A Kréta rendszeren keresztül kérik a szülőket, hogy adják az államnak

Közzétéve ekkor: 2023 június 15. 13:20

a gyerek ballagási pénzét

Czinkóczi Sándor

Az államnak pénzre van szüksége, ezért a kormány mostanában mindent megtesz, hogy az állampapírok felé terelje a megtakarításokat. Egyrészt újabb adóterhet tettek a nem állampapírban lévő megtakarítások nagy részére, másrészt a pénzintézeteknek arról is tájékoztatniuk kell az ügyfeleiket, mennyit buknak, ha állampapír helyett náluk tartják a pénzüket.

Az Államadósság Kezelő Központ újabban már a végzős diákokat is megcélozta. Nemrég a KRÉTA rendszerüzenetein keresztül bombázta a szülőket azzal, hogy a gyerek ballagásra vagy tanévzáróra kapott pénzét is tegyék állampapírba.

Az ÁKK szerint ezzel a szülők egyszerre tudják meglepni saját magukat és a gyerekeket is. Mintha a végre egy szemmel látható összeghez jutó kamaszok pont arra vágynának, hogy még évekig ne férjenek hozzá a pénzükhöz.

A hirdetés miatt a Szülői Hang Közösség bejelentést tett a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóságnál. Elfogadhatatlannak tartják, hogy a KRÉTA rendszeren keresztül reklámüzenetet küldtek ki a szülőknek, mivel azok nem adtak engedély marketingüzenetek küldésére. Kérik a hatóságtól, vizsgálják ki az ügyet és akadályozzák meg a további jogsértéseket.

 
 
 
 


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés