Ami a Fidesz–érában szükséges volt, most teljesen fölösleges.
Közzétéve ekkor: 2019 november 8. 10:00Tényleg „Törökszentmiklós az első”?
Pásztor Gábor
Mint arról két napja hírt adtunk, (Új képviselő-testület van, együttműdés, béke nincs) Törökszentmiklóson váratlan eredménnyel zárult a képviselő-testület november 5-i alakuló ülése. A Fidesz-frakció nem szavazta meg a Szervezeti és Működési Szabályzat (SZMSZ) módosítását, benne a két alpolgármester megnevezésének, egy polgármesteri tanácsadó kinevezésének lehetőségét. Valószínűleg ezért nem született konszenzus aztán a fideszes elnökletű és fideszes többségű Szociális, Egészségügyi és Sport Bizottság létrehozásáról, s ezért nem került sor a képviselői juttatások megemelésére sem.
A történtek általános megütközést keltettek, hisz a legtöbben azt hitték, a választások lezajlásával véget és a szembenálló felek közötti háborúskodás, a képviselők a kampány során fennen hangoztatottért, Törökszentmiklósért dolgoznak majd vállvetve. Nem ez látszik bekövetkezni, úgy tűnik, a harc permanenssé válik.
Valószínűleg mindkét oldalon megsejtették, a kialakult helyzet a választók erős nemtetszését váltja ki, ezért szükségét érezték a maguk védelmébeni nagyközönség előtti magyarázatnak. Markót Imre már aznap délután a következőket írta Facebook-oldalára:
„Az elmúlt 12 napban négy alkalommal egyeztettem Budai Ferenc képviselő úrral. És a legvégén meg is született a közös egyezség: azaz 2 alpolgármestere lesz a városnak, úgy, hogy mindkét oldal ad egyet-egyet, és megállapodás született a 3 bizottság tagságáról is, elnökeiről is. A mai ülés előterjesztései ennek tükrében készültek el. A nyilvános előterjesztések is visszaigazolják mindezt, bárki láthatja a város honlapján: alpolgármesternek jelöltem Révi Attilát és Budai Ferencet,A fideszes képviselők épp ezt, az SzMSz módosítást fúrták meg nem szavazatukkal.”
Budai Ferenc, a Fidesz-frakció vezetője másnap pont az ellenkezőjét állította:
„Markót Imre polgármester és a Fidesz-frakciója között semmilyen megállapodás a tegnapi testületi ülés előtt nem köttetett. Csak néhány dolog vált világossá; miszerint kapunk egy bizottsági elnöki posztot bizottsági többséggel, és az, hogy kiket delegálunk a bizottságokba Nem született megállapodás a két alpolgármesteri pozíció betöltéséről, így a polgármester úr valótlanságot állít, hogy mi felrúgtuk az állítólagos megállapodást. Nem kívánjuk felesleges költségekkel terhelni a várost, ezért nem támogatjuk a – véleményünk szerint – teljesen felesleges főtanácsadói poszt létrehozását. Ezért az SZMSZ-t sem szavaztuk meg.”
Egy kommentelő Facebookon azt írta, valaki nem mond igazat. De ki? Az tény, hogy Markót Imre a fent leírtakat már jóval korábban nyilvánossá tette, s ez szerepelt az előterjesztésben is. Az sem hallgathatom el, hogy egy, az első pillanattól kezdve erősen fideszes elkötelezettségű, szavahihető bennfentes Budai Ferenccel ellentétesen az ellenszavazás egészen más okát súgta meg nekem. Mivel azonban személyesen a tárgyalásokon nem voltam jelen, állást nem foglalhatok, nem mondhatom meg a tutit, azt hogy kinek, mennyiben van igazat. Döntsön mindenki szíve szerint.
Az azért érdekes, hogy a Fidesz nem fogadja el Révi Attilát, „mivel Révi úr a Jobbik megyei listavezetője és a párt megyei alelnöke”, mert „az alpolgármesteri pozíciót egy olyan képviselőnek kell betölteni az OSZE képviselőcsoportjából, aki nem kötődik egyik politikai szervezethez sem.” Budai Ferenc viszont annak ellenére, hogy szintén pártpolitikus, hiszen a Fidesz-KDNP tagja, alkalmas lenne e pozícióra. Ami ott kizáró ok, itt nem. Nem az ilyesmit nevezik kettős mércének? És az sem számít, hogy a választópolgárok 63,92 %-os támogatást adtak Révinek, szemben a fideszes jelölt 33,48 %-os támogatásával?
Budai Ferenc egy megjegyzésénél még érdemes megállni:
„Ha elfogadtuk volna ezt a javaslatát (a két alpolgármester jelölését) polgármester úrnak, még mindig fennállt a veszélye annak, hogy a Fidesz-frakció jelöltjét egyszerűen nem szavazzák meg.”
Ez a megjegyzés felveti a kérdést, Budai úr ennyire felkészületlen önkormányzati ügyekben, vagy nem is akarta a megoldást. Holott az roppant egyszerű lett volna. Javaslatot tehetett volna arra, hogy az ő személyéről, az ő alpolgármesterségéről hozzanak először döntést, s azonnal kiderül, megalapozott-e az aggodalma. Lehetne még mazsolázgatni az ellentmondásos dolgokat, de a terjedelemnek határt kell szabnunk.
Annál is inkább, mert van egy majdnem elsikkadó „apróság”, aminél meg kell állnunk. Egy másik, Budai Ferenc megfogalmazása szerint teljesen felesleges dolog, a tanácsadói poszt létrehozása. Ez viszont nagyon is megfogható, mert dokumentálható. Szerencsére, mint szokták mondani, az internet nem felejt, azt is megőrzi, amit az érintettek később szívesen elfelejtenének. Ismét azt kell mondanom, nem foglalhatok állást, nem tudom, hogy a tisztségre szükség van-e vagy sem, de azt igen, nem egészen ördögtől való felvetés ez, hiszen volt már rá példa Törökszentmiklós történetében.
2006-ban, amikor Dr. Juhász Enikő elnyerte a polgármesteri címet, a Fidesz pedig 10 egyéni körzetből 8-at megnyert, a polgármester asszony első feladatai egyikének tartotta egy polgármesteri tanácsadó kinevezését. Már az alakuló ülésen – mint most – javaslatot tett az addig Törökszentmiklóson hírből sem ismert, városhoz abszolúte nem kötődő Dr. Tóta Áronné tanácsadói funkcióra való kinevezésére. Javaslatát meg nem indokolta, a tanácsadói munkakör feladatrendszerét még csak nem is vázolta, a munkáltatói jogkört, az elvégzett munka számonkérésének jogát kizárólagosan magának vindikálta.
Íme:
Az ellenzék részéről Serfőző István rá is kérdezett:
„Tekintettel arra, hogy nincs érvelés, indoklás, elképzelés az anyagban, szeretné tudni, hogy (Dr. Juhász Enikő) tervei szerint mi volna ez a munkakör, milyen feladatokat látna el a majdan megbízandó főtanácsadó. Milyen költségkihatással jár a létszámbővítés, és hol található meg a forrása az elképzelésnek?
A kérdésekre mindössze annyi volt a válasz, hogy az előttük álló feladatok megoldása miatt szükség van a tanácsadói segítségre, a költség forrása a polgármesteri hivatal forrásaiból lesz megoldva úgy, hogy a lehető legtakarékosabb megoldást választják.
A képviselő a kérdéseire kapott választ nem tudta elfogadni, ismét rákérdezett, melyek azok a konkrét feladatok, amelyek tekintetében szükség van egy főtanácsadóra. Választ nem kapott, mint ahogy arra sem, milyen költségvonzata lesz ennek.
Mindezek ellenére a fideszes képviselők közül többen is kijelentették, a kialakult helyzetben a polgármester asszonynak szüksége van tanácsadóra. Egyikük aztán ügyrendi javaslatban kérte a vita lezárását, s miután ezt a képviselők elfogadták, Dr. Juhász Enikő polgármester szavazásra tette fel a kérdést. A 18 tagú képviselő-testület 14 igen igennel elfogadta az előterjesztést, s megalkotta a rendeletet.
Annyi később kiderült, hogy a megbízatás nem kevés pénzért heti 4 órás munkaidőre szólt, de hogy mi is volt ez a munka, máig sem derült ki. Az már csak hab a tortán, hogy amikor 2013 szeptemberében, Áder János köztársasági elnök javaslatára Dr. Tóta Áronnét a Nemzeti Választási Bizottság tagjává választották ő az önéletrajzába a következőket írta:
Vagyis, október 2-től töltötte be azt a megbízást, amiről az önkormányzat csak október 12-én határozott. Dr. Juhász Enikő tehát már a testületi ülés előtt leszerződtette a főtanácsadót, mert valószínűleg biztos volt benne, hogy a fideszes többség úgyis megszavazza. Ennek a testületnek akkor tagja volt Kovács László is, aki támogatólag ugyan nem szólalt fel, de az igen gombot gond nélkül megnyomta.
Lehet, hogy október 5. délelőttjén ez jutott eszébe, mert rákérdezett ugyan, mi indokolja a tanácsadó kinevezését, de tovább nem forszírozta a dolgot. Az is lehet, hogy Budai Ferenc 2006-ban még nem lévén képviselő, nem tudott minderről. De miért nem konzultált facebookos beírása előtt Kovács Lászlóval? Ő az első pillanattól, a rendszerváltástól kezdve folytonosan képviselő, ha másnak nem is, de neki minden megtörténtről tudnia, emlékeznie kell. Még akkor is, ha ez olykor nem kellemes.
Szemtől Szembe
Megosztás
Hirdetés