„Ehhez megszállottság, egész ember kell”

Egy különleges, teljesen fekete tyúkfaj – az Ayam Cemani

Az Ayam Cemani névre hallgató különleges és ritka tyúkfajta példányai 2500 dollártba (564 ezer forint) kerülnek, de így is van rájuk kereslet. A tolla, a szervei és a húsa is fekete, így nagyon különleges fajról van szó. A tyúkok színét egy különleges genetikai elváltozás, a fibromelanosis okozza. Az Ayam Cemani tyúkot először 1998-ban importálta Európába az indonéz Jáva szigetről, egy holland tenyésztő, Jan Steverink. Jelenlegi készleteket Hollandiában, Németországban, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban tartják, ebből a ritka fajból.

Érdekes világ

Csillagászati ára van a fekete tyúkfajnak

A baromfik „lamborghinije”, így is hívják a különleges és igen szép Ayam Cemani tyúkokat. A tyúkokat Ázsiában misztikum övezi, nem csak a tolla, de a fekete húsa miatt is. Színüket egy különleges genetikai elváltozás, a fibromelanosis okozza. Nem mindannapi rítus ilyen állatot fogyasztani, bár az árát tekintve közel sem olyan egeket rengető, mint Amerikában vagy Európában. Ezen régiókban valódi luxuscikknek tekinthető elképesztő ára miatt. Az Ayam Cemani tyúkot Hollandiában, Németországban, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban tartják…

Sokszínű Vidék

A rockerek kedvence lehet ez a 100 százalékban fekete csirke

Első ránézésre úgy néz ki, mintha szobor lenne, de nem az. Az indonéziából származó, Ayam Cemani névre hallgató különleges csirkefaját teljesen fekete megjelenése miatt a világ egyik legegzotikusabb és titokzatosabb madárfajnak tartják. Szó szerint minden része fekete: fémesen fekete a tolla, lábai mint az ónix, sőt még a belső szervei is tintaszínűek. már a csibék is elragadóan feketén bújnak ki a tojásból.

b1foto.blog.hu

A lentebb olvasható cikk bő egy éve született.  Ismételt közlésének aktualitását  az adja, hogy a Cemanit, a fekete csirkét a média kezdi (újra) felfedezni, az utolsó cikk a madárról éppen tegnap, 2017. február 10-én jelent meg. Az újbóli közzététel igazi oka az, hogy mint a fenti idézetek is igazolják, a Cemaniról szóló cikkek többsége hangsúlyozza, ezt a különleges  és drága szárnyast csak Hollandiában, Németországban, Szlovákiában és a Cseh Köztársaságban tenyésztik. Holott nem! Az igazság megköveteli, hogy hangsúlyozzuk, itt, Magyarországon is tartják és tenyésztik ezt a baromfi fajtát, például a Törökszentmiklóshoz közeli Fegyverneken.

Európai kiállítás utáni beszélgetés Preszter István  díszbaromfi-tenyésztővel

Preszter Istvánnal, a Törökszentmiklósi Galambászok és Díszbaromfi Tenyésztők Egyesületének tagjával egy, a galambászokat is érintő rendezvényen ismerkedtem meg. A rövidke beszélgetés során kiderült, hogy egy olyan különleges díszbaromfi fajtát tenyészt, amellyel mindössze ketten foglalkoznak az országban, s kontinensünkön is ritkának mondható. Ráadásul madaraival a franciaországi Metzbe, az Európai Nemzetközi Kisállat Kiállításra készül. Megegyeztünk, hogy az Expo után kap egy kis szusszanásnyi időt, aztán felkeresem egy hosszabb eszmecserére.

– Mit lehet elmondani a kiállításról? Ki, hogyan kerülhet oda, mennyi állattal nevezhet?

– A kiállításon  – ami 2015. november 13-15 között zajlott – díszmadarakkal (papagájok, kanárik, pintyek…), nyulakkal, galambokkal, tengerimalaccal és díszbaromfival lehetett részt venni. Egy több BNV-nyi óriási területet kell elképzelni, hatalmas csarnokokkal, sátrakkal, étteremmel, állatorvosi komplexummal, meg a jó ég tudja mivel. Minden nemzetnek külön pavilonja volt, ahol az országos szövetségek fotókkal, könyvekkel, turisztikai anyagokkal, némi folklórral mutatkozhattak be.

Igazság szerint nem tudok részletekkel szolgálni, nekem bőven elég volt a saját területemmel, a díszbaromfi kiállítással megismerkedni. Az maga három, kb. 25×150 méteres sátorban kapott helyet, mintegy 2000 nevező 10     -12 ezer ma- darával.

Bárki jelentkezhetett, aki tagja országos szövetségének, esetemben a Magyar Galamb és Kisállattenyésztők Országos Szövetségének, s aki úgy gondolta, jószágai megütik a megfelelő szintet. A nevezési szám sem volt korlátozva, de… Azt jó tudni, hogy minden madarat elbírálnak ugyan, de akadnak olyanok, amelyeket a zsűri kapásból lenulláz, azaz kizár a további értékelésből. Szem előtt kell azt is tartani, hogy darabonként 12 euro a nevezési díj, tehát nem olcsó mulatság nem odavaló jószágokkal nevezni.

– Ezt a költséget ki fizeti? És a többit? Milyenek vannak még?

– Természetesen maga a nevező. A jószágok szállításáról minden kiállító számára a szövetség gondoskodik, de a kiállító fizeti. Ez darabonként 6 euro. Ezekre az összegekre rájön a saját zsebből fizetendő közel 50 ezer forintos útiköltség, a közel annyit kóstáló két napos szállodai költség, plusz az étkezés, az ásványvíz vagy üdítők. Mint mondtam, nem olcsó  mulatság tehát ez, jól meg kell gondolni, milyen és mennyi madárral nevez valaki. Mielőtt egy gyors fejszámolás után megkérdeznéd, miből futja erre, máris mondom, spórolásból. Más külföldi utazásra, új kocsira, esetleg italra költi a pénzét, én erre. Szinte minden pénzemet erre. Meg persze a tenyésztésre.

– Az már beszélgetésünk elején kiderült, sem díjat nem kaptál, sem helyezést nem értél el. Épp az előbb volt róla szó, hogy elég költséges egy ilyen nemzetközi kiállításon részt venni. Ennek tükrében is érdemes volt kimenni?

– Feltétlenül igen. Az országban már több helyen jártam, szereztem díjakat, értem el helyezéseket, elsőt is, itthon ismernek, talán azt is elmondhatom nevet szereztem magamnak, de ez volt az első nemzetközi kiállításom. Az már önmagában egy szintet jelent, ha valaki eljön ide, kilép a nemzetközi porondra,  elbírálják, értékelik a madarát, s bekerül a tenyésztő neve a nemzetközi katalógusba. Ezt a katalógust a tenyésztők szerte Európában, sőt a világon is forgatják, nézik, ki tenyészti az általuk keresett fajtát. Aki ebben benne van, bekerül a nagy vérkeringésbe, ha ráadásul ritka fajtával, sokszoros előnyhöz juthat.

Emellett nagyon sokat tanultam, megismertem a nemzetközi trendeket, beleszagoltam egy nagyszabású nemzetközi expo légkörébe. Megtudtam, hogyan bírálnak, mit néznek, súlypontoznak, milyen hibákat kell korrigálnom, mit kell erősítenem. Abszolút nem érzek tehát csalódottságot, a most szerzett tapasztalatokat a jövőben hasznosíthatom.

– Valami érdekességgel nem szolgálhatsz?

– Szolgálhatok, de érdekességnek éppen nem nevezném. Megérkezésünk estéjén volt a tragikus terrortámadás Párizsban, egy ideig kétséges volt, megtartják-e a kiállítást, vagy biztonsági okokból lefújják az egészet. Végül erre nem került sor, csupán megszigorították a felügyeletet, megduplázták a biztonsági őrséget.

– Hagyjuk most már az Expót, evezzünk személyesebb vizekre. Mióta vagy a miklósi egyesület tagja, mióta foglalkozol díszbaromfi tenyésztéssel? S miért pont díszbaromfival?

– Az egyesületnek bő két éve vagyok tagja, de a tenyésztéssel régebb óta, négy-öt éve foglalkozom. Baromfi-és kisállattenyésztő szakmérnök vagyok, tehát képzettségemnél fogva értek a baromfihoz. A díszbaromfi egyre inkább megtetszett, a tenyésztése pedig kihívás volt számomra. Ebben együtt van a genetika, a tenyésztés, a tartás, magam tervezem, hajtom végre a folyamatokat, s hogy mire jutok, csak rajtam múlik.

Magyar fajtákkal kezdtem, majd egyre inkább előtérbe kerültek a különleges külföldiek, s végül fő vonalként kikötöttem az indonéziai Cemani fajtánál, ami egyrészt nagyon ritka, másrészt nagyon különleges, mert mindene fekete: a lába, a csőre, a nyelve, a tollazata, de még a húsa, belseje is.

Az, hogy mennyire ritka, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy Magyarországon előttem csak egyetlen ember tenyésztette, én lettem a második. Mivel tőle nem sikerült tojást vagy madarat vennem, nem volt mit tenni, nekiálltam Európában keresgélni. Ez sem volt könnyű, mert még a kontinensen is ritka a Cemani, végül Németországban találtam tenyésztőt, akitől tojást tudtam venni. Azt hoztam be az országba, azokat keltettem ki, s a kikelt csibék lettek az első állományom.

Második lépcsőben az őshazából, Indonéziából hozattam tojásokat, amelyek keltetése után még jobb példányokat sikerült kitenyészteni. Meg kell jegyeznem, nem igazán szerencsésen alakultak a dolgok, mert minél több ideig utazik a tojás, annál kevesebb csibe kell ki belőlük. jelen esetben ötvenből négy, de ezt a rizikót be kellett vállalni.

– Hány fajtával, mekkora állománnyal foglalkozol, mennyi energiát, időt köt ez le?

– Hat-hét  fajtából olyan ötven körüli tenyészállományom van,  de még egy-két különleges fajtát be akarok szerezni. Ez az ötven madár szinte minden időmet és energiámat leköti, a tevékenység egész embert és teljes figyelmet kíván. Nyugodtan mondhatom azt is , hogy aki ezzel foglalkozik, megszállott kell, hogy legyen. A díszbaromfi sokkal érzékenyebb, igényesebb a normál, tömegtermelésre szántnál. Egy broilernél például annyi volt az alapvető szempont, hogy igénytelen és betegséggel szemben ellenálló legyen, minél hamarabb elérje a kívánt súlyt, testtömeget.

A díszmadárnál egy-egy tulajdonság kialakítása, megszilárdítása az életerő meggyengülésével jár, érzékeny a hőre, takarmányra, mindenre. Más a tápigénye a különböző fajtáknak, korosztályoknak, rendszeresen vakcinázni kell őket, stb. Ezeket mind meg kell tanulni, ki kell tapasztalni, s lehetőleg mindent magunknak kell csinálni. Már csak azért is, hogy költségeket spóroljunk, mert ha ezt nem tennénk, anyagilag nehéz lenne a tenyésztést finanszírozni.

Én például legtöbbször magam oltom a madarakat, mert az állatorvost egy-két szárnyasért kár volna rángatni, ráadásul gyakran nem tűr a dolog halasztást, azonnal kell cselekedni. Egy ismerősömmel csináltunk 50 ezer forint közeli összegből egy kiszuperált hűtőből egy 320 tojásos, minden funkciónak megfelelő keltetőgépet, ami vásárlás esetén alaphangon 300 ezerbe kerülne.

– Idővel nem lehet ebből megélni? Úgy tudom, egy-egy különleges példányt jó pénzért lehet eladni. S hallottam már olyanokról, akik meg tudnak ebből élni.

– Az igaz, hogy jó pénzt lehet kapni egy szép példányért. De szép pénzt is lehet kiadni érte. A kiállításon komoly ajánlatot tettek egy Cemani kakasomért. Nem adtam el, viszont közel akkora összegért vettem egy Chabó kakast.

Így kiadás lett, ha eladom a magamét, pénzemnél vagyok.

A másik dolog. Valóban akadnak, akik a díszbaromfiból meg tudnak élni, de őket inkább üzletembereknek nevezném. Nem a minőségre törekednek, inkább a „tömegtermelésre” álltak át. Egy komoly tenyésztő, aki folyamatosan állománya javítására törekszik, ebből nem tud megélni. Nem is ismerek senkit, akinek ne lenne valami megélhetést, hobbija költségeit finanszírozó egyéb biztos jövedelmi forrása. Ez a „passzió” inkább visz, mint hoz. Mint már mondtam, ehhez megszállottság, nem kis áldozatvállalás kell. Az elismertség a kivívott név viszont mindenért kárpótol.

– Hogyan tovább? Melyek a legközelebbi tervek?

– Decemberben lesz egy országos kiállítás, amelyre jó esélyekkel nevezhetek,  jövőre Lipcsében lesz egy, két év múlva pedig megint Európai Nemzetközi Expó Belgiumban. A most szerzett ismereteket, tapasztalatokat felhasználva már nagyobb esélyekkel indulhatok, bízok benne, hogy nem üres kézzel jövök haza.

– Sok sikert hozzá. Köszönöm a beszélgetést.

2015. 11. 27.

Pásztor

Megosztás