A Fidesz saját magát függesztette fel

Közzétéve ekkor: 2019 március 20. 20:51

 

A hvg.hu írása szerint Orbán Viktor érdekesnek és tanulságos vitának tartotta az Európai Néppárt szerda délutáni vitáját, amely végül a Fidesz tagságának felfüggesztésével zárult. Szerinte valójában a Néppárt jövőjéről szólt a vita,  arról,  hogy a Néppárt képes lesz-e helyreállítani az egységét.

Elmondta, hogy ő azt szerette volna elérni, hogy a 13 párt vonja vissza kizárási indítványát, meg is kérte őket erre, de azok erre nem voltak hajlandóak. Ezért kellett a 3 órás vitát lefolytatni, aminek során

„Mi ragaszkodunk ahhoz, hogy minket nem lehet sem kizárni, sem felfüggeszteni.”

Leszögezte:

„ezért azt választottuk, hogy mi egyoldalúan felfüggesztettük magunkat.”

Azt is állította, hogy  13 párt el akarta őket távolítani, ki akarta őket zárni, de ők ilyen jellegű  szöveget nem fogadtak volna el, inkább beadták volna a kilépésükről szóló határozatot.

„Semmilyen felfüggesztési meg kizárási szavazás nem jöhetett volna létre, mert akkor odabattyogtam volna, és azt mondtam volna, hogy köszönjük, ezt mi nem kérjük”

– válaszolta egy kérdésre, s arról beszélt, hogy Magyarország ezeréves ország, a Fideszt négyszer választották meg, és ők az EPP legerősebb pártja, ezért tiszteletet érdemelnek. Szerinte a Néppárt  jó döntést hozott, mert megőrizte az egységét.

A tények ismeretében érdekes a történtek orbáni interpretálása, amelyet Lendvai Ildiko  a maga ironikus módján a következőképpen kommentált Facebook-oldalán:

„Vicces epizód a drámában. Orbán – miközben mindent letagadott, amit a kormány terhére róttak – azért könyörgött a Néppártnak, hogy a Fidesz tagságát ne csak mások függesszék fel, hanem ő maga is vállalhassa azt. Gondolom, valami kommunikációs mankót keresnek itthonra. Ismerik a nem túl szép viccet? A zárdába rablók törnek be, a nővérek attól félnek, hogy erőszakot követnek el rajtuk. A főnökasszony össze-vissza telefonálgat, de sehonnan nem érkezhet időben a segítség. Hát akkor mit tegyünk? -kérdezi kétségbeesetten. Próbálják meg élvezni! – jön a cinikus válasz.

Aha. A Fidesz most megpróbálja élvezni.

Ld, még: “Tanító bácsi, tessék szíves lenni engem a sarokba állítani, nagyon szeretnék ott álldogálni!”

Szemtől Szembe


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..



Hirdetés