A LÁBASSY-EMLÉKTÁBLA MEGKOSZORÚZÁSA

Közzétéve ekkor: 2018 július 6. 15:30

Sebők Emília

A most zajló XXV. Szentmiklósi Napok programsorozatának ma délelőtti eseménye volt a Lábassy-emléktábla megkoszorúzása és ehhez kapcsolódóan kegyeleti megemlékezés a katolikus temetőben.

2018 a KULTURÁLIS ÖRÖKSÉG EURÓPAI ÉVE, amelyhez kötődik nálunk a Lábassy-emlékév. Hármas évforduló teszi indokolttá az emlékév megtartását: Lábassy János, aki az itteni mezőgazdasági gépgyártás megalapítója volt, éppen ezen a napon, július 6-án született 195 évvel ezelőtt. 1848-ban, vagyis 170 éve, alapította meg Törökszentmiklóson azt a kis kovácsműhelyét, amelyből kinőtte magát a Lábassy-féle mezőgépgyár. Mindezen hely- és ipartörténeti emlékeket ápolni szándékozó Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítvány pedig az idén 20 éves.

Az emlékév ünnepségsorozatában ma a város vezetői, kulturális- és civilszervezetek képviselői jelentek meg a katolikus temetőben lévő Lábassy-kriptánál, amely egyben felszentelt kápolna is, hogy elhelyezzék koszorúikat annál az emléktáblánál, amelyet 20 évvel ezelőtt, 1998-ban tetetett az épület falára az önkormányzat, az Alapítvány kezdeményezésére.

A megemlékezésen ma elsőként Bordás Péter katolikus plébános imájában mondott fohászt az elhunyt lelkekért, majd szentelt vízzel hintette meg a síremlék-kápolnát. Utána Galsi Zoltán helytörténet-kutató tartott rövid beszédet Lábassy János tevékenységét méltatva. Felidézte városunk híres hajdani jegyzőjének, Kuncze Imrének a szavait is, melyek szerint akkoriban, az 1880-as években az Alföldön páratlan ipari értéket képviselt a Lábassy-féle mezőgépgyártás, mely a környékbeli gazdák körében méltán elismert minőségű, kedvelt termékeket állított elő.

Galsi Zoltán és Bordás Péter a megemlékezésen és a koszorúk a Lábassy-emléktáblánál (A szerző felvételei)

Lábassy Jánosnak a gyáron túli értékteremtéséről szólva hallhattuk Galsi Zoltántól, hogy 1895-ben állíttatta ezt a családi síremléket a temetőben, amelyet nem sokkal később kápolnának szenteltek fel. A katolikus nagytemplomunknak pedig Lábassy János ekegyáros készíttette az orgonát.

Elkerülhetetlen volt, és Galsi Zoltán nem is hagyta ki múltidézéséből az alig két hete elhunyt Pálfi Istvánról való megemlékezést. Pálfi István alapítója, legutóbb pedig elnöke volt Lábassy János Ipar- és Gyártörténeti Alapítványnak. Nehéz ember, mondták rá esetenként. De igaz ember volt, aki mélyen hitt abban, amit csinál. Küldetéstudattal, kitartó szorgalommal, nagy munkabírással végezte vállalt feladatát, a Lábassy-múlt ápolását, ébrentartását. Ő kezdeményezte a Lábassy-emlékév megrendezését is. Korábban gyártörténeti könyv kiadása, Lábassynak szoborállítás is szerepelt tervei között. A munkát már nem tudja bevégezni, az örökséget nekünk kell továbbvinni!

Szemtől szembe


Megosztás

1 hozzászólás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés