Egy hét telt el az Index szerkesztőségének felmondása óta, és a portál már

Közzétéve ekkor: 2020 július 31. 15:50

a látogatottságának több, mint negyedét elvesztette

A Republikon megvizsgálta, hogy változott a portál olvasóinak összetétele.

A Republikon Intézet kilenc nappal Dull Szabolcs menesztése és pontosan egy héttel az Index szinte teljes szerkesztőségének felmondása után a portál olvasóinak szociológiai, demográfiai jellemzőit, valamint politikai elkötelezettségét vizsgálta, továbbá, hogy hogyan hatottak a történtek az Index olvasottságára.

A gyorselemzés két legfontosabb következtetése:
• A kormánypárti szavazók egyharmada rendszeres olvasója az Indexnek.
• A szerkesztőség felmondása után közel 30%-kal csökkent az oldal látogatottsága.

Az olvasóközönség összetételéről megállapítják, hogy  az Indexet elsősorban a fiatalabb, fővárosi, valamint felsőfokú végzettséggel rendelkezők olvasták legalább hetente egyszer. Kiemelik azonban, hogy a felsorolt jellemzők összefüggnek általánosságban a fokozottabb közéleti, politikai érdeklődéssel, és az internetes média fogyasztásával.

Az adatokból azonban az is látszik, hogy a legkisebb településeken, tehát a falvakban, községekben élők harmada hetente legalább egyszer olvasta az Indexet.

Emellett felhívják a figyelmet arra, hogy annak ellenére, hogy a jobboldali médiában az Indexet gyakran ellenzéki sajtótermékként írják le, a közvéleménykutatás adatai azt mutatják, hogy a korábban napi kb. 1 millió olvasóval bíró hírportált a kormánypárti szavazók harmada is hetente legalább egyszer olvasta.

A szerkesztőség tagjainak felmondása után az olvasottság pedig drasztikusan csökkent:

” a Digitális Közönségmérési Tanács adatai szerint július 23-án, a tömeges felmondásokat megelőző napon a portál napi olvasóinak száma még meghaladta a 930 ezret,  egy héttel később, július 30-án viszont már nem érte el a 670 ezret sem” – írják. Tehát  összességében az Index egy hét alatt elvesztette olvasóinak több mint egynegyedét, majdnem 30%-át.

Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs csütörtökön megjelenő nyomtatott kiadásában.

Schmidt Mária magánakciója indíthatta el az Index szétesésével záruló folyamatot

A végjátékhoz azonban szükség volt a főszereplők közötti torzsalkodásokra is. Így nyírták ki az Indexet: a teljes történet minden kínos és szomorú részlétével együtt elolvasható a Magyar Narancs holnap (csütörtökön) megjelenő nyomtatott kiadásában. Az alábbiakban néhány részletet közlünk a cikkből, melyek rávilágítanak a függetlenségre törekvő magyar sajtó – az elmúlt 10 esztendőben egyre sokasodó – nehézségeire, az Európában példa nélküli korlátozására.

Elolvasom a cikket itt: magyarnarancs.hu >

MagyarNarancs


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés