BOLDOG KÉPVISELŐ ÉS A KÁTYÚK

Közzétéve ekkor: 2018 április 7. 23:31

Sebők Emília

Boldog István, körzetünk Fidesz-es országgyűlési képviselője és jelöltje, úgy is mint megszállott Facebook-szereplő, 2013 nyarán tette közzé a közösségi oldalán, hogy Németh Lászlóné, nemzeti fejlesztési miniszter (emlékszik még rá valaki? J) 2013. június 15. napjától 2013. december 14. napjáig kinevezte őt Jász-Nagykun-Szolnok megye útügyi biztosának. Feladata ekként, hogy összegyűjtse és koordinálja a települések és a lakosság részéről felmerülő igényeket a közutak műszaki állapotának javításával kapcsolatosan, és azokat továbbítsa az illetékes közútkezelő (területi) vezetője felé. A megyei útügyi biztos tevékenységét a nemzeti fejlesztési miniszter az infrastruktúráért felelős államtitkár útján irányítja és munkájáért díjazásban nem részesül. A megbízatás tehát mindössze fél évre szólt!

Hogy végül is meddig látta el ezt az útügyi biztosi feladatot Boldog István, arról nem sikerült megbízható netes információt találni, de vannak, akik úgy tudják, nem lett a megbízatása meghosszabbítva! Ám a levelesládája még tegnap is ezzel a felirattal díszelgett a törökszentmiklósi városháza bejáratánál (kell az a kis reklám! J), az emberek pedig máig ebbéli tisztsége okán is kérik számon tőle a körzet úthálózatának katasztrofális állapotát! Hiába, hogy közben magasabb rangra, megbízatásra jutott a képviselő! A Miniszterelnökséget vezető miniszter ugyanis a megyei fejlesztési projektek megvalósításának támogatása céljából a projektelőkészítési, projektmenedzsmenti, projektfejlesztési és projektértékelési feladatok koordinálása érdekében 2017. december 1. napjától 2018. május 31. napjáig Boldog Istvánt miniszteri biztossá (Jász-Nagykun-Szolnok megyei fejlesztési biztos) nevezte ki.  Az útügyi biztos feladatköréhez képest tehát lényegesen nagyobb hatáskört kapott a képviselő, névleg legalábbis…

A bal oldali a szerző felvétele, a jobb oldali kép a Tények című Tv-műsor egy 2013. évi felvételéből kiemelés

A mindössze fél évre szóló fejlesztési biztosi megbízatás 2017. decemberi odaítélése azonban önmagában is kevéssé tűnik komolynak, hiszen a fejlesztési projektek ennél hosszabb távúak szoktak lenni, néhány hónap alatt érdemi munkát ilyen területen nehéz végezni! De az, hogy a megbízatás lejárta túlnyúlik a parlamenti cikluson, az már maga a kormányzati cinizmus. De erről vélhetően nem Boldog István tehet!
Térjünk inkább vissza az utakra és azok állapotára, illetve a képviselő ezzel kapcsolatos ténykedéseire. De mindjárt pontosítani is kell, mert arról alig van nyilvánosan is elérhető, megbízható információ, hogy Boldog István ténylegesen, érdemben mit is tett megyénk úthálózatának fejlesztéséért, az utak állapotának, minőségének javításáért. A most lezáruló négyéves parlamenti ciklusban mindössze két alkalommal állt a Tisztelt ház elé önálló indítvánnyal ilyen témában:
– 2017. márciusban kérdést tett fel „Hová mikor ér el a 4-es számú gyorsforgalmi út?” címmel. Hogy mit ért el a kérdezősködéssel mondjuk az Abony–Törökszentmiklós szakaszon három éve leállított útépítés újraindítása érdekében, az maga a költői kérdés! Gyakorlatilag semmit! Nyilvánvalóan a képviselőtől teljesen függetlenül alakulnak, vagy eddig inkább nem alakultak a dolgok ezzel az útépítés-befejezéssel kapcsolatban!

– 2015. áprilisban pedig azonnali kérdést nyújtott be (nem egyedül, hanem egy képviselőtársával közösen) „Úthálózat fejlesztés Jász-Nagykun-Szolnok megyében” témában. Az „eredményt” nap mint nap tapasztalhatjuk a megyében.

Két kérdés négy év alatt! Ennyi! Két kérdés egy a megyében égetően fontos témában! Még csak nem is valódi, igazi önálló országgyűlési indítvány, megalapozott, gondosan kidolgozott szakmai előterjesztés! Komoly szakmai munka és a választókörzete iránti elkötelezettség helyett sokkal inkább csak ígérgetéseket, valamint nem szűnő szereplési vágyat, folytonos és gyakran nevetséges performanszokat láttuk Boldog Istvántól, stílszerűen szólva: úton és útfélen!
2013 augusztusában arról számolt be az MTI, hogy Boldog István fideszes országgyűlési képviselő mezőtúri sajtótájékoztatóján belefeküdt egy, a magasabb rendű utakon bevezetett útdíj következtében megnövekedett teherautó-forgalom miatt kialakult nyomvályúba, bár inkább kátyúnak kinéző mélyedésbe (lásd a fenti fotót!), hogy felhívja a figyelmet a probléma súlyosságára. A képviselő akkor elmondta a hírügynökségnek, hogy útügyi biztosként heti rendszerességgel figyelemmel kíséri a megyében zajló kátyúzási munkákat. – Igen, Boldog István így képzelte, és képzeli azóta is a képviselői munkát! Bohóckodik a tönkrement aszfalton és azt hiszi, személyesen neki kell a kátyúzásokat felügyelni…
A kátyúba-fekvéses előadás itt tekinthető meg:

 

Csakhogy ez mégsem bizonyult elégséges aktivitásnak arra, hogy a megye, a körzet útjai kielégítő minőségben szolgálják a közlekedőket. Mostanában, ha a képviselő közösségi oldalán útügyben posztol ki bármit, arra okkal kap Boldog István jócskán hideget-meleget, még ha a poszt valami pozitív fejleményt ígér is!

Mi, törökszentmiklósiak is érzékeljük a bajokat, hiszen sem Túrkevére, sem Martfűre nem vezet tőlünk jól járható út! Le is mondunk most már minden rendezvény, szabadidős program meglátogatásáról, amelyek azokban az irányokban vannak, féltve az autónkat és magunkat! De akiknek arra visz az útjuk akár naponta a munkájuk végett vagy a családi kapcsolataik okán, azok nagyon megszenvedik a helyenként életveszélyesnek is minősíthető és a szétrongyolódó autógumik árában meg is fizetik a tankcsapdás útburkolatot. A Törökszentmiklós–Martfű útszakaszról azt mondják az ismerői, hogy ott minden nap több autó, kis teherautó és kamion áll az út szélén keréktöréssel. Ennél szomorúbb kijelentést tett Tiszatenyő polgármestere 2015-ben, azt állítva, hogy a megnövekedett forgalom mellett ezen az úton minden évben történik halálos baleset!
Mondhatni, hogy nagyjából itt tartottunk az országgyűlési képviselőválasztást megelőző utolsó napokban is: Boldog István ígérgetett, a kommentelők pedig zömmel felemlegették, hogy ezek valójában csak választási ígéretek, miért nem tett eddig többet az útjaink minőségéért, felújításáért, amelyek itt is, ott is, számos viszonylatban a használhatatlansághoz közeli állapotban vannak. Vagyis, minden folyt a szokásos mederben…
Mígnem most csütörtökön délelőtt egy kis videót helyezett ki közösségi oldalára a képviselő, amelyben a romos úttest mellett állva azt tette közhírré, hogy 20 tonnás korlátozó tábla kihelyezését kérte a Magyar Közút Nonprofit Zrt.-től a Törökszentmiklós–Martfű közötti útra, ezáltal kitiltva onnan az óriási, akár 40 tonnás kamionokat, amelyek tönkre teszik az útburkolatot, …

 

Boldog István ezután még azt fejtegeti a filmben, hogy mennyire nem elégedett a közútkezelő kátyúzási tevékenységének hatékonyságával. Az út katasztrofális állapotának okozóját azonban már megtalálta Nagy Szilárd kengyeli (FIDESZ-KDNP által jelölt) polgármester személyében, aki – ezt már a kommentekből sejthetjük – talán azért vetette le a súlykorlátozó táblát – már ha – és engedte rá ezzel az ilyen terhelést nem bíró útra az óriási kamionokat, mert a településén lévő kamionmosó működéséhez ez szükséges, vagy még inkább, mert ez az érdeke a közelben működő két nagy élelmiszeripari üzemnek.

Nem kellett sokáig várni arra a meglepetésre, hogy egy községi polgármester nyíltan szembeszáll (szembe mer szállni!) útügyben a képviselővel, ráadásul két fideszes vezető kerül vitába, mert hamarosan olvashattuk Nagy Szilárd polgármester „Tények az úttal kapcsolatban” címmel szintén a közösségi oldalon megjelentetett válaszát. Ebben leírja, hogy már eddig is közlekedhettek kamionok a Martfűt Törökszentmiklóssal összekötő úton, ez nem most, közvetlenül a választások előtt kialakult új helyzet. Éppen az emiatti gondokat látva ő maga számtalan levélben kérte éveken keresztül az illetékes hatóságokat, hogy tiltsák ki a kamionokat és állítsák helyre az utat. Sőt, a TOP-os pályázatok tervezési időszakában dr. Kiss Edittel, Martfű előző polgármesterével kilobbizták a megyei önkormányzatnál, hogy az utat teljes hosszában felújíthatják. Akkor 440 millió forintot jóvá is hagytak erre. Azonban Boldog István képviselő úr úgy döntött, hogy ez nem kell, legyen inkább “háromszámjegyű” az út. Így ebből a forrásból más út újul meg. – írja a települési polgármester.

A két egymással ellentétes állítás nem segíti a (választói!) tisztánlátást, ezért mind Boldog Istvánt, mind Nagy Szilárdot megkértem, válaszolják meg az olvasók tájékoztatása érdekében az alábbi kérdéseket:

  1. kérdés: Mikortól és milyen okból, kinek a kezdeményezésére emelkedett a Törökszentmiklós–Martfű alsóbbrendű, 4629-es számúösszekötő út terhelhetősége 20 tonnáról 40 tonnára? Ki adott ehhez szakmai véleményt vagy jóváhagyást?
  2. kérdés: Van-e köze ennek a terhelési-határ növelésnek a községben üzemelő kamionmosóhoz, hogy annak legyen elegendő forgalma, vagy még inkább a közelben lévő növényolaj- és sörgyár szállítási igényeihez?
  3. kérdés: Az út nyilván nem néhány hét alatt, most a választás előtt került katasztrofális állapotba! Miért nem tettek, vagy ha igen, mit tettek azért, hogy ne romoljon le ilyen rendkívüli módon ez a fontos összekötő út, amely Tiszatenyő és Kengyel számára az egyetlen közúti megközelíthetőséget adja? Különös tekintettel arra, hogy

– Nagy Szilárd már jóváhagyott 440 millió forint állami forrásról ír ennek az útnak a felújítására, amelyet Boldog István ellenvéleménye miatt nem lehetett szerinte erre a célra felhasználni!

– Boldog István pedig már évek óta időnként arról ír közösségi oldalán, hogy Váncsa Zoltánt, a Magyar Közút Zrt. megyei igazgatóját kéri (???) a kátyúzási munkák elvégzésére.

  1. kérdés: Boldog István pár hónapja dicsőségesnek vélt hírként ismertette meg velünk Facebook-os oldalán a választási körzetében 2018-ra tervezett útfelújítások térképét. (Lásd alább.) Csakhogy abból olyan teljességgel nevetséges vagy inkább szánalmas ötletelés-szintű tervek látszanak, mint legfőként a szintén rettenetes állapotú Kuncsorba–Túrkeve út mintegy 10 kilométeres hosszából felújítani tervezett 3,25 kilométer! De ezt most hagyjuk! Nézzük azt, ami nem is látható! A Törökszentmiklós–Martfű közötti útnál egyetlen kilométer felújítása sincs beütemezve még erre az évre sem. Marad a kátyúzgatás, az ismert gyenge minőségben. Mi erről az Ön véleménye?
  2. kérdés: Milyen megoldást lát hatékonyan kivitelezhetőnek rövid és hosszabb távon a Törökszentmiklós–Martfű közötti út problémájának megoldására?

 

A fenti cikktervezetet a kérdésekkel együtt elküldtem – meghallgatandó úgymond mindkét felet – Boldog Istvánnak és Nagy Szilárdnak, kérve, hogy válaszolják meg a kérdéseket, és a válaszaikat, egymás mellé téve, változtatás nélkül fogom közzétenni. Válaszokat azonban több mint egy napi várakozás után sem kaptam egyik megkérdezettől sem!

Csakhogy ennek az útnak az ügye már évekkel ezelőtt is napirenden volt: 2015 szeptemberében az érintettek sajtótájékoztatót tartottak a Martfűt Törökszentmiklóssal összekötő út fejlesztéséről. Az igencsak árulkodó és a meg nem válaszolt kérdések egy részére feleletet is adó tájékoztatóról ma is megtekinthető a videó-felvétel. Amelyből kiderül, hogy a környékbeli vállalkozások – amelyeknek rendkívül fontos volt ennek az útnak a használata –, kezdeményezték az illetékes hatóságoknál a 20 tonnás terhelési korlátozás megszüntetését! Legalábbis Nagy Szilárd akkor ezt a kijelentést tette, és ez ellen akkor és ott senki nem tiltakozott, a jelenlévő Boldog István sem!

A sajtótájékoztatóról készült felvétel itt látható:

Úgy tűnik tehát, visszanézve az akkoriakat, hogy 2015-ben a sajtótájékoztatón résztvevő érintett polgármesterek és Boldog István parlamenti képviselő, mind elfogadták azt a kiinduló tételt, hogy elsősorban – bár néven nem nevezve – a Martfű határában működő sörgyár és étolajgyár érdekei miatt kellett megnövelni az összekötő utat használó gépjárművek súlyhatárát.

 

A sajtótájékoztató célja azonban az volt – miként azt Markót Imre, Törökszentmiklós polgármestere bevezetőjében megfogalmazta –, hogy közzétegyék: a térség érintett települései közösen kezdeményezték ennek az útnak a magasabb osztályba sorolását, a 3-számjegyűvé való átminősítését, hogy az, az ehhez szükséges fejlesztések után el tudja bírni a folyamatosan növekvő forgalmat, a nehéz tehergépjárművek okozta terhelést. Egy forgalomszámlálás adatai szerint – Nagy Szilárd hozzászólása – Martfű és Kengyel között 24 óra alatt 3–5000 gépjármű halad el ezen az útszakaszon, nagyrészt kamionok.

Kazinczi István, Tiszatenyő polgármestere is azt hangsúlyozta, hogy rendkívül nagy a forgalom mindkét irányban a nyersanyagok és a készáruk szállítása miatt. Ezt a gazdasági igényt pedig a szállítók csak 40 tonnás járművekkel tudják megoldani, a 4-számjegyű kategóriás út viszont nem erre az igénybevételre, terhelésre van kiépítve! Ezért kezdeményezték a 3-számjegyűvé fejlesztést, amelynek eredményeként az út megerősítést és szélesebb nyomtávot kap. Kapna, kaphatna! Mondhatjuk most már, így utólag!

Boldog István képviselő 2015-ös zárszavában hangsúlyozta, hogy a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.-hez (NIF Zrt.) beterjesztett kérelem az út 3-számjegyűvé fejlesztéséhez az első lépés egy hosszabb folyamatban, amelynek a végére remélhető egy megfelelő műszaki színvonalú, nagyon biztonságos út létrejötte. És ígérte, azon lesz, hogy minél hamarabb megoldódjék ez a kérdés, mert a térség, a közlekedésbiztonság szempontjából ez nagyon fontos. Ehhez képest most, több mint két évvel később ő kampányol a kátyúk mellett és tesz felelőssé másokat!

Szemtől szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés