjed, de mind azon folyók és vizek ágyait és kiöntési lapályait is, mellyek a Tiszába omlanak, u. m. Szamost, Bodrogot, Sajót sat. sat.”
A Tisza-völgy túlnyomó többsége Magyarország területén volt és van, azon belül is java részt az Alföldön. – Ha valaki bármikor azt mondja, hogy az Alföldünk egy sivár, egyhangú monoton táj, akkor az fatálisan téved – szögezte le a professzor. Persze az ember által mindenkor végzett átalakítások jelentős változásokat eredményeztek, különösen az átfogó, folyó egészére kiható munkálatok, az 1896-ban kezdődő Tisza szabályozás.
A vélemények a szabályozásról nagyon megoszlottak még a legnagyobb magyaroknak tartottak között is. Széchenyi a fejlődést tartva szem előtt ekképp vélekedett: „én, kit, mint dunántuli és felföldi, kit a Tisza völgye közvetlen nem érdekelhet, magasb nemzeti szempontbul kivánom a magyarság e bölcsőjének minél előbbi és minél férfiasb kifejlését, azon alárendeltebb ok miatt is, hogy bizony a dunántuli és egyéb magyarság is nemzetiség dolgában csak hervadozni és kora halálra jutni fog, ha pusztulásnak indul a’ Tiszavölgy.”
Petőfi viszont a természet szépségeinek elvesztésén kesergett: „gyönyörködve néztem jobbra balra a tájat, melly a kiöntés által hasonlíthat Amerika öserdeihez regényességben. És az az átkozott szabályozás majd mind e regényességnek véget fog vetni; lesz rend és prózaiság. Szegény Tisza! eddig kénye kedve szerint kalandozta be a világot, mint valami féktelen szilaj csikó; most pedig zablát vetnek szájába”
– Kinek volt igaza? – tette fel a kérdést dr. Tóth Albert, aztán az alábbi adatokat kivetítve meg is válaszolt rá.
Ötven év elteltével a magyarság létszáma 5 millióval gyarapodott, valóságos népességrobbanás következett be. A több embernek több kenyér kellett, ehhez pedig több szántóföld, amely csak a folyószabályozás következtében teremtődhetett meg. Petőfinek, mint természetvédőnek addig a pillanatig igaza volt, amíg a népességrobbanásra sor nem került, de csak addig. A gyönyörű természetet kiválóan ismerve, arról gyönyörű verseket írt, de a realitás változást követelt. A kor parancsának eleget kellett tenni, s ezt ismerte fel Széchenyi.
A korparancsot viszont kevesen ismerték fel. Győrffy István néprajzkutató így írt erről 1922-ben: „Nem sürgette a kun ember a vizek lecsapolását soha, ha rajta állott volna, ma is úgy lenne minden, ahogy régen volt. A vízi életbe 600 év alatt belenőtt, s ma úgy érzi magát, mint a partra vetett hal.” Az emberek a szabályozást nem óhajtották, nekik azt megélni tragédia volt.
Az előadó ezután megemlékezett a nagy munkák elvégzőiről, a kubikusokról. A magyar történelem nagy restanciájának nevezte ezen emberek megbecsülését, akik között asszonyok is voltak szép számmal. Ásóval, lapáttal, talicskával csináltak meg 6300 km töltést ötven év leforgása alatt. Bejárták Európát, mindenütt megbecsülést vívtak ki szorgalmukkal, munkabírásukkal. Jókai így írt róluk: „ … a gátemelés rettenetes munka! Herkules feladataival vetekedik. Minden munkás előtt tisztelettel hajtom meg fejem, de a Tiszamenti kubikusok előtt levett kalappal haladok végig …”
Befejezésként Tóth Albert egy olyan tényezőt említett, amellyel szerinte feltétlenül számolni kell. Azt, hogy a Tisza árvízszintje hét év alatt bő egy métert emelkedett. S mint mondta, a meder átalakulása, a meteorológiai változások következtében ez a tendencia folytatódni fog. Ez a Tisza mentén, itt Törökszentmiklóson is egy óriási kihívás. Nagy szerencse, hogy megépültek a víztárolók, de a globális klímaváltozás miatt az aszály és a belvíz egyre nagyobb gondot okoz.
Szemtől szembe
Megosztás
Hirdetés
2 hozzászólás
Hiba volt a vizszabályozás és beleszólni a természet rendjébe! A Víz maga az élet!
Víz nélkül semmi nincs! A Víz a természet lelke!
Nézzétekek meg a monokultúrás szántásos földművelés halott kiszáradt kizsigerelt műtrágyás táját elszennyezett talajvizét! Nézétek neg a duna tisza közét.
Egy félsivataggá vált monokultúrás terület elszennyezett és lecsökkent talajvízzel hőséggel ritkuló erdőkkel kiszáradt tavakkal és csatornákkal.
Nézzétek meg hogy a duna tisza közén már nagyon esni sem akar!
Tenni kéne ezek ellen mielőbb!
Csatornarendszer kiépítésére van szükség, és tavak létrehozására!
Permakulturális földművelésre a mikroklîma helyreállítására. Ahol van víz ott az ökológia is helyre áll halak madrak erdők tavak, nem kihagyva azoknak az üdülő jellegét sem!
Egyébként Valójában mi is jóval több gabonát termelünk mint kéne nem beszélve arról hogy több gabonátbis eszünk kint kéne valójában gyümölcsevő anatómiánkkal csak eladjuk bagóért külföldre, vagyis nem mi átlag emberek hanem a nagyrészt a kétes származású, becsületű és értékrendű oligarháink.
addig mi voltunk europa éléstára, városi legendáktól eltekintve, soha éhínség nem volt, egy paraszt családra átlagosan 9 szekér hal jutott évente. csak a komáromi szakasz fedezte a bécsiek évi haligényét