Az álmok néha hamarabb teljesülnek

Közzétéve ekkor: 2016 december 22. 9:12

Bihari Józseffel , a versíróval az idén szeptemberben beszélgettem. Akkor csupán a vágy szintjén fogalmazódott meg benne verseinek megjelentetése, valamikor, a távoli jövőben. De úgy tűnik, a sors, ha ritkán is,  lehet kegyes.  Alig négy hónap telt el azóta, s december 17-én máris sor került első verseskötetének bemutatójára.

Frissen a nyomdából

Frissen a nyomdából

Az időzítés nem véletlenül esett erre az időpontra, hiszen ezen a napon mutatkoztak be „Miénk itt a ház” címmel az Ipolyi Kulturális Központ csoportjai, s Bihari Józsefet, a művelődési központ leszázalékolásáig volt igazgatóját, ma is az ottani dolgozói közösség tagjaként tartják számon. Azt  pedig, hogy Józsit – városszerte mindenki csak így nevezi  – mennyien szeretik, és mennyire számon tartják ma is, mi sem jelzi jobban, mint az, hogy rég nem látott számú közönség jött el a könyvbemutatóra.  Meg az hogy a rendezvény befejeződése után egy órával is még hosszú sor várt türelmesen ajándékként kapott könyve dedikálására.

Szecsei Vera, a rendezvény moderátora, Nagy Brigitta, a versek tolmácsolója a szerző, Bihari József és Pásztor Gábor

Szecsei Vera, a rendezvény moderátora, Nagy Brigitta, a versek tolmácsolója a szerző, Bihari József és Pásztor Gábor

Persze a várakozás nem volt nehéz, mert a támogatók jóvoltából a rendezvény végén kisebb fogadás várta a közönséget, mindenki kedvére válogathatott a különféle sós sütemények és finom borok közül, beszélgető csoportok alakultak ki, s láthatóan, de a visszajelzések szerint is igazi közösségi eseménnyé vált az irodalmi délután. Nem sok időt hagytunk a szerzőnek az élmények, benyomások feldolgozására, s ismét  leültünk beszélgetni.

Józsi! Amikor az ősszel említetted, hogy verseidet majd valamikor, a ki tudja, mikori jövőben szeretnéd kiadatni, merted volna-e gondolni , hogy erre ilyen hamar sor kerül?

Abban reménykedtem, hogy ez nem a nagyon távoli jövőben következik be, de hogy ilyen hamar, legmerészebb álmomban sem gondoltam volna. Azért sem, mert ehhez nem csak az kellett, hogy akadjon vállalkozó a könyvecske kiadására, legyenek támogatók, akik anyagilag lehetővé teszik a megjelentetést. Az is kellett, hogy az emberek kíváncsiak legyenek arra, mi is van most a Bihari Jóskával.

Engem nagyon sokan ismertek, de azt gondoltam, a betegségem óta eltelt évek elidegenítettek Törökszentmiklóstól. De nem! Rá kellett jönnöm, hogy akik régen ismertek, most is ismernek, akik valaha szerettek, most is szeretnek. Ezért a megvilágosodásért azonban nekem is tennem kellett. Ki kellett másznom a gubómból, újra az emberek, az ismerősök, barátok közé kell mennem. Egy régi, közeli hozzátartozóm mondta egyszer,hogy ne sírj, ha nincsenek barátaid, mert neked kell az első lépést megtenned. A kapcsolatokat tartani kell, ha megszűntek, fel kell őket újítani. Ha otthon üldögélsz, soha nem lesz új barátod, a régieket pedig elveszíted.

A szerző Nagy Gyulának dedikál. Jobbra tőle Medgyessy Klári, az Ipolyi igazgatója.

A szerző Nagy Gyulának dedikál. Jobbra tőle Medgyessy Klári, az Ipolyi igazgatója.

Nagyon bölcs mondás volt, s a benne megfogalmazott intelmekhez tartottam magam. Elkezdtem ide-oda járni, a régi kapcsolatokat feleleveníteni, s megpróbáltam visszakerülni abba a vérkeringésbe, amelyikben a betegségem előtt voltam. Ez persze azért volt lehetséges, mert fizikailag és lelkileg is sokkal jobban éreztem magam, mint korábban.

– Mitől? A betegségedet, a Parkinson-kórt visszafordítani, gyógyítani nem lehet, s állapoton látványosan javítani sem.

– Így van, s én is majdnem megadtam magam a Parkinsonnak. A kezelőorvosom mindig mondta, hogy a pozitív lelkiállapot, valamilyen cél, a figyelem lekötése minden gyógyszernél többet ér. Hittem is nem is. Igaza lett. A szeptemberi újságcikk (http://www.serfozoistvan.hu/szemtolszembe/betegsegbe-nem-szabad-belesullyedni-mert-az-maga-halal/ ) gyökeresen megváltoztatta életemet. Az döbbentett rá, mennyien számon tartanak, milyen sokan kíváncsiak ennyi év után rám. Valósággal sokkolt – pozitívan – amikor megtudtam, hogy két nap alatt közel 1500-an kattintottak a riportra és olvasták el azt. Rettenetesen örültem neki és ez adta meg a lökést, hogy gyerünk, próbáljuk meg a kötet kiadatását.

A dedikálásra várók sora

A dedikálásra várók sora

Kisebb-nagyobb félelmekkel akkor kezdtem tapogatózni, mit lehetne tenni, s attól a pillanattól kezdtem ismét élni, emberek közé járni. Félelmeim azért voltak, mert verseimet hivatalos kritikus nem látta, azokról véleményt nem mondott, nem tudtam, milyenek lesznek a reflexiók.

– Azt hiszem, a könyvbemutatón tapasztaltak véget vetettek aggodalmaidnak.

Szinte hihetetlen volt számomra, hogy ennyien jöttek el a könyvtárba, oly sok ember érdeklődött irántam és a verseim iránt. És egyértelműen úgy láttam, ez a kíváncsiság őszinte volt, a közönség soraiban könnyeiket morzsolókat is láttam. Azóta pedig sorba kapom a gratuláló  e-mail-eketaz utcán ismerősök és számomra ismeretlenek állítanak meg, rám mosolyognak, van hozzám egy-két kedves szavuk. Sőt! Kötetet kérnek tőlem maguknak, rokonoknak, ismerősöknek karácsonyi ajándékba. Döbbenetes.

Nem rosszindulatú kérdés, csak kérdés: Nem tartasz attól, hogy kicsit fejedbe száll a dicsőség, elszalad veled a ló?

– Ettől nem félek. Nem tagadom, jól esik a siker, jól esik fürdőzni a szeretetben, de éppen a betegségem miatt tudom, a dicsőség és minden velejáró mulandó. Természetesen a siker változtatott az életemen, önbizalmat adott, megerősített a hitemben, hogy nem csupán öncéllal, magamnak írogatok. Sokan jeleztek vissza, hogy egy-egy versben magukra, saját érzéseikre ismertek, mintha azok róluk szólnának. De mindez úgy csapódik le bennem,hogy elkezdődött valami, amit vigyázva építgetni kell tovább.

Baráti gratuláció

Baráti gratuláció

– Sokan és gyorsan összefogtak, hogy erre a könyvbemutatóra sor kerülhessen.

Ez számomra is nagyon kellemes meglepetés volt, a legszebb benne pedig az, hogy az önzetlen segítség lehetővé tette, hogy a könyvecske közkinccsé válhasson. A kiadóval ugyanis úgy döntöttünk, hogy ez az első kötet legyen ingyenes, akik kíváncsiak rá, adjuk nekik oda díjmentesen. Azoknak, akik ezt lehetővé tették, ezúton is szeretném megköszönni támogatásukat. A Filmvarázs Stúdió Kft-nek (T1TV), hogy vállalta a kiadást, a nyomdai munkák intézését, a szponzorok felkutatását, Markót Imre polgármesternek, Révi Attila alpolgármesternek, Fejér Ilona képviselőnek, Szabóné Csökmei Edit lelkésznek, Szőke Andrásnak és Serfőző Istvánnak, a kiadás költségeinek fedezését, Oravecz Mihálynak, a Lipóti Pékségnek, a Fornettinek a fogadásra felajánlott borokat, süteményeket, tortát, Tündérvirág Ilinek a gyönyörű csokrokat, Majtényi László órás gravírozott dísztollát.

fogadas-facebook-foldvari-edit– A történtek tükrében fogalmazódtak meg új tervek?

– Igen. Úgy gondolom, ideje egy kicsit az irodalomelméleti, verstani ismeretekben elmélyedni. Eddig teljesen ösztönösen írtam, de most úgy érzem, palléroznom kell magam. A mondandó jön, de egyáltalán nem mindegy, milyen formában kerül papírra. Szakmai ismeretek birtokában tágabbá válnak a lehetőségeim.

– Ez azt jelenti, bővíteni szándékozol témakörödet?

– Azt. Többen mondták már, jó humorom van, s talán ez irányba kellene picit mocorogni. Játékos, szójátékos versekre gondolok, meg gyerekversekre. Kacérkodok a prózaírás gondolatával is. Azt hiszem, szép meséket tudnék írni, novellák formájában pedig érdekes történeteket. De még nem tudom, melyik irányba indulok el. Lehet, hogy többfelé is.

– Első álmod megvalósult, és hamarabb, mint gondoltad. Van-e újabb vágyad?

– A könyvbemutatón úgy érzékeltem, az embereknek szükségük lenne ilyen típusú programokra, megfelelő színvonal, körítés mellett sokan szívesen megismernék a helyi értékeket, hiányzik nekik a kellemes, kulturált időtöltés. Ezért szeretném, ha a város ez irányban tenne egy lépést előre, létre jönne egy olyan programsorozat, amely összekovácsolná az ilyesmire szabad  vegyiértékekkel rendelkezőket, s kialakulna egy egészséges lokálpatriotizmussal bíró közösség.

– Azt hiszem, ebben nem vagy egyedül, s bízzunk benne, hogy egyszer a szándékok összeadódnak. Köszönöm a beszélgetést.

Pásztor

Fotók: Földvári Edit, Ipolyi Kult. Közp., Molnárné Domán Julianna és Oláh Zoltán.


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés