A reformáció 500 éve. Kiállítás a Helytörténeti Gyűjteményben
Közzétéve ekkor: 2018 február 22. 7:55Igaz, hogy a tárlat 500 éves múltba tekint vissza, de aki régi tárgyakat, középkori ereklyéket keres „csalódnia kell”. Nem mintha nem lennének régiségek, hiszen látható egy száz éves Kálvin-dombormű, több 19.
századból megmaradt biblia és zsoltárkönyv, ki tudja, mikori úrasztali edények, de a kiállítás szervezőinek nem a minél több tárgyi emlék felvonultatása volt a célkitűzése.
Mint Héja László, a törökszentmiklósi Helytörténeti Gyűjtemény vezetője elmondta, tavaly Szolnokon a Galériában volt a témában egy nagy kiállítás, amire nagyon nagy anyagot szedtek össze a megyéből, többek között Törökszentmiklósról. Az itteni tárlat nagy része, főleg a tablók, onnan kerültek ide, s kiegészültek a múzeum saját anyagával, a Szabó József esperes által felajánlott egyházi tárgyakkal, könyvekkel s magánszemélyek becsben tartott emlékeivel.
Az ötszáz év az 1517-től, Luther 95 tételének wittenbergi templom kapujára való kiszögelésétől 2017-ig , azaz napjainkig terjedő időszakot öleli fel. A figyelmes olvasók megismerkedhetnek a reformáció fő európai szereplőivel, Lutherrel, Zwinglivel, Kálvinnal és Szervét Mihállyal, s találkozhatnak kiemelkedő magyarországi egyéniségeivel, Szegedi Kis Mihállyal, Dávid Ferenccel, Méliusz Juhász Péterrel és másokkal is.
Megtudhatja a látogató, hogy debreceni központtal már 1557-ben megalakult a Tiszántúli Református Egyházkerület, mely 14 egyházmegyéjével a legnagyobb területű és népességű volt annak idején.
A kiállítás bepillantást enged az emberi élet legnagyobb eseményeibe – esküvő, keresztelő. temetés – a reformátusok egyszerű világába, a puritánságba, amely beszüremkedett a lét minden területére
Aki még nem látta a tárlatot, de szeretné megnézni, még ezen a héten megteheti.
Pásztor
Szemtől szembe
Megosztás
Hirdetés