A magyar irodalom és popzene megmentője is szükségét érezte,

Közzétéve ekkor: 2020 augusztus 1. 12:16

hogy megmondja a tutit az Index kinyírásáról

Ki tudná jobban, mint ő?

A kultúra orákuluma, a magyar irodalom és popzene megmentője, kissé megkésve, de annál nagyobb magabiztossággal mondta el, hogy mi történt az Indexszel. A HVG-nek adott interjúból kiderül, hogy Demeter évek óta ismeri és tiszteli Bodolai Lászlót, még a Tilos Rádióba is elment vele vitatkozni, pedig „nagyon nem egy oldalon” állnak.

„Ha szubjektíven, a valós tények, a teljes háttér ismerete nélkül döntenem kellene Bodolai és Dull igazsága között, automatikusan Bodolaira szavaznék” – mondta, ami valószínűleg abból fakad, hogy Dull Szabolcsot – Bodolaival ellentétben – nem ismeri az író-basszusgitáros-múzeumigazgató. Demeter közölte azt is, hogy az Index-balhéval „nem a kormányoldal járt jól”, úgy véli, hogy a háttérben „inkább az ellenzéki oldal harca áll”,

meg is magyarázta, hogy miért.

„Vannak a régi balosok és a DK-s vonal. Gyurcsány ebből a szempontból kifejezetten tehetségesnek bizonyult: bedarálta az egész baloldal régi vonulatát – jelentette ki Demeter, aki szokása szerint a jóslatoktól sem riadt vissza. – Az MSZP most fel fog kapaszkodni az ő szekerükre, ami pár éve még fordítva lett volna. Viszont az újmarxista, hasznos idióta, futóbolond gyerekek, a lila ködös momentumosok meg nyilván meg akarják enni Gyurcsányt; az apagyilkosság a politikában természetes történet: akkor kerülök feljebb, ha meggyilkolom a keltetőmet”.

Mindez persze célzatos spekuláció, azonban

a többszörös kormánybiztos

e feltételezésből – minden logikát nélkülözve – már könnyedén ugrik az Indexre, szerinte ugyanis a portál „bedarálása és a másik három-négy portál helyzetbe hozása a balliberális oldalnak volt az érdeke. Az indexesek nem tudták megemészteni Gyurcsányt. Ez az egyetlen érdemük” – mondja, mintha csak az Origón lenne.

MagyarNarancs 


Megosztás

1 hozzászólás

  • városlakó says:

    Ez a székelyudvarhelyi fiatalember hihetetlen karriert mondhat magáénak.Tanítóképzőből indult, majd filozófusi diplomát szerzett
    a kolozsvári Bólyai Egyetemen. 2008-2014.-ig a nagy Tőkés László európai képviselő “táskahordozója” lett. 2014-től a Századvég
    Alapítvány kutató elemzője, majd 2018-tól a Petőfi Irodalmi múzeum főigazgatójának nevezte ki Kásler doktor. Mellesleg, nagyon
    sokan “irtóznak” az egyéni, dekadens elveitől…Ilyen előzmények után,-úgy mellékesen- egy bakugrással, miniszteri biztosi rangban
    lett a magyar könnyűzenei szakma atyja. Kapott a kormánytól 5 milliárd forintot, hogy ebből-“legjobb belátása szerint”-kártalanítsa
    a zenekarok elmaradt bevételeit és alakítson ki egy egyéni,- magyaros, szakmai – könnyűzenei koncepciót…Hát, Ő róla van szó a
    fenti cikkben. Minden tud ! A kormány, és Kásler kedvence, szakterületén a székely identitás egyik magyarországi megteremtője.
    Csak azért írtam a kelleténél többet róla, mert valójában sokan nem ismerik, és emiatt talán sokat veszítenénk vele…!

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés