Apáról Fiúra Egyesület: Közművelődési díj a köz műveléséért

Közzétéve ekkor: 2019 február 16. 10:30

Pásztor Gábor

Az idén január 22-én, a Magyar Kultúra Napján a Törökszentmiklós Város Közművelődési Díjat az Apáról Fiúra Népművészeti és Kézműves Egyesület kapta meg. A 26 éve még alapítványként létrejövő szervezetnek nagyon sokat köszönhet a város, neki köszönhető, hogy annak idején megismerkedett a lakosság a játszóházak világával. Az évek folyamán a szűkös anyagi lehetőségekkel, az állandó működési és kiállítási hely hiányával, a gyakori költözés gondjával  küszködve először a városban, majd országosan ismertté és elismertté vált.

Ma már rendszeres meghívottja a Népi Kézműves Alkotóházak Országos Egyesületének, szakmai együttműködési megállapodásuk van a Hagyományok Házával, a tagok között akad Junior Príma díjas, s kétszer is elnyerték az Év Műhelye díjat. Népi Iparművészeket, Népművészet Ifjú Mestereit tudhatnak soraikban, akik közül már négynek is volt kiállítása a Műcsarnokban. 2017-ben Lengyelországban a nemzetközi folk fesztiválon bemutatkozhattak a Játékszigettel.

Lehetne még sorolni az elért sikereket és eredményeket, amelyek erősen hozzájárulnak az elismertséghez, de a város közművelődési díját valószínűleg nem igazán ezzel érdemelték ki. Hanem azzal, amit a díj megnevezése is tükröz, hogy ez alatt a huszonhat év alatt rengeteget tettek a köz műveléséért. Rendszeresen kézműves találkozásokat, folk napokat, kiállításokat, alkotótáborokat szerveztek, 2003 óta pedig minden évben megrendezik a nagyon sok érdeklődőt vonzó Pünkösdi vigadalmat, amely különleges eseménynek számít megyei szinten is.  Már évekkel ezelőtt egyesületté váltak, de profiljuk, tevékenységük s céljaik semmit nem változtak.

 

De melyek is ezek a célok? A legfőbb az, hogy a népművészetet, kézműves hagyományokat megismertessék, megszerettessék a felnövekvő nemzedékekkel, ugyanakkor törekednek a felnőtt korosztályok elérésére, a tevékenységekbe való bevonására is. Jelen vannak minden városi rendezvényen, amelyeken sokszínű és tartalmas elfoglaltságot biztosítanak az érdeklődőknek. Az egyesület tagjainak  sokoldalú képzettsége lehetőséget nyújt főleg a fiatalok, de minden generáció szórakozva való művelődésére, a népművészeti ágak megismerésére, nem egy mesterség különböző fokon való elsajátítására.

Az idén pályázott, nyert, s a Csoóri Program támogatásával nyolc 30-60-120 órás tanfolyamot szervezett az egyesület – bútorkészítő, nemezkészítő, fazekas, viseletkészítő, kosárfonó, gyöngyhímző, szövő és csuhétárgy készítő -, amelyek közül öt akkreditált, azaz oklevelet is ad az elvégzéséről. Molnár Anett, az egyesület elnöke elmondta, hogy az akkreditációt – annak hivatalos elismerése, hogy egy szervezet, természetes személy alkalmas bizonyos tevékenységek  elvégzésére –  együttműködési megállapodás keretében a Hagyományok Háza végzi, az döntötte el a tanfolyamok időkeretét, az azokat vezető mesterek pedig saját munkanaptárukhoz igazították az időbeosztást.

A tanfolyamoknak, amelyekre egész Kelet-Magyarországról – többek közt Debrecenből, Hajdúnánásról, Makóról, Békéscsabáról – és Budapestről is érkeztek, mintegy hatvan résztvevője van. A vizsgákat  a Hagyományok Háza szakemberei előtt kell letenni, a kosárfonók már túl vannak ezen, mindannyian sikerként könyvelhették el azt.

Az egyesület közel ötven taggal négy szakkört is működtet – szövő, pingáló, gyöngyöző és öltögető – ezek egész évben folyamatosak, kéthetente, havonta tartják őket, s míg a tanfolyamok 18 éven felüliek jelentkezését fogadják, a szakkörök minden korosztályt megcéloznak. A foglalkozások nyitottak, s bár van egy törzsgárda, azokhoz folyamatosan és bármikor lehet csatlakozni.

Az egyesület tagjainak és vezetőinek nagyon jólesett, hogy munkájukat a város ezzel a kitüntetéssel is elismerte, s ez tovább inspirálja őket. Nagyon remélik, hogy ismét kiírják a Csoóri-pályázatot, mert bővíteni szeretnék a tanulható mesterségek körét, s még több érdeklődőt szeretnének bevonni a kézműves tevékenységekbe.

Szemtől Szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.



Hirdetés