Az Orbán-rendszert csak az uniós források csökkenése ingathatja meg

Közzétéve ekkor: 2019 augusztus 20. 19:50

Pásztor

Békesi László közgazdász, volt pénzügyminiszter interjút adott a HVG-nek a rendszerváltás utáni évekről, az Orbán Viktor által kiépített Nemzeti Együttműködés Rendszeréről (NER) és arról, hogy mi vethet annak véget.

Ő, aki annak idején azt jósolta, az unortodox gazdaságpolitika össze fog omlani, elismerte, hogy három dologban is tévedett:

– Nem feltételezte, hogy a bankrendszer megsarcolását, az ágazati különadókat magyar gazdaság működését meghatározó multik torkán le lehet nyomni.

– Úgy vélte, a 2008-as pénzügyi válság után a fejlett világban alkalmazott neokeynesiánus gazdaságpolitika, a költségvetési és a jegybanki expanzió hosszú távon nem tartható fenn, a fedezet nélkül kiáramlott forrásokat visszavonják.

– Azt hitte, az Európai Unió nem nyeli le a magyar kormány pofátlanságát, a korrupciót, a visszaélések sorozatát, a demokratikus jogok csorbítását.

Hozzátette, hogy az elemzők szerint az Orbán-kormánynak óriási szerencséje volt, amiben talán igazuk is van. Orbán blöffölt, és egyelőre nem bukott le.

A kérdésre, hogy meddig tarthat a mostani rendszer, nem tudott határozott választ adni. Mint mondta,  ma már a társadalom nagyon jelentős része  érdekelt abban, hogy a rezsim hosszabb távon fennmaradjon.

„Egyre több a haszonélvező, és nem csupán az oligarchák, a maffiacsalád. Mindazok nyernek, akik közvetlenül ennek a körnek a megbízásából dolgoznak. A multinacionális cégek nagy része is beállt a sorba, haszonelvűen együttműködik az oligarchákkal, részese a korrupciónak. Továbbá az a nagyon széles kör is a rendszer fennmaradásában érdekelt, amelyik egzisztenciálisan fenyegetve van.”

Ezt a széles kört az állami-önkormányzati intézmények vezetői vezénylik, akik a rezsim hű emberei, s ők döntenek arról, hogy mi történjen a pedagógussal, az orvossal, az ápolóval, a katonával, a bíróval, a tanárral, az akadémikussal, a művésszel – azokkal, akik egzisztenciális kiszolgáltatottak.

A közgazdász szerint Orbán rendszere 2021-ig stabil marad. Ha ezután, az átalakuló költségvetés nyomán csökkennek az elosztható uniós források, összeomlik a  rendszer.

„ha 2021 után csökkennek az elosztható források, ezzel a támogatóinak az érdekei is csorbulni fognak. A rezsim vélhetően újabb jövedelem- és vagyonátcsoportosításra kényszerül, ami sokak érdekeit sértheti. Ez feszültséghez, elégedetlenséghez, esetleg tiltakozáshoz vezethet. Ha ez bekövetkezik, a nemzeti együttműködés rendszere belülről omlik majd össze.”

Szemtől Szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés