Az akusztikus gitár virtuózai Törökszentmiklóson
Közzétéve ekkor: 2019 május 9. 12:53Pásztor Gábor
Mint lassan két évtizede minden májusban, idén is – immár 18. alkalommal – megrendezi az Akusztikus Gitárzene Egyesület a Nemzetközi Akusztikus Gitárzenei Fesztivált. A 2002 óta több mint 20 várost érintő, 150 előadást bőven meghaladó, a világ minden részéről több mint 80 gitárművészt felvonultató koncertsorozatnak ezúttal Kismaros, Győr, Érsekvadkert és Esztergom ad helyt, s az akusztikus gitárzene rajongói miként mindig, most is zenében és hangzásban gazdag, magas színvonalú előadásban részesülhetnek.
A felsorolásból kimaradt Törökszentmiklós, amely május 8-án a turné második állomása volt. Míg az országos fesztiválnak otthont adó helyszínek évente változnak, ez a város 2013 óta állandó állomása a koncerteknek. Ez nem véletlen, mert az azóta nemzetközi elismertséget magának kivívó, több nagylemezt megjelentető, azokon szereplő Szabó Sándor, a fesztivál kitalálója, kezdetektől szervezője itt született, itt nőtt fel, itt kezdte bontogatni szárnyait, s az őt szülővárosával összekötő szálakat sohasem szakította el. Közismert, kedvelt alakja volt Törökszentmiklósnak, ma is törzsközönsége van, s mint mondja, ma is hálás befogadó közönségre számíthat.
A város azért is kihagyhatatlan állomása a turnénak, mert más, jóval nagyobb településekkel ellentétben, itt megteremtődnek a koncerthez szükséges feltételek. Mint Szabó Sándor mondja, a gitárfesztivál csak úgy működhet, ha van mögötte egy komoly akarat. Csak az övé nem lenne elég, kell a művelődési házé, a városé, a polgármesteré. Ez Törökszentmiklóson megvan, s nagyon reménykedik benne, hogy ez a jövőben is így marad.
A külföldi fellépők is állandóan változnak, még állomásonként is. Az idén hatan kaptak meghívást, közülük hárman léptek színpadra Törökszentmiklóson: Steve Baughman (USA) már másodjára jár Törökszentmiklóson. Muzsikája a kelta és a közép-amerikai folk tradíciókból táplálkozik, technikáját egy régi, mára szinte elfeledett bendzsó technikából vette át és alkalmazza a gitáron. Hogy hogyan kell ezt érteni, úgy érzékeltette, hogy a gitár mellett bendzsón is játszott. Melodikus zenét ad elő és ehhez izgalmas ritmusvilágot alakított ki.
Gionni Di Clemente (Olaszország), 10 húros klasszikus gitáron játszik. Ragyogó előadó s egyben komponista, akinek zenéjében a latin érzület és szenvedély harmonizál más kultúrákkal. A más kultúrát most arab lanton előadott arab zene képviselte.
Giovanin Seneca (Olaszország),szintén komponista is, aki számos darabot írt gitárra. Koncertező muzsikusként megfordult Berlinben, Cannes-ban, New Yorkban, Philadelphiában, Isztambulban, Tel-Avívban, Kairóban, Alexandriában. Az est színesítéseként a két olasz egy számot duóban is játszott, Seneca pedig Bakondi Andrással egy nóta erejéig countryt adott elő.
Arra, hogy mitől függ, mikor, kik szerepelnek az országos koncertsorozaton, Szabó Sándor válasza a következő volt: – Sok külföldi turnén, fesztiválon vettem részt, ahol lehetőségem volt komoly tudású, különleges gitárosokkal együtt játszani. Sokukkal kialakul egy kölcsönös szimpátia, közülük válogatok, kik jöjjenek. Ez általában viszonzásos alapon történik, én meghívok valakit, ő visszahív. Persze az is meghatározó, hogy az adott időpontban ki ér rá, kinek nincs más lekötöttsége. De talán még ennél is fontosabb szempont, hogy a koncertek magas színvonalúak, lehetőleg különlegesek és színesek legyenek, kapjon helyet benne az elvontabb és a relatíve populárisabb zene –
A turnén külföldiek mellett természetesen magyar fellépők is vannak. Itt, Törökszentmiklóson Szabó Sándor mellett évek óta muzsikál Bakondi András, úgy tűnik, állandó meghívott lesz Bagi László, s volt már vendég a Szombati-Stelli duó is. Bakondi és Bagi szereplése – akik tavaly szólóban gitároztak, most duóban léptek fel – könnyen érthető, még a hőskorban Szabó Sándorral együtt játszottak az idősebbek által jól ismert SzaMaBa együttesben. Bakondi András ráadásul törökszentmiklósi, ma is itt él a városban. Egy időben évekre eltűnt a szem elől, csupán otthon zenélt a négy fal között magának. Aztán, mint mondja, egyre inkább hiányzott a zene örömének másokkali megosztása, s úgy döntött, ismét a nyilvánosság elé lép. Műsorait a közönség igényeit figyelembe véve alakítja ki, csak olyan számokat játszik, amelyeket maga is szeret.
– De ezeket a műsorokat nem csak ő, a hallgatóság is szereti. Mint ahogy szerda este is szerette, s szerette az egész koncertet. Szabó Sándor most sem csalódott. A törökszentmiklósi publikum most is hálás, értő közönség volt.
Szemtől Szembe
Megosztás
Hirdetés
2 hozzászólás
A Csitári hegyek alatt….bendzsóra írva… szuper volt.
Bizonyíték, hogy vannak jó gitárosok akik Miklóson élnek!