Az Orbán-kormány ünnepli magát, miközben épp megpecsételődött
Közzétéve ekkor: 2023 július 10. 14:56a magyar nyugdíjasok sorsa
Miközben óriási bajban vannak a magyar nyugdíjasok és lehet, hogy elfelejthetik a rendkívüli emelést és az őszi korrekció is veszélyben van, Rétvári Bence vasárnap ünnepelte magukat és közölte, hogy „a kormány a háborús időkben is megvédi a nyugdíjasok biztonságát”. Hogy mégis hogyan, az nem egészen világos, hiszen biztosan nem lesz évközi, nyári rendkívüli nyugdíjemelés (mint volt 2021. júniusban és 2022. júliusban), és egyáltalán nem biztos az sem, hogy novemberben sor kerül nyugdíjemelési korrekcióra.
„A kormány háborús időkben is megvédi a nyugdíjakat és a nyugdíjasok biztonságát; ezt garantálja a most elfogadott 2024-es költségvetés
– mondta a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára a közösségi oldalára vasárnap feltöltött videóban az MTI beszámolója szerint.
Rétvári Bence, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára beszédet mond az Országos Polgárőr Szövetség és a Lakitelek Népfőiskola szervezésében megrendezett XXVIII. országos polgárőr napon Lakiteleken a Hungarikum Ligetben 2023. július 8-án. Fotó: MTI/Bús Csaba
Rétvári Bence közölte: az ukrajnai háború, az elhibázott szankciók, az infláció, az áremelkedések a nyugdíjasokat veszélyeztetik leginkább.
„Mi azonban ebben az időszakban nem elveszünk a nyugdíjasoktól, mint ahogy azt a baloldali kormányok tették, hanem igyekszünk még többet adni” – fogalmazott.
A kormány jövőre is biztosítja az inflációkövető nyugdíjemelést, az emelt összegű 13. havi nyugdíjat, valamint megvédi a nyugdíjasok számára különösen fontos rezsicsökkentett árakat is – olvasható a bejegyzésben.
Veszélyben lehet a novemberi nyugdíjkorrekció is
Veszélyben lehet a novemberi nyugdíjkorrekció is, legalábbis Farkas András szerint van rá esély, hogy az első nyolc hónap átlagos inflációja 15 százaléknál nem lesz magasabb – így a januári emelés lefedte az egész éves inflációt. Mint kifejtette: az éves összesített nyugdíjemelés már tavaly sem haladta meg a nyugdíjasinfláció szintjét.
„Szinte biztosan nem lesz évközi, nyári rendkívüli nyugdíjemelés (mint volt 2021. júniusban és 2022. júliusban), és egyáltalán nem biztos az sem, hogy novemberben sor kerül nyugdíjemelési korrekcióra
– írta a Portfolión megjelent cikkében Farkas András nyugdíjszakértő. Ugyanis, mint kifejtette, az éves becsült inflációnak a január-augusztus közötti nyolc hónap tényadatai alapján szeptemberben a kormányzat által számítandó mértéke lehet, hogy nem lesz magasabb 15%-nál éves átlagban – ebben az esetben az éves inflációt lefedte a januári 15%-os nyugdíjemelés, így nem lesz pótlólagos korrekció.
Eközben, mint emlékeztett, 2023 első hat hónapjában 20 százalék felett volt a fogyasztói árak növekedése, és a nyugdíjas infláció még siralmasabb, hiszen
a januári 27,4%,
a februári 26,9%,
a márciusi 26,7%,
az áprilisi 25,3%,
és a májusi 22,9%
júniusban is 21,2% volt.
„Nem is beszélve arról, hogy a nyugdíjasok az emelések és a 13. havi nyugdíj dacára hónapról-hónapra szegényebbnek érzik magukat a brutális infláció tartós árnyékában, hiszen az érzékelt inflációnál jóval kisebb mértékben emelt nyugdíjból nagyobb arányban kell költeni az élelmiszerekre, amelyek árnövekedése az általános infláció kétszeresét (az első negyedévben a háromszorosát) is eléri
– fogalmazott a szakértő.
Megosztás
Hirdetés