A KUNHALMOK, AZ ALFÖLD PIRAMISAI

Közzétéve ekkor: 2018 április 13. 10:50

Sebők Emília

A Törökszentmiklósi Értékek Klubja legutóbbi, 2018. március 20-án megtartott rendezvényén dr. Tóth Albert professzor, tájökológus tartott előadást a kunhalmokról az Ipolyi Kulturális Központban. Csakhogy utána nem sokkal jött a többnapos Húsvét, majd a választás izgalmai, elterelve a régmúlt emlékeiről a figyelmet. És ez a téma csak halasztódott. De ha már ott vannak (remélhetőleg!) ezek a földdombok több ezer év óta, talán ma is igaz, amit leírok róluk!

Az előadáson Tóth professzor részéről indító gondolatként hangzott el, mint annyiszor ezekkel a misztikus dombokkal kapcsolatban, ahogyan Illyés Gyula fogalmazott a kunhalmokról, az Alföldnek ezen sajátos tájképi elemeiről: „Ti vagytok a mi katedrálisaink!”

Térkép: Magyarország Katonai Felmérése (1941)

De valójában mik is ezek a rejtélyes földhalmok, amelyek sajátos értékekként ma már egyre gyérülő számban, de még mindig sok helyen megtalálhatóak a Kárpát-medencében, főképpen a síkvidékeken? Tóth professzor két kategóriába sorolta a halmokat:

  • Lakódombok (tell-telepek), amelyek keletkezése a fellelt régészeti bizonyítékok alapján egészen időszámításunk előtt 4000-ig vezethető vissza! De a legújabbak is 3500 évesek lehetnek!
  • Sírdombok (kurgánok), amelyek keletkezése szintén több ezer évvel ezelőtt kezdődött, és a szkíták (szittyák) korába nyúlt bele, tehát a legkésőbbiek is közülük Krisztus előtt 700–400 évvel ezelőtt jött létre.
  • Mások a kunhalmok gyűjtőfogalom alá sorolják az őrhalmokat és a határhalmokat is. Esetenként hozzátéve, hogy ezek a funkciók már később kapcsolódtak a halmokhoz. – S. E.

Térkép: Magyarország Katonai Felmérése (1941)

Csakhogy, ha ilyen régiek, egyértelműen mind ókoriak ezek az ember- és történelme által keletkeztetett földdomborulatok, akkor miért nevezik őket kunhalmoknak, annak ellenére, hogy nálunk a kunokat – mindannyiunk iskolai tanulmányaiból rémlik – IV. Béla királyunk telepítette le az 1200-as években? Tóth professzor elmondása szerint Horváth István régész (1784–1846) nevezte el ezeket a lakó- és temetkező dombokat kunhalmoknak. Tévesen! És ezzel máig tartó félreértésekre, sőt félremagyarázásokra, torz történelem-értelmezésekre okot, alapot adva, mert hiszen maga is a letelepedő kunok művének tartotta ezeket a földépítményeket! Ezzel szemben Jenei István őskutatónk 1851-ben a következő álláspontra helyezkedett: „annyi bizonyos, hogy a hazai halmok kunhalom nevezete a magyar nép ajkán nem él, egy pár évtized óta az írói nyelv kezdé divatba hozni”. Mára azonban köznapi használatú lett ez a sajnálatosan tudománytalan elnevezés! De ne hagyjuk magunkat ezzel megtéveszteni! Még ha elő is fordul, hogy kun-réteget is találnak egy-egy kunhalom megásásakor.

Ma is helytállónak tekinthető viszont Győrffy István, a honi néprajztudomány jeles képviselőjének meghatározása, amely szerint a kunhalmok „olyan 5–10 méter magas, általában 20–50 méter alapátmérőjű kúp vagy félgömb alakú képződmények, amelyek legtöbbször víz mellett, de vízmentes helyen terültek el, s nagy százalékban temetkezőhelyek, sírdombok, őr- vagy határhalmok”. Ma már tehát elfogadottnak tekinthető a megállapítás, hogy a kunhalmok nem természetes képződmények, hanem jóval a honfoglalás előtt (!) itt élő népek építették őket, emberek által létrehozott, mesterséges földhalmok!

Az Alföldön, ahol jellemzően előfordulnak, gyakran megyünk el kunhalmok mellett, anélkül, hogy tudnánk, a kisebb nagyobb földdomborulatok valaha őseink lakó- vagy temetkezési helyeként szolgáltak. Joggal feltételezhetjük, hogy eleve olyan helyeken telepedett meg a több ezer éve élt ember, amelyek kiemelkedtek a környezetükből, így a zabolátlan vízjárásoktól valamelyest védve voltak, illetve a védelmi szempontból fontos kilátást is biztosították. Akkor még nem szorították gátak közé a folyókat. Így a mai többméteres vízszintingadozások helyett a nagy területű, sekély vízből kiemelkedő magaslatok szigetekként adtak otthont és termőföldet az egymás után érkező népeknek, akiknek fogalmuk sem volt az előttük itt élőkről.

Majd így az évezredek során a dombokon egymásra rakódtak a rétegek, sokat elárulva a kései régészeknek a múltról. Háztartási eszközök, cserépedények vagy azok darabjai kerülnek elő a lakódombok mélyéből, vagy éppen emberi csontok a temetkezési dombok egyes szintjeiből. Rendkívül sok információt rejtenek tehát magukban azokból az időkből, amelyekből még nincsenek írásos emlékeink.

Amikor azt a nevet halljuk, hogy Bánhalma (Kenderes külterületén) talán nem is gondolunk bele, hogy itt egy valóságos halomról, kunhalomról van szó. A hely már rajta szerepel az első magyar térképen, amely 1528-ban jelent meg! A homokbányászat azonban ezt sem kíméli!:

A képek az előadáson bemutatottak közül valók.

Tóth professzor a becslések szerint mintegy 40 ezer kunhalomról beszélt, hogy ennyi létezhetett a Kárpát-medencében. Mások ezt úgy írják, hogy az egykori Nagy-Magyarország területén lehetett ennyi. De mert jellemzően az Alföldön keletkeztek, a különbség csak csekély lehet. Számuk azonban vészesen csökken, annak ellenére, hogy ma már védettséget élveznek (Lásd keretes írásukat.). Pusztulásuk nem most kezdődött, hiszen olyan emberi tevékenységek már jó ideje tüntetik el őket, mint például a mezőgazdasági munkák (legeltetés, szántás) vagy az útépítések. De esetenként és időnként a természet is ront az állapotukon, leggyakrabban az árvizek. A Karcag határában a 18. században számlált 134 kunhalomból 2001-ben már csak 24, a Törökszentmiklóshoz tartozó területeken a 18. században meglévő 24 kunhalomból már csak 13 volt meg, és félő, hogy számuk azóta is csökkent!

A professzor ugyan szerényen nem ejtett szót arról, de más forrásból tudjuk, hogy az 1980-as évek elejétől Szolnok megyében általa kezdődtek meg a kunhalmok természetvédelmi szempontból történő felmérései. Ennek nyomán kapott megyei védettséget a kengyeli Szélmalom-domb Bagi-majorban. A közvetlen környékünkön lévő és még meglévő kunhalmokról viszont sajnos külön nem beszélt az előadó, pedig itt is volt jó néhány, ahogyan az indító térképen látszik. Ma is látható például közülük a Varga-halom:

A városunk határában lévő Varga-halom, egy az 1800-as években készült katonai térképen és napjaink valóságában a szerző felvételén

Ezt a halmot például olyképpen tekintik a szakemberek, amely részben megőrizte az eredeti funkcióját: ma is laknak rajta, de legalábbis megvan a korábban lakott épület a kis dombon. Ez a belakottság úgy tekinthető, mint ami eredményesen megvédte a halmot az eltűnéstől.

Némely kunhalom a mi vidékünkön is kiemelt figyelmet kap – írta a rendezvényre szóló meghívójában Hajnal László, Jász-Nagykun-Szolnok megyei kulturális közösségfejlesztő mentor  – , mint például a kirándulóhelyként is ismert Pozderka-halom, a Babochay György által állíttatott kereszttel. Vagy éppen a Kálvária-domb Törökszentmiklóson, melyet talán a „krisztianizálás” mentett meg a széthordástól.

A Kálvária 2006-ban Kósa Károly felvételén, és a kegytemplom 2016-ban már repedezett főfallal a szerző felvételén

Galsi Zoltán a Kálváriáról írt könyvében erről a helyről azt írja, hogy „először egy, a környezetéből kiemelkedő természetes homokdomb lehetett a Tisza mellékága, a Tinóka partján. Mai tudásunk szerint 4–5000 évvel ezelőtt a rézkor egyik népe magasította meg a homokdombot, azaz alakította át temetkezési hellyé, kunhalommá.”

De sajnos több jel arra mutat, hogy legidősebb törökszentmiklósi épített örökségünk fizikai tömege túlságosan nagy terhelést ró az újrahasznosított halomra, nem erre a tartószerepre „tervezték” az ősök. A kunhalom megvan, de a ráépített kis kegytemplom falai egyre ijesztőbben repedeznek.

Szemtől Szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés