Egy intézkedés, ami gyerekek ezreinek a jövőjét teheti tönkre

Közzétéve ekkor: 2019 december 3. 8:41

Káosz, bizonytalanság, félelem: ezt érzik a szülők a hatévesen kötelező beiskoláztatás miatt. 

A köznevelési törvény nyári módosítása elvette az óvodáktól az iskolaérettség megállapításának felelősségét, ha egy szülő azt szeretné, hogy gyermeke további egy évet az óvodában maradjon, azt az Oktatási Hivataltól kell kérvényeznie.

A szülő és az óvoda helyett a további egy év óvodai nevelésről egy olyan központi hivatal dönt, amely a gyereket még csak nem is látja, noha a megalapozott döntéshez a gyermek ismeretén alapuló pedagógiai tudás kellene.

Hiába az elhangzott kritikák, a minisztériumtól semmilyen visszacsatolás nem érkezett, így esély sem volt arra, hogy érdemi párbeszéd kialakuljon a témában. Gyulánszki Zsuzsanna úgy gondolja, gyermeke még nem érett arra, hogy szeptemberben beüljön az iskolapadba. Elképzelhetőnek tartja , hogy a közeljövőben azzá válik, de szeretné, hogy ezt egy szakértői csoport állapítsa meg, ne pusztán a születési dátum határozza meg, ki az, aki még egy évig maradhat az óvodában.

Úgy látja, hogy az intézkedés a „kockába kényszerítésről” szól, vagyis arról, hogy az egyéni fejlettség, a gyerekek személyisége helyett mindent a szabályoknak és határidőknek rendelnek alá, és egységesítenek.

“Amikor a komplett hozzáértő szakma tiltakozik, hogy ez így nincs rendjén, akkor sejthető, hogy valami abnormális dolog van készülőben

mondja.

Tovább a 24.hu-ra


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés