A rogáni kommunikáció hősiesen próbál pozitív fideszes üzenetet kreálni

Közzétéve ekkor: 2024 február 13. 13:45

a lemondásokból

A 444 cikkéből akkora botrány lett, hogy nyolc napon belül belebukott Novák Katalin és Varga Judit, sőt Balog Zoltán karrierjének is vége.

Az ügy kavarodást okozott, a kormánymédia napokig csak hallgatott, mint a sír, sőt egy egész temető. Aztán maga Orbán jelentkezett a miszlikbe vágós alaptörvény-módosításával, és csak ekkor kezdett életjeleket mutatni a máskülönben gyorsreagálású rogáni propagandagépezet: a megafonosok sorra bólogatták végig a nemzet vezetőjének beszédét.

De Apáti BenceBohár DánielDeák DánielDéri StefiIbolya CsengeKorondy TamásSzarvas Szilveszter és a többiek már a lemondással/visszavonulással egy időben elkezdték gyártani a megafonos hirdetéseket, amik mind azt az üzenetet sulykolják, hogy:

a jobboldali politikusok vállalják a következményeket, ha hibáztak, míg az ellenzék nem, úgyhogy kussoljon, és amúgy is egyetért a pedofíliával.

 Illusztráció: Kiss Bence/444

Persze megsüvegelendő, hogy ebből a sztoriból is megpróbálnak baloldalellenes kampányt kreálni, de azért nincs könnyű dolguk. Gyakorlott olvasóknak nem meglepő, de gyakorlatilag minden elemében hazugság az állítás.

Milyen felelősségvállalás?

Egyrészt hol volt akkor a felelősségvállalás, amikor (a teljesség igénye nélkül):

  • Rogán Antal propagandaminisztert a helikopterezés, külföldi luxusutazások, eltitkolt lakásrészek és gyanúsan olcsón eladott belvárosi önkormányzati ingatlanok miatt a nyilvánosság elől elbújtatták.

  • Szijjártó Péter külügyminiszter – miközben a Facebookon úgy tett, mintha az irodájában dolgozott volna a fehérorosz politikai válság megoldásán – lebukott, hogy az ország egyik leggazdagabb építési vállalkozójának Lady MRD nevű luxusjachtján nyaral az Adrián, majd erről nem volt hajlandó mondani semmit.

  • Kocsis Máté, a kormánypárt frakcióvezetője, miközben a Facebookon úgy tett, mintha a Kossuth téren ünnepelne október 23-án, lebukott, hogy éppen Krétán nyaralt.

  • A 260 milliárd forintot alapítványokba kiszervező Matolcsy György MNB-elnök mindkét fia a jegybankelnök unokatestvérétől kapott több 10 milliós hitelből vett rózsadombi villát.

  • Kósa Lajos miniszter érintett volt egy csengeri asszony 1300 milliárd forintos csalásában, de erről semmit sem mondott, ahogy arról sem, hogy miért készült közjegyzői okirat arról, hogy a csaló megajándékozza 800 millió forinttal a miniszter édesanyját, aki 82 éves nyugdíjas óvónő létére megveszi egy sertéstelep felét, majd egyből nyer 123 milliót telepfejlesztésre, a miniszter felesége pedig 6 millióért vett meg egy 120 milliós tőkéjű céget, aminek a lányai lettek az ügyvezetői.

  • Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes titokban Afrikába és Svédországba járt vadászni, de ezek az utazásai szerinte magánügyek, mert a vadászatokat ajándékba kapta, például egy olyan vállalkozótól, aki 20 évre megkapta a közpénzből felújított, eredetileg a hátrányos helyzetű gyerekeknek szánt noszvaji hotel bérleti jogát.

(Az egyébként igaz, hogy a Fidesz EP-frakciójának vezetője lemondott mindenről, miután a járványkorlátozások idején a rendőrök elfogták, amint egy ereszcsatornán, véres kézzel, ekivel a hátizsákjában menekült egy brüsszeli melegorgiáról – csakhogy Szájer Józsefet most pont nem hozták fel pozitív példaként.)

Mi miatt feleltek?

Most, hogy beláttuk, hogy a személyes felelősségvállalás a kormányoldalon nem általános erény, nézzük meg a konkrét esetet: mit vállalt fel Novák és Varga?

Azt, hogy hibáztak – ennyit árult el a két ember, akinek az aláírása nélkül nem kerülhetett volna szabadlábra egy fiatalok ellen szexuális erőszakot elkövető bűnöző elítélt bűntársa. Mindez azután történt, hogy Orbán Viktor nem fogadta el Novák magyarázatát a kegyelmi döntésre, és egy hűvös, dühös videóval világossá tette, merre kell keresni a felelősséget az ügyben.

Ismerve a működésében inkább hadseregre, mint pártra hasonlító Fideszt, a lemondás/visszavonulás mögött nem pusztán a személyes felelősségvállalás áll, amit már csak az is mutat, hogy Novák és Varga a nyilvánosság elől elbújt, és semmivel sem próbálják magyarázni, miért döntöttek a kegyelmi ügyben úgy, ahogy. A bicskei áldozatokhoz továbbra sem szólt senki sem.

Miért feleltek?

A botrány kitörése után napokon belül mérni kezdték, hogy a megkérdezettek szerint le kellene-e mondania Nováknak/Vargának. Ha az ügy nem ütötte volna át az ingerküszöböt, valószínűleg nem is történt volna semmi. (De az is elképzelhető, hogy nemcsak a felháborodás miatt kellett gyorsan beáldozni Orbán két erős brandjét is, hanem azért is, mert K. Endréék ügye több szálon kötődött az ő családjához is.)

Milyen baloldal?

Megafon Cinematic Universe üzenetében az is teljesen értelmezhetetlen, hogy az ellenzékből – ami 14 éve nem került semmilyen hatalom közelébe – kinek kellene lemondania azért, mert szabadon engedtek egy fiatalok ellen szexuális erőszakot elkövető bűnöző elítélt bűntársát. A NER-ben milyen közhivatalról kellene lemondania ellenzéki politikusnak? Logikus, hogy ha majd lesz köztük olyan jelölt, aki a szavazók többsége szerint felháborító dolgot művelt, hát majd nem szavaznak rá.

Milyen nemzet egysége?

Az már csak üde kis színfolt a propagandában, hogy úgy beszélnek folyamatosan arról, hogy az államfő a jobboldali közösségre való tekintettel mondott le, mintha a köztársasági elnöknek – aki előtte a Fidesz alelnöke volt – az alkotmány szerint nem a nemzet egységét kellene kifejeznie. (Egyesek szerint még a lemondása is alkotmányellenesen történik.)

Epilógus: a humor a legerősebb fegyver

A fideszes média egyébként hétfőre megtalálta, hogyan tud hozzányúlni a témához: tucatnyi cikkben őrjöngtek amiatt, hogy Arató András a Klubrádióban írt egy tahó cikket, amiben Novákot és Vargát kurvákhoz hasonlította, majd végigkérdeztek az ellenzékben mindenkit, hogy elhatárolódnak-e.

Ez lenne hát a pedofil bűnözőnek falazó elítéltet szabadon engedő főfideszesek sztorija elleni csodaszer. Mondjuk maga – a hasonló alpáriságtól nagyon távol álló – Bayer Zsolt leplezte le, hogy valójában mekkora ennek az ügynek a súlya: „Persze az is kérdés, Arató András a közélet mely részében van jelen, ahonnét tehát vissza kell vonulnia, a közélet mely szegletében jelent bármiféle tényezőt ez a rosszarcú, gusztustalan, ávós-lelkületű gyűlölködő. Szóval ahonnan ez visszavonulna, az nem tűnne fel senkinek.”

 
 
 
 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés