Tanáraik, diáktársaik névtelen feljelentésére buzdító plakát tűnt fel Egerben

Közzétéve ekkor: 2020 november 21. 12:59

A felsőoktatási intézmények hallgatóit szólítja fel a szélsőjobboldali szervezet arra, hogy besúgók legyenek.

“Valljuk, hogy ma egyetlen közösség van igazán elnyomva Magyarországon: a fehér, keresztény, normális szexualitású, hazáját szerető magyarság. Hisszük, hogy van még remény a magyar ifjúság számára! Együtt fel tudjuk emelni szavunkat az élettel összeegyeztethetetlen, Isten- és nemzetellenes ideológiával, a szélsőliberalizmussal szemben!”

– többek között ez olvasható azon a plakáton, amelyet Egerben, a Líceum mögötti egykori kávézó üvegére ragasztottak fel. A plakátot a szélsőjobboldali eszméket valló Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom jegyzi.

Ez még önmagában nem lenne kirívó, hiszen az efféle rasszista, homofób, gyakorlatilag minden más létező világfelfogást és vallást kirekesztő, magát mégis kereszténynek beállító csoportok felhívásaival van tele a Facebook, már ha éppen kicsúsznak a közösségi oldal moderátorainak figyelme alól. Azonban Egerben eddig nem igazán volt jellemző, hogy egy ilyen gyűlölködő csoport egymás ellen hergeli az Eszterházy Károly Egyetem hallgatóit és oktatóit, arra buzdítva őket, hogy névtelenül jelentsék fel a nekik nem tetsző nézeteket vallókat.

“Az Egyetemi Ellenállás feladata: Térképezzük fel a liberális és LMBTQP diktatúrát a felsőoktatásban!; Hozzuk nyilvánosságra az összegyűjtött eredményeket!; Nyújtsunk védelmet az Egyetemi Ellenállás hálózat tagjainak!; Leplezzük le a szélsőliberális terrort működtető és a konzervativizmust üldöző oktatókat!”

– írja a plakát és a mellékelt email-címen már várják is a lelkes jelentkezőket és beszámolókat. Ezekből ízelítőt is ad a mozgalom weboldala, amelyen szerencsére még nincsenek névtelen írások az egri egyetemről.

Egy állítólagos ELTE-hallgató például azt veszi zokon, hogy tanárszakos diákként “LMBTQP-érzékenyítésen” kellett részt venniük (ez a rövidítés a meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és más szexuális kisebbségekhez tartozó közösséget jelöli), amelynek keretében az ezeket a kisebbségeket érő mindennapos, hátrányos megkülönböztetést kellett volna vizsgálni. Ezt valamiért a szélsőjobboldaliak úgy szokták értelmezni, hogy homoszexuálissá akarják őket nevelni, ami eléggé érthetetlen. Ugyanezzel érveltek például a Mi Hazánk politikusai, amikor egy “érzékenyítő” mesekönyvet daráltak le nyilvánosan, mert az szerintük “homoszexuális propaganda”.

Egy pécsi névtelen levél egy szexista, Jézus Krisztussal is viccelődő tanárt hozott fel példaként, akit valamiért a “liberális diktatúra” kiszolgálói közé sorol, pedig a leírás alapján egy közönséges bunkóról van szó. Egy másik budapesti példában pedig a vizsgáztató tanár fő bűne a dohányzása és az irodájában tartott Che Guevara portré.

Körbekérdeztünk néhány diákot az Eszterházy Károly Egyetem hallgatói közül, hogy ismernek-e valakit a szélsőséges csoportból Egerben, aki esetleg nyilatkozna az Egri Ügyeknek, de ilyen diákot nem találtunk.


Megosztás

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé.

Ez az oldal az Akismet szolgáltatást használja a spam csökkentésére. Ismerje meg a hozzászólás adatainak feldolgozását .



Hirdetés