Baláról a Helyi Értékek Klubjában

Mondhatnánk Ballának, Tiszabalának, Puszta-Balának, Óballa-pusztának, Balla-telepnek, sőt Kukás-Balának is, hiszen a település történelme folyamán ezek az elnevezések mind előfordulnak, de a lakosság túlnyomó része mindig is Balának nevezte. De nevezzük bárhogy is, Bala és Törökszentmiklós történelme évszázadok óta összefonódott, 1881 óta pedig, mikor is gróf  Szapáry Gyula, a szolnoki kerület országgyűlési képviselője, pénzügyminiszter segítségével Törökszentmiklós megvásárolta Balapusztát, városunk szerves része, külterületi lakott helye.

Nem véletlen tehát, hogy a Helyi Értékek Klubja január 16-án egy teljes estét szánt Bala történelmének megismertetésére, s az sem volt véletlen, hogy a klub szokott helye az Ipolyi Kulturális Központban kicsinek bizonyult. A teremben egy tűt nem lehetett volna leejteni, s még az oda vezető folyosó sem volt elég az érdeklődők befogadására. Hajnal László klubvezető két előadást hirdetett meg: Galsi Zoltán helytörténész A Balai Földvevő Társaság címmel, Héja László, a Helytörténeti Gyűjtemény vezetője pedig Bala középkori és kora újkori története címmel tartott kimerítő és korabeli forrásokkal alátámasztott előadást, amelyekben a tények mellett dokumentumokkal nem igazolható, de ésszerű teóriákkal is megismerkedhetett a hallgatóság.

Bala tehát  1881 óta Törökszentmiklóshoz tartozik, de a várostól 11 km-re, északnyugatra, a Tisza mellett található. Háromutcás kicsi település,  amely ideális hely a horgászatra, nyugodt pihenésre.  A falu 1855 előtt a Tiszához közelebb, a jelenlegi árterületen belül feküdt. Innen az 1855. évi pusztító árvíz után települt át mai, kb. egy km-rel távolabbi és némileg magasabban fekvő helyére. Korábban volt két külterületi lakott helye is: Közép- vagy Kis-Bala, valamint Külső- vagy Újbala. Ezek mára gyakorlatilag megszűntek. A faluban – kis méretének köszönhetően – fennmaradt az élő közösség, lakói ismerik és segítik egymást. A faluban élők jobbára mezőgazdasággal foglalkoznak, ezért a természethez való alkalmazkodás, az együttműködés, a természettel való egység ősi tudása még jelen van.

Mint Héja Lászlótól hallottuk, a 19. század közepén meginduló folyamszabályozással gyökeres változás történt a tájékon, de bizonyos értékek máig megmaradtak. Egykor legendás volt a halbőség, de még most is több mint 50 halfaj él a Tiszában. Domináns a süllő, csuka, harcsa, balin,  nyurga- és tőponty, valamint a keszeg, de megtalálható, sőt egyre gyakrabban előforduló a kecsege is. A gerinctelenek, kétéltűek, hüllők a vizekben ugyancsak rendkívüli számban élnek. Gazdag a madárvilág is, s bár egyes fajok (túzok, daru, keselyű) eltűntek, a ritka nemes kócsag fellelhető. Hasonló gazdagság mondható el az emlősök világáról is. A mezei nyúl, menyét, nyest, róka, őz nagy számban képviselteti magát, az ártéren említést érdemel a vidra és vadmacska is. Régen a farkas és nádi farkas ( aranysakál) is élt e tájon, az utóbbi újra feltűnt és terjedőben van.

 Ugyancsak Héja László előadásából tudjuk, hogy a Bala helységnév valószínűleg  a Bala személynévből származott, amely név bőségesen adatolt ugyan az Árpád-korból és később is, de eredete bizonytalan. A Bala helységnév a 13-14. században az ország több területén előfordul (Heves, Borsod, Szabolcs ,Baranya, Zala, Veszprém. Pozsony, Marosvásárhely),  a mi Balánkról először 1215-ben egy, a Váradi Káptalan elé került peres ügyben esik szó. Ezután egy IV. Béla idején keletkezett oklevél említi a balai nemeseket, majd az 1334/35. évi pápai számadáskönyvekben szerepel Bala tizedfizetőként. 1399-ben  Heves megyei falubirtokként tüntetik fel egy oklevélben, majd egy birtokper kapcsán a korabeli írásokban 1479-ig többször is megemlítődik.

„ Innen dél felé a Tisza keleti partján van Balla, Szentmiklós, Varsány,…” – írta Hungária című értekezését Oláh Miklós esztergomi érsek 1536-ban, 1544-ben pedig I. Ferdinánd király adományozza Pakosi Annának a hűtlenné vált Csulai Móré László balai, balaszentmiklósi, szenttamási birtokrészeit. 1544-ben egy tizedjegyzékben Balát Tiszabalának nevezik.

A lakosság létszámáról először 1552-ben a török hadjárat előtt történik említés, akkor még népesen lakott hely, hiszen 16 adóportát írtak össze. Akkoriban portánként 3 családdal, családonként 6 fővel számoltak, ami kb. 300 főt jelent .de ennél többről kell, hogy legyen szó, mert mint fentebb kiderült, voltak itt adómentes nemesek, és valószínűleg szintén nem adózó nincstelen zsellérek is. A hadjáratot valószínűleg Bala is megszenvedte, az 1571-es török dzsizje (adóösszeírás) mindössze 24 házzal említi, az 1591/92-es török összeírásban pedig csupán16 családot számolnak össze. A település 1598-ban, 1621-ben, 1672- ben még szerepel a terménytized-jegyzékekben,aztán egy időre elnéptelenedik.

A  Rákóczi-szabadságharc után, 1715-ben 7 jobbágycsaládot talált az országos összeírás, 1810-ben 89 lakosa volt Balának. 1881-ben történik meg a már említett vásárlás gróf Szapáry Gyula segítségével, akkortól Bala benépesült. Legtöbben 1913-ban lakták, abban az évben 758 lakosa volt. Azóta folyamatos a csökkenés. 1995-ben már csak 169 lakosa volt, manapság 100-120-an laknak ott.

De ez már egy másik történet.

A feltalálható irodalom és Héja László előadásának írásos kivonata alapján összeállította:

Pásztor Gábor

Megosztás