Előadás ürügyén a világjáró Osonóról

Közzétéve ekkor: 2017 március 5. 11:31

Beszélgetés Fazakas Misi társulatvezetővel

totál1 - banner

Volt, akinek „csak” nagyon tetszett, akadt, aki megdöbbent, s olyan is, aki agyonnyomasztó súlynak érezte az őt ért benyomásokat. Sokan, sokféleképpen próbálták megfogalmazni a látottakat, hallottakat, de egy bizonyos: katartikus élményben volt részük azoknak, akik kora délután beültek a sepsiszentgyörgyi Osonó Színházműhely „Ahogyan a víz tükrözi az arcot” előadására az Ipolyi Kulturális Központ színháztermébe. Kár, hogy éppen a megcélzott korosztályok, középiskolások, fiatal szülők képviseltették magukat elenyésző létszámmal. Az előadás ugyanis a fiatalokat érintő társadalmi- szociális problémákat kutatta, a magányos gyerekek, a tehetetlen szülők, a kiszolgáltatott fiatalok  történeteit fűzte füzérre, a szellemi nyomor, szétszakadt családok, félanalfabéta tanulók, kilátástalanság, depresszióba fulladó reménytelenség képeit  és világát szőtte színházi eseménnyé. De, miként a Fazakas Misivel, a társulat vezetőjével, a „darab” rendezőjével folytatott beszélgetésből kiderült, ez sem volt baj, ő így is elégedett volt.

Előadás utáni beszélgetés Fazakas Misivel

Előadás utáni beszélgetés Fazakas Misivel

Mielőtt a nézőket beengedtétek a nézőtérre, szokás szerint nagyvonalakban tájékoztattad őket, mire számítsanak, miben lesz részük, s ugyancsak szokás szerint előadás utáni beszélgetésre invitáltad őket. Most nem igazán az a korosztály ült be a színházterembe, amelyet ti megcéloztatok, s a beszélgetésre sem maradt itt senki. Nem bánt ez, nem veszi el a kedvedet?

"Erre számítsatok! Várunk benneteket egy beszélgetésre."

“Erre számítsatok! Várunk benneteket egy beszélgetésre.”

– Egyáltalán nem. Úgy vagyok, vagyunk vele,hogy mi ajánlatokat teszünk, s ezekre mindenki oly mértékben vevő, amekkora igénye van rá. Számunkra az a fontos, hogy megteremtsük azt a helyzetet, megadjuk a lehetőséget, hogy aki beszélgetni akar, mert kikívánkozik belőle valami, megtehesse. Sokan vannak, akik inkább a csendet, az előadás utáni magányt választják, egyedül akarják feldolgozni a bensőjükben zajló folyamatokat, a látottakat, hallottakat. Nem tartjuk mértékadónak, maradnak-e és hányan maradnak beszélgetni. Valószínűleg én sem jönnék vissza egy ilyen előadás után.

– Miért éppen az Osonó nevet választottátok? Az én olvasatomban – settenkedik, lopakodik – ennek a szónak inkább pejoratív tartalma van.

– Ez alapjában igaz, de az elnevezés mintegy huszonöt évvel ezelőtt történt egy olyan esemény kapcsán, amihez mi akkor nem kapcsoltunk negatív értelmezést. Tizenöt éves voltam, diákszínházként működtünk még. Táborban voltunk, s feltűnt, hogy egy társunk, időnként kis időre titokzatos módon eltűnik  valahová. kell8Kíváncsiak voltunk, mit csinálhat, kilestük. Kiderült, hogy titokban dohányzik, s szenvedélyének hódolni oson el. Nagyon megtetszett ez a szó, s mivel éppen nevet kerestünk, úgy döntöttünk, legyen Osonó Színház a nevünk. Később, amikor már független felnőtt színház lettünk, felmerült, hogy változtassunk  nevet, de számtalan előadás, külföldi turné kapcsán ezen a néven váltunk ismertté, így maradtunk ennél. kell4 xRáadásul adott szövegkörnyezetben ez a szó kaphat pozitív értelmet is, és mi ezt ragadtuk meg.

– Az előbb említetted, hogy független színház lettetek. Kitől, mitől független? Számotokra nagyon fontos ez?

–  Mi nagyon fontosnak tartjuk. A művészetnek, benne a színháznak is tükröt kell tartania a társadalom elé. Ez a tükör csak akkor lehet hiteles, ha általában, de legfőképp politikailag függetlenek vagyunk. Semmilyen kampányban nem veszünk részt, egyetlen politikussal sem fényképezkedünk. Véleményem szerint a mindenkori művészetnek az is feladata, hogy kritikus legyen, tehát mi is kritikusak vagyunk a mindenkori kormányokkal, a társadalommal szemben. Előadásaink csak úgy válhatnak hitelessé, ha szuverének vagyunk.

– A fentiekkel kapcsolatos, hogy kizárólag negatívumokat mutattok fel? Volt néző, aki kicsit nehezményezte is ezt.

Úgy gondoljuk, a pozitívumokról nincs mit beszélni, azokon nem kell, vagy minimálisan kell javítani.  A negatívumokon kell! Ez pedig ott kezdődik, hogy szembesülünk velük, tudomásul vesszük őket akkor is, ha nyomaszt bennünket, teherként neheződik ránk. A tükör görbe, néha nehéz belenézni, de bele kell, mert anélkül javítani sem lehet az adott helyzeten.

 –  Többféle módon igyekeztek tükrözni. Színpadi játékkal, statisztikai adatok bemutatásával, filmbejátszásokkal. Amit látunk,egy kicsit színház, egy kicsit irodalmi színpad, egy kicsit dokumentarista  műsor  De egyik sem az igazán. Te minek mondanád?

– Én nem szeretném az előadásokat beskatulyázni, de szerintem nem is lehet. Nem fogalmazzuk meg, milyen színházat szeretnénk, s az alkalmazott formát sem. Ez az előadás annak idején egy realistább – a fogalmat művészeti, nem filozófiai értelemben használom – változatban született meg. Amikor kívülálló szemével próbáltam nézni, azt mondtam, ez engem nézőként így nem érdekel, ezért egy kicsit radikálisabb, szürrealistább formát adtunk neki. De ha mindenképp választani kellene, dokumentarista előadásnak mondanám.

– Nincs, és nem is volt székhelyetek, kimondottan vándorszínház vagytok. A felvilágosodás vagy a reformkor vándorszínháza?

totál2

– Én inkább a reformkorra asszociálnék. Alapvető célunk terjeszteni a kultúrát, információt juttatni nézőinknek. Ezért a legkisebb településre is elmegyünk, akár két embernek is – volt rá példa – szívesen játszunk. Októberben Kárpátalján turnéztunk, s kimondottan azzal a szándékkal, hogy olyan településekre jussunk el, ahol még sosem fordult meg színház, az ott élők még tv-ben sem láttak színházi előadást. Játszottunk a színpadon, utána pedig beszélgettünk. Ha a létszám akkora volt, a nézők is a színpadon ültek. Meggyőződésem, hogy el kell menni az emberek közé, meg kell hallgatni őket.

kell7 x– Nemrég elhagytátok Sepsiszentgyörgyöt s áttettétek székhelyeteket Budapestre. Miért?

– Inkább bázisnak nevezném, semmint székhelynek. Helyhez kötött előadásaink továbbra sincsenek, csupán ezentúl innen járjuk a világot, Szentgyörgyöt azért hagytuk el, mert semmivel, semmilyen módon nem támogatott bennünket. Szomorú, de szülővárosunk nem tartott ránk igényt, Budapestről viszont különböző művészeti körök állandóan hívtak bennünket, előadásokat kértek tőlünk. Évekig nemet mondtunk, mert azt gondoltuk, otthon is lenne dolgunk, de miután egyértelművé vált, hogy semmi segítséget, hátszelet nem kapunk, tavaly ősszel meg kellett hoznunk ezt a döntést. A szálak most se véglegesen szakadtak el, hiszen továbbra is működtetjük ott drámatagozatunkat, előadásokat is tartunk. Talán az a legjobb kifejezés, hogy kétlakiak lettünk.

kell5 x– Többször szóba került, hogy járjátok a világot. Az utóbbi tíz évben 3 kontinens (Európa, Ázsia, Afrika) mintegy 25 országának 215 településén, összesen közel 1000 alkalommal mutatott be előadást a társulat. Eljutottatok Erdély minden zugába, Magyarország számtalan városába, Felvidékre, a Vajdaságba, Kárpátaljára. Németországban, Olaszországban 10-10 alkalommal fordultatok meg, többször Belgiumban,  Dániában,  Franciaországban. Nem folytatom a sort. Hogyan, miből tudjátok ezt csinálni?

– Hát, ez elég érdekes. Sok meghívásunk van szerte Európában. Egy-egy fellépés esetében arra az egyre keresünk támogatót, majd hazajövünk. Ha viszonylag rövid távon követik egymást a fesztiválok, interneten keresünk közösségeket, általában magyar diaszpórákat, akik vállalják a két fesztivál közötti időszak finanszírozását. Persze nem egy közösségről van szó, mert előfordult már, hogy Olaszországból Svédországba kellett eljutni. Kis szünetekkel folyamatosan utazunk, néha valahol megállunk, eltöltünk egy-két napot, tartunk egy előadást. Ilyenkor az ottani közösségek látnak vendégül bennünket, adnak ételt, szállást, s beszállnak az útiköltségbe is. Aztán megyünk tovább, jön egy újabb város, egy újabb közösség. A rekordunk ily módon egy kilenc hetes turné volt.

kell6 x– 30 hazai és nemzetközi díjat tudhattok magatokénak. Csak a legjelentősebbeket említve: A most látott előadás például 2015-ben díjat szerzett a franciaországi Saint-Louisben megrendezett nemzetközi színházi fesztiválon. 2012-ben a Nemzeti Erőforrás Minisztérium Csokonai Vitéz Mihály-közösségi díját vehettétek át, 2013-ban az Etoile Európai Színházi Központ Ezüstcsengő fesztiválnagydíját nyertétek el,  2016-ban pedig az Európai Parlament étékelése által az Ifjúsági Nagy Károly-díj nemzeti győztese lettetek. De ebből nem lehet megélni, működni. Akkor miből?

– Elsősorban pályázatokból és elnyert projektekből, de támogat bennünket egy erdélyi és egy magyarországi alapítvány is. Na és persze az előbb tárgyalt közösségi segítségekből. A létezésünk, működésünk egy folyamatos kérdőjel, de igazi veszély eddig nem fenyegetett bennünket. Felnőtt, állandó tagjaink a pályázatokból kapnak kis megélhetésre valót, a fiatalok pedig többnyire egy-egy napos utazáson, fellépésen vesznek részt. Hozzá kell tenni, hogy nagyon szerény körülmények között létezünk, ha úgy adódik, földön is elalszunk. Ide Miklósra is egy nappal korábban érkeztünk, bedíszleteztünk, előkészítettünk mindent a másnapi előadásra, próbáltunk, éjszaka pedig itt aludtunk a színpadon, gumimatracokon, hálózsákban.

kell1 x– Hozzánk nem a szokásos társulattal érkeztetek.

Így van. Stabil Sepsiszentgyörgyi tagok hármán vagyunk; a technikus, Mucha Oszkár, a vezetőszínész és én. A többiek budapesti egyetemisták és középiskolások. Ha már ide költöztünk a fővárosba, elkészítettük az előadás magyar adaptációját, s itt toboroztunk rá előadói csapatot is. Ha Romániában játszunk, ottani gárdával tesszük, ha Magyarországon, ittenivel. Sőt, a toborzáson annyi tehetséges fiatal jelentkezett, hogy minden szerepre kettős szereposztásunk van. Egyik alkalommal az egyik garnitúra játszik, a következőn pedig a másik kap lehetőséget.

– Közel húsz éve vezeted a társulatot. Ez alatt az idő alatt sikerült elérni célkitűzéseidet,  megvalósítani elképzeléseidet?

– Erre a kérdésre nem tudok válaszolni. Azért nem, mert a feladatokat az élet hozta, azokat kellet sorban megoldani. De. Mégis volt célom. Az, hogy mindenkor nyitott szeműek és szívűek legyünk, s mindig igyekezzünk keresni a választ a világ kihívásaira. Azt hiszem, ez sikerült.

 – Az előadást látva biztosan. További sikereket kívánva köszönöm a beszélgetést.

totál3

Pásztor


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés