Amatőr képzőművészek a helytörténeti múzeumban

Pásztor Gábor

„A meghívó amatőr alkotók kiállítására szólít. Amatőrségüket a kiállítók felvállalják, hisz ez az igazság, tisztában vannak tevékenységük, státuszuk miként- jével.”- E szavakkal nyitotta meg Sindel Mihály művésztanár azt a tárlatot, amely tegnap nyílt meg a Butyka Béla Helytörténeti Gyűjteményben, s amelyen három tősgyökeres törökszentmiklósi alkotó; Batonai Dánielné, Csák Jánosné és Sajtós György mutatkozott be a város érdeklődő közönsége előtt.

A bemutatkozás csaknem szó szerint értendő, hiszen Csákné Molnár Klárának ez élete első kiállítása, Batonainé Rózsika ugyan kétszer már részt vett Martfűn az amatőr alkotók zsűrizéssel egybekötött megmérettetésén, de szülővárosában első alkalommal lép közönség elé. Hármójuk közül Sajtós György, a szinte mindenki által ismert Gyuri az egyedüli kakukktojás, aki már nem egy tárlaton volt jelen műveivel.

„ De mit is jelent, hogy amatőr? – tette fel a kérdést Sindel Mihály, s rögtön meg is válaszolta.” Amatőr valaminek nem hivatásszerű, pusztán szórakozásból, kedvtelésből való művelése. Amatőr művész olyan egyén, aki valamilyen művészeti ágban önmegvalósító, reprodukáló és alkotó tevékenységet folytat, jellemzően nem megélhetőséget szolgáló jövedelemszerzés céljából”

Nem véletlenül idéztem a fentieket a megnyitó beszédből. Egyrészt ebből a két mondatból kiderül, hogy amatőrségen ez esetben nem a hozzá nem értésre kell gondolni, hanem a nem jövedelemszerzés céljára. Másrészt hangsúlyozandó, hogy az amatőrség valaminek a szórakozásból, kedvtelésből való művelése. Ezt legjobban Csákné Klára fogalmazza meg a lényeget érintve, két társa nevében is, amikor azt mondja: „ A festés szórakoztat, kikapcsol. Közben CD-ről verseket, zenéket hallgatok. Nagyon jó időtöltésnek tartom.”

Ők hárman régóta ismerik egymást, sok a közös bennük. Mindhárman festenek – Gyuri grafikázik is -, mindhárman nyugdíjasok, a hölgyeknek közös volt a hivatásuk, óvónők voltak, s pályafutásuk során gyakran szükség volt kreativitásukra, rajztudásukra. Mindegyikük képzőművészet iránti érdeklődésének felkeltésében meghatározók voltak valamikori rajztanáraik, Sindel Mihály és R. Tóth Péter.

A sok közös vonás ellenére a rajzolás, festés igénye iránt a végső lökést mindegyiküknél más és más adta. Csákné Klára így emlékezik: „Nyugdíjazásom után hiányérzetem volt, valami elfoglaltság kellett. Tanár bátyám javaslatára – aki maga is amatőr festő volt  – én is megpróbálkoztam a vászonnal és akrillal. Nagy kedvvel festegettem, de sokszor voltam elégedetlen „művemmel”. Környezetem viszont időnként megdicsért, s lassacskán elhittem, talán elfogadható, amit csinálok.”

Batonainé Rózsikára Párizs hatott, ahol volt szerencséje  huzamosabb időt eltölteni: „Párizsban több galériában, múzeumban megfordulhattam. Gyönyörködtem olyan hírességek alkotásaiban, mint Picasso, Gauguin, Monet, és még lehetne sorolni. Ezek után, természetesen nem hozzájuk mérve magam,  elnyomhatatlan késztetést éreztem a festésre. Fotók, újságok képei alapján dolgoztam akvarellel, akrillal, pasztellel.”

Sajtós Györgynél kicsit kacifántosabb a helyzet. Mint meséli, a középiskolát helyben, a Bercsényi Gimnáziumban kezdte, de a tanulás nem igazán kötötte le. Óra közben odafigyelés helyett inkább a lányokat kezdte rajzolni. A végeredmény az lett, hogy egy év után elhagyta a gimnáziumot s elszegődött ipari tanulónak. De hamarosan megbánta a dolgot, s a tanoncévek után a munka mellett leérettségizett.

A tehetség ugyan megmaradt, de a rajzolás háttérbe szorult nyugdíjazásáig. „2012-ben egy barátom családi tragédiája vezérelt a portrék készítésére, s ma már időm egy részét ezek rajzolása, festése tölti ki. Ezek készítését általában valamilyen eseményhez, névnap, születésnap, stb. kötöm.  Fotók alapján, emlékezetből készülnek, de előfordul, hogy „ élőben” skiccelek” – mondta. Ezeket a portrékat aztán vagy odaadja az érintettnek, vagy csak kirakja a Facebookra.

A kiállításon, mely megnyitóján közreműködött Csík Csaba Krisztián előadóművész, szinkronszínész és Szendrei Menyhért gitáron, s mely az „Arcok, tájak, virágok” címet kapta, tájképek, csendéletek és portrék tekinthetők meg. A három amatőr alkotásai nem amatőr szinten.

Sindel Mihály a következőkkel zárta megnyitóját: „Ez a kiállítás örömteli esemény városunkban, jó, hogy létrejött.” Csak egyetérteni tudok  vele.

Szemtől Szembe

Megosztás